Összeállt a SCOPE50!
Ötven filmőrültet keresett a Magyarhangya. Megtaláltuk őket!
Január 15-én kihirdettük a SCOPE50 pályázat eredményét. Az Európai Uniós program keretében meghirdetett SCOPE50 az európai szerzői filmek népszerűsítését támogatja és 50 olyan filmrajongót keresett, akik szívesen kipróbálnák magukat ezen filmek népszerűsítésében, és akik a kereslet katalizálásában is közreműködnének.A felhívásra összesen 263-an jelentkeztek, 12 országból. Itthon a legtöbben Budapestről regisztráltak, további húsz másik településről is érkeztek pályázatok. A jelentkezők 45%-a nő, 55%-a férfi volt. Kor szerinti megoszlás tekintetében legtöbben a 25-35 év közötti korosztályt képviselték (44%); őket a 18-25 év közöttiek követték (36%), a 35 felettiek pedig a jelentkezők 20%-t képezték.
A SCOPE50 projektbe jelentkezőknek a megadott öt filmből (Ida, Leviatán, Délibáb, Lavina, Két nap, egy éjszaka) minimum háromról kellett adatlapot kitölteniük. Érvényes pályázatot több mint százan küldtek be, közülük került ki az ötven legjobb.
Az önkéntesek a következő másfél hónapban egy online filmfesztivál zsűrijévé válnak. A filmfesztivál filmjeit az 5 résztvevő ország (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Ausztria, Egyesült Királyság) forgalmazói állították össze a közelmúlt kiemelkedő, ám helyi forgalmazót nem találó filmes csemegéiből. Norvégiától Spanyolországig, Angliától Szlovéniáig 10 különleges, a legnagyobb fesztiválokat is megjárt, díjnyertes alkotás válik számukra elérhetővé. A program minden országban más, de az átfedés jelentős.
A filmeket február 28-ig kell megnézniük és értékelniük, majd közösen kiválasztaniuk azt az egyet, amely még tavasszal forgalmazásba kerül. A SCOPE50 projekt március végén zárul le.
A magyar SCOPE50 tagok a következő tíz filmet láthatják:
BIRD PEOPLE (2014, szín. fr. rom. dráma. R.: Pascale Ferran. Sz.: Josh Charles, Anais Demoustier, Roschdy Zem. Cannes, Un Certain Regard- díj jelölés)
CLASS ENEMY (2013, Osztályellenség, szín. szlovén dráma. R.: Rok Bicek. Sz.: Igor Samobor, Natasa Barbara Gracner. Velencei Filmfesztivál – Legjobb film díja – Kritikusok hete)
CONCERNING VIOLENCE (2014, szín. svéd-finn-dán-amerikai doku-dráma. R.: Göran Olsson. Sz.: Lauryn Hill, Kati Outinen. Berlini Filmfesztivál – Cinema Fairbindet díj)
GOODNIGHT MOMMY (2014, Ich seh, ich seh, szín. osztrák horror. R.: Severin Fiala, Veronika Franz. Sz.: Susanne Wuest, Elias Schwarz, Lukas Schwarz. Thessaloniki Filmfesztivál – FIPRESCI-díj)
HIPPOCRATES (Hippocrate, 2014, szín. fr. vígjáték. R.: Thomas Lilti. Sz.: Vincent Lacoste, Jacques Gamblin.)
LI’L QUINQUIN (2014, szín. fr. krimikomédia minisorozat. K.: Bruno Dumont. Sz.: Alane Delhaye, Lucy Caron, Bernard Pruvost. Sao Paulo Filmfesztivál – Kritikusok díja)
MAGICAL GIRL (2014, szín. sp-fr. thriller. R.: Carlos Vermut. Sz.: Marina Andruix, Julio Arrojo. San Sebastian Filmfesztivál – Legjobb film és legjobb rendező díja)
OUT OF NATURE (Mot naturen, 2014, szín. norvég vígjáték. R.: Ole Giaever. Sz.: Ole Giaever, Rebekka Nystabakk.)
STILL LIFE (2013, szín. brit-olasz vígjáték. R.: Uberto Pasolini. Sz.: Eddie Marsan, Joanne Froggatt. Velencei Filmfesztivál – Legjobb rendező díja)
THE GOOB (2014, szín. brit dráma. R.: Guy Myhill. Sz.: Sienna Guillory, Sean Harris. Brit Független Filmdíjak – Legjobb produkció díja)
A tízből 3 filmből közös vetítést is szervezünk kizárólag a Scope50 tagok számára, ahova esztétákat és filmforgalmazókat hívunk meg, hogy a film után segítsük megvilágítani annak hazai horizontjait.
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!