10.10.21.- Lourdes

KRITIKA

Jessica Hausner rendezőnő legújabb filmjében arról beszél nekünk, hogy nincsenek csodák. Vagy ha mégis vannak, akkor arra mindenki olyan irigy lesz, hogy bárcsak mégse lennének.

Susánszky Iván

Az úgynevezett mély és emberi témákba a legtöbb rendező bicskája beletörik. Nem feltétlenül az ő hibájuk, tényleg emberfeletti tehetség és kivételes arányérzék kell ahhoz, hogy a közhelyeket magunk mögött hagyva tudjunk beszélni az igazán nagy, évszázados kérdésekről. Istenről, az ő útjainak kifürkészhetetlenségéről, a csodákról, a rossz problémájáról, és a többiről. Jessica Hausner sajnos nincs az említett erények és kvalitások birtokában sem szakmailag, sem emberileg. Nyilván ezért gondolta úgy, hogy az őt momentán érdeklő teológiai ihletettségű kérdéseket egy olyan filmben próbálja megválaszolni, amelynek legfőbb szervezőereje az idegtépő lassúság, a katolikus hit és a hívők vélt vagy valós visszásságaira való képmutató rácsodálkozás. A csodaváró, Lourdes-ba érkező zarándokcsoport ájtatoskodó, képmutató gyarlóságait, az őket kísérő nővérek és máltai lovagok profán viselkedését, valamint az ottani papok ájtatoskodását ál-naiv, néhol bántóan suta és szellemileg nem különösebben inspiráló eszközökkel bemutató filmen az úgy-ahogy nyitva hagyott lezárás sem segít sokat: mire odáig eljutunk, már a kutyát nem érdekli, hogy vannak-e csodák, vagy nincsenek.

osztrák-francia-német, 96 perc

Kapcsolódó cikkek:

No related posts.