10.10.21.- Tolvajok városa
OSCAR-JELÖLÉS 2011!
KRITIKA
Szemtől szemben Bostonban, avagy Ben Affleck ezúttal a hideg nyom másik végén.
Villányi Dániel
Könnyen lehet, hogy Boston az lesz Ben Affleck számára, mint New York volt egykor Woody Allennek: úgy tűnik, a befutott sztárszínész és szépreményű direktor olthatatlan szerelmet érez a hazai terep iránt, és mindegyik rendezése egyben városfilm is. Affleck elsőfilmje, a méltán körülajnározott Hideg nyomon után ismét a bűnnel érintkezésbe kerülő (és – tán nem véletlenül – vele egykorú) bostoni ifjak körében járunk, igaz, ezúttal a törvény másik oldalán: míg előző mozijában az öccs Casey Affleck magánnyomozóként a bűnt üldözte, most a főszerepet is magára vállaló Ben a törvény (és az őt üldöző FBI-ügynök) kijátszásán ügyködik. Mindez azonban mégsem jelenti azt, hogy a két film világképe és a hőseik által vallott értékek között ellentét lenne: a civil kurázsi, az okos vagányság itt a fő pozitív tulajdonság, az elembertelenítő bürokráciára, hivatalos szervekre nemet mond mindenki, miként mindenkinek szembesülnie kell a családi, baráti, városi gyökerek fontosságával is.
A két film közötti további közös vonás, hogy mindkettő alapanyagául regény szolgált, de a Hideg nyomon jobb, egyedibb világot építő könyvből készült (azt Dennis Lehane, ezt Chuck Hogan írta). A Tolvajok városának másik problémája, hogy nehezen dönti el, miről akar szólni. A film első (unalmasabb) felében inkább a bankrablóbanda fejének és az utolsó rablásuk egyetlen (semmit sem látó) tanújának szabálytalan románca és a banda viszonyaira tett hatása áll a középpontban, a film második fele átmegy akciódús, csavarokkal teli heist movie-ba, ahol a szerelmi szál már egy nyolcvanas évekbeli akciófilm érzelmeit és motivációit idézi (és ez nem is feltétlenül baj, kellemes nosztalgia tudja tőle eltölteni az embert).
A Tolvajok városa ugyanakkor számos plusz erénnyel bír még egy átlagosan szórakoztató krimihez képest is: egyedi hangulatot tud teremteni (ha nem is olyan erőset, mint a Hideg nyomon), a várost lefestő képei kimondottan élvezetesek, a rendezés magabiztos, dinamikus, jó érzékkel levezényelt, és akad néhány különösen eltalált jelenet is. Affleck ismét elsőrangú karaktereket képes vászonra vinni, és ez ezúttal legalább annyira az ő színészválasztási és -vezetési érzékének köszönhető, mint a forgatókönyvnek.
Truffaut szerint a második filmnél dől el, ki az igazi rendező – Ben Affleck, ha a nagyszerű első mozijánál egy árnyalattal halványabb darabot is hozott össze, de magasan átvitte a lécet.
amerikai, 125 perc
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!