A zsánerzsonglőr: A James Wan-portré
Az eurohorrorok nagy rajongója és a low-budget filmek tudora az egyik legprofibb műfaji rendezővé nőtte ki magát az évek során.
Hungler Tímea
Az ázsiai wunderkind már első megmozdulásával felkavarta a rémfilmek állóvízét, jóllehet,a minden idők egyik legnagyobb horrorbevételét produkáló Fűrész csupán kényszerűségből született. James Wan és az iskolatársa, forgatókönyvírója, Leigh Whannell minden áron filmet akartak csinálni, pénzük azonban nem volt, így tudták, a legegyszerűbb koncepcióval kell előállniuk. Megszületett hát a történet a két pasival a fürdőszobában, köztük a hullával, a ketyegő órával és a magnóval, majd az elképesztő siker nyomán a film számos folytatása, amelyekhez Wannak rendezőként már nem volt semmi köze. „Soha nem gondoltam volna – mesélte a direktor egy interjúban –, hogy az első kis szösszenetem, amit magamban a tanulófilmemnek gondoltam, kulturális jelenséggé válik. Persze tudom, lehet azon vitatkozni, hogy jó, vagy rossz értelmében lett-e az. De mégis: visszanézve a Fűrész és a folytatásai megidéznek egy korszakot. Én is emlékszem rá, milyen volt felnőni a nyolcvanas és a kilencvenes években, mert ott volt nekünk Freddie és Jason, meg a rengeteg következő rész, amelyektől már rosszul voltunk, annyira fárasztóak voltak, de közben meg szerettük és élveztük azokat. Valahogy én is így tekintek a Fűrész-filmekre, generációs horrorként, miközben azt is tudom, hogy a fiatalabb korosztály horrorjai már születőben vannak, hiszen a Parajelenségek például ugyanezt az utat látszik épp bejárni, mint anno a Fűrész.”
Wannak már ebben a low-budget mozijában, mely még elegendő alapanyagnak is híján volt (a standfotós képeit, újságkivágásokat, ipari kamerák felvételeit használták fel az utómunka során, hogy kitöltsék valahogy a dramaturgiai lyukakat, amit a kritika egyébként forradalmi újításként üdvözölt), megmutatkozott a műfaj iránti elkötelezettsége. A Fűrészben Dario Argento-filmekre történik utalás; de Wan további alkotásai is tele vannak a nagy kedvencei előtt tett főhajtásokkal – a Halálos hallgatás Roger Corman filmjét, Az Usher-ház bukását (1960) és Mario Bava A félelem három arca (1963) c. horrorját idézi meg. A Halálos ítélet a hetvenes évek bosszúfilmjeinek állít emléket; A gonosz házáról a rendező azt nyilatkozta, hogy David Lynch alkotásai inspirálták; míg a film folytatása a családi horrorral egyértelműen a Ragyogásra hajaz; a Démonok között pedig le sem tagadhatná, hogy felmenői között ott van Az ördögűző vagy A rettegés háza.
Statisztikailag tehát kijelenthetjük, hogy Wan horrorfilm rendező, még akkor is, ha a Fűrészt ő maga sokkal inkább pszichothrillernek tartja, és többször hangsúlyozta, hogy mindenféle műfajban szívesen kipróbálná magát, akár még romantikus komédiát is rendezne, ha lehetősége adódna rá. Hogy a horroron kívül más zsánerekben is képes eredetit alkotni, arra az első igazi bizonyíték a Halálos ítélet volt, amely a Bosszúvágy című Charles Bronson-mozi alapjául szolgáló Brian Garfield-könyv folytatása, a Death Sentence (1975) nyomán született.
Old School Boy
Azt, aki látta a Kevin Bacon főszereplésével forgatott Halálos ítéletet (nem vagyunk túl sokan, lévén a film nagyot bukott, mint az a táblázatunkból is kiderül), nem lephette meg különösebben, amikor bejelentették, hogy James Wan jegyzi majd a legújabb Halálos iramban filmet rendezőként. A Halálos ítéletben akad ugyanis két egészen impozáns autós üldözős jelenet, amely bárki számára, aki a benzinszag és a sebesség megszállottja, meggyőző erővel bírhat. Az egyik szcéna rögtön a mozi legelején sokkolja a nézőt – ebben hol szemből, hol oldalról látjuk a száguldó autókat, a jelenet csúcspontja pedig, amely egyébként majdnem felér a korábban történt bolti mészárlással, egy váratlansága folytán egészen brutális hatású autóbaleset. A másik jelenet egy egészen zseniális hatperces parkolóházbeli üldözés – zaklatott kézikamerás felvételekkel, a szintek és a parkoló autók közötti bújócskákkal, felső kameraállásokkal, gyors svenkekkel és egy több emeletnyit zuhanó autóval.
Hogy James Wan vonzódik az old school megoldásokhoz, és azokat alkalmazva érzi csak igazán elemében magát, ebből a filmből is kitetszik: „A cél az volt – mesélte a Halálos ítéletről –, hogy egy ijesztő akciófilmet rendezzek, ezért vissza kellett térnem a régi iskolához. Manapság az akciófilmek olyan bombasztikusak. Én nem ilyet akartam, sokkal életszerűbbet és karcosabbat szerettem volna. Arra vágytam, hogy az erőszak tényleg sokkoló legyen, egészen pokoli, amiről fel sem tételezzük, hogy jó buli lehet.”
Ugyanígy: a következő zsánerfilmjeit is főként a régi iskolák technikái jellemzik. A gonosz háza és a Démonok között például pont az ellenkező utat járták be, mint amit a Fűrész nyomán a legtöbb néző elvárt volna a rendezőtől: Wan a csendet és a visszafogottságot, a sejtetést használta fel a félelem felkeltésére, vagy ahogyan azt egy interjúban megfogalmazta: „Mindig azt gondoltam, hogy az igazán ijesztő az, ha valaki elmeséli, hogy mit hisz arról, ami történt vele. Ez a láthatatlanság teszi igazán rémisztővé a dolgokat, mert az ember képzelete kitölti a lyukakat a történetben. A karakterek bámulnak a sötétbe, és látod a félelmet az arcukon, de azt nem látod, hogy mitől félnek. Szerintem ez sokkal rémisztőbb, mint megmutatni azt, mi is van a sötétben.” Hogy kiderítse, az általa megálmodott jelenetek elég hatásosan működnek-e majd a moziban is, Wan egészen sajátságos technikát dolgozott ki, amelyet eddig minden filmjére készülve bevetett: „Az egyik dolog, amit tényleg megteszek, az – magyarázta el a munkamódszerét egy interjúban –, hogy az éjszaka kellős közepén végigsétálok a házamban a korom sötétben, és ezeken a jeleneteken agyalok. Ha eközben tényleg frászt kapok, tudom, hogy működőképesek.”
Az igazság odaát van?
Az életmű – a rendező ifjú korának köszönhetően – direktorként egyelőre karcsú még, de pár dolog már most is kirajzolódni látszik. Az első, hogy James Wan horrorfilmesként kifejezetten vonzódik a természetfelettihez: a kísértetházak, a démoni megszállás, boszorkányok, médiumok, a halottak megidézése és a túlvilág valamilyen formában több filmjében is megjelenik. A rendező elmondása szerint a paranormális jelenségek nyomában járó démonológusokért, vagyis a Warren házaspárért (a Démonok között főszereplői) már tinédzserként is odavolt, figyelt az ügyeikre, olvasta a könyveiket. Wan a misztikus érdeklődését főként a származásával magyarázza, vagyis a családi gyökereire vezeti vissza. „Az ázsiai kultúrában – mesélte egy interjúban – a babona és a spiritualitás kiemelt szerepet játszik, különösen a buddhizmusban. Szóval ez mindig is ott dolgozik/dolgozott a kisagyamban, például akkor is, amikor megkerestem Leigh Wannelt egy olyan ötlettel, amit a nagyanyámtól hallottam, aki arról mesélt, hogy amikor az emberek elalszanak, a lelkük elhagyja a testüket, ezért soha nem szabad lefesteni, vagy lerajzolni olyasvalakinek az arcát, aki éppen alszik, mert a lélek, amelyik vissza akar térni a testbe, nem fogja felismerni, és tovább vándorol. Azt hiszem, ez a sztori lett valahol a magja A gonosz házának.”
Wan a természetfeletti szubzsáner iránti fokozott érdeklődését az is alátámasztani látszik, hogy a folytatásoktól idegenkedő rendező már bejelentette a Démonok között második részét 2016-ra, és tulajdonképpen A gonosz házát is két részben készítette el, ha egy filmként is tekint rájuk: „Valójában úgy éreztem, hogy sosem fejeztem be azt a történetet – állítja. – Amikor az első részt csináltam, kifogytam a pénzből, és ott kellett abbahagyni, ahol végül is vége lett. Ha A gonosz házát sok helyütt szeretetteljes tisztelgésnek tekintjük a Ragyogás előtt – a gyerekkel, aki a halottak asztrális kivetüléseivel kommunikál – az Insidious – A gonosz háza további főhajtás azáltal, hogy az apát játszó Patrick Wilson kezd egyre inkább Jack Torrance-re hasonlítani, plusz mindenféle nem várt látogató bukkan fel a lakásban.” (Itt jegyzendő meg, hogy az alkotótárs, Leigh Whannell a nyáron debütál rendezőként A gonosz háza harmadik részével, a sztori előzményfilmjével, amelynek James Wan lesz a producere). Addig azonban, amíg Wan rendezőként is visszatalál a paranormális jelenségekhez, kipróbálhatja magát egy újabb zsánerben is, a Halálos iramban 7 direktoraként, amelynek persze a tematikája a Halálos ítélet után nem akkora újdonság a számára: „Nagy zsánerrajongó vagyok – mondta egy interjúban –, úgyhogy a széria hetedik részét is ebből a szempontból közelítettem meg, úgy tekintettem rá, mintha a hetvenes évek egyik bosszúfilmje volna, ami persze tiszteletteljesen illeszkedik a Halálos iramban világához is.”
Tudtad, hogy?
- James Wan Malajziában született kínai szülőktől, de amikor 7 éves volt, kivándorolt a család Ausztráliába.
- Az édesapja meghalt, amikor 14 éves volt.
- Állandó alkotótársát, legtöbb filmjének forgatókönyvíróját, Leigh Whannellt a filmes suliban ismerte meg Melbourne-ben.
- Az első horrorfilm, amiről úgy gondolja, komoly hatást gyakorolt rá, a Poltergeist – Kopogó szellem volt, de a kedvence a mai napig a Cápa.
- Elmondása szerint a babákhoz (különösen, ha hasbeszélők) és a bohócokhoz komoly vonzalom fűzi.
- Miután a Fűrész kijött, beskatulyázták a splat pack tagjai közé (Alexandre Aja, Neil Marshall, Eli Roth, Greg McLean), de soha nem érezte azt, hogy a torture porn művelője volna, amit alá is támasztott később elegáns, klasszikus rémfilmjeivel.
- A Fűrész előtt, 2000-ben készített egy mára már hozzáférhetetlen Stygian című horrorfilmet, amelyre a Fűrészben és a Halálos ítéletben is van utalás, méghozzá utcanévként (Stygian Street).
- 2013-ban azt nyilatkozta sokak megdöbbenésére, hogy végzett a horrorral, a Démonok között és az Insidious – A gonosz háza volt az utolsó két frászmozija.
- Ehhez képest tervbe vette, hogy 2016-ban folytatja a Démonok között című filmjét, bár az is igaz, hogy a stúdió mindig is úgy gondolta, hogy számos természetfeletti ügy sorakozik még a fiókban a Warren házaspártól, amellyel megkínálhatja a rendezőt.
- Hangot adott annak, hogy szívesen rendezne egy DC képregény-adaptációt, lévén szoros kapcsolatban áll a Warnerrel, és mivel épp egy megafilmmel, a Halálos iramban 7-tel debütált, erre minden esélye adott.
Hungler Tímea cikke a VOX mozimagazin 2015. áprilisi számában jelent meg!
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!