2010.11.25.- Harry Potter és a Halál Ereklyéi I. rész

By Echte on 24 November 2010 in Filmkritikák1 Comment

2 OSCAR-JELÖLÉS 2011!

KRITIKA

Egyre szembetűnőbb, hogy egy fenékkel nem lehet két lovat megülni, a mesehorror műfaja fából vaskarika. De ez a kisebbik baj.

Hanula Zsolt

Isten látja a lelkem, ezen a ponton már nem terveztem lenini hevülettel ostorozni a Warner kapzsiságát, amiért Hattori Hanzo pengével hasították ketté a széria utolsó darabját, és most is csak kicsit örülök neki, hogy lehet ezen lovagolni. Inkább néztem volna egy feszes, mozgalmas filmet. Ez viszont így akkora öngól lenne egy normális világban, hogy szilveszteri összefoglalókban kéne mutogatni, persze a HP-team kiépített már magának akkora hátteret, hogy ebben se legyen számukra effektív kockázat. Ennek ellenére ne tagadjuk, a Halál ereklyéi I. pont olyan, amilyennek egy a normálishoz képest kétszeresére nyújtott film lehet: álmosítóan lassú. Legalább is egyes, konkrét akciókat nélkülöző jeleneteknél; olyankor szinte hallani a rendező utasítását, “Vegyük fel még egyszer, de most lassabban, gyerekek, két és fél órát kell kitöltenünk! Nem jó, még lassabban!”
Ugyanakkor persze, hogy ilyen büdzsével ismét olyan kosztümökre, de még inkább trükkökre és hajsza-jelenetekre tellett, ami a legmodernebb értelemben vett moziélményt teljes mértékben kielégíti.
Végeredményben a Harry Potter-széria úgy vonul be a történelemkönyvekbe, mint ami képes volt a gyerekközönségével együtt felnőni, a kezdeti Disney-hangulatból a serdülők Alkonyat-feelingén át eljutni egy darkosan komoly szemléletig. Kicsit sarkítva, ennek két legfőbb oka, hogy olyan tömeget volt képes maga mögé felsorakoztatni, amilyet a hirdetők legszebb álmaikban vizionálnak, illetve hogy a történelemkönyveket a győztesek írják. Szerintem ugyanis a fenti állítás alig-alig állja meg a helyét. Nem lehet szakállas óriások és varázspálcák után átmenni szofthorrorba. Így bár a Halál ereklyéi érezhetően egy tudatosan megrajzolt érés végállomása, a maga fakó, komor-sötét színeivel és a tízpercenként bekapott – majdnem – halálos sebesülésekkel, de amikor már kezdenénk komolyan venni ezt az egészet, rögtön beköp valaki egy ízeltlábú latin nevének tűnő varázsigét, ami azon nyomban visszaránt az esti mesék világába. Én még nem voltam Harry Potter-vetítésen úgy, hogy ne kellett volna nyugtatni egy síró kisgyereket, akinek szülei egyébként joggal hitték, hogy még mindig mesedélutánra érkeznek családostul. Ők most visítani fognak.