Interjú: Diane Kruger
Diane Kruger: „Katja sokkal menőbb, mint én”
Hosszú utat tett meg Diane Kruger, hogy megkapja a német színésznő titulust. Franciaországban kezdett el filmezni, majd belekóstolt Hollywoodba is. Karrierje csúcspontja azonban élete első német nyelvű filmjéhez kötődik: a Fatih Akin rendezte Sötétbenhez. A férjét és a gyermekét elveszítő anyát Kruger olyan elementáris átéléssel alakította, hogy tavaly Cannes-ban megkapta a legjobb női alakításért járó díjat. A színésznővel ott beszélgettünk.
Csákvári Géza, Cannes
Amikor néztem a filmet, el kellett telnie egy kis időnek, hogy megszokjam: németül beszélsz. Valószínűleg mert eddig főleg angol nyelvű filmekben láttalak.
Pedig én eléggé német vagyok! (nevet) Sőt, nagyon sok a közös bennem és Katjában, hasonló körülmények között nőttem fel, mint ő. Nem akarok általánosítani, de a német lányokra jellemző, hogy meglehetősen sok belső erővel rendelkeznek, tűnjenek bármennyire is törékenynek. Ez bennem is megvan, így tényleg nem volt számomra nehéz, hogy Katjává váljak. Ugyanakkor nagyon sok minden megmaradt bennem a karakterből, például észrevettem, hogy egészen más zenéket kezdtem el hallgatni.
Akkor most felszínre tört a német éned?
Hát, ilyen sarkosan nem fogalmaznék. Inkább azt mondanám, hogy emlékeztetett ez a forgatás arra, hogy ki is vagyok valójában, mik a gyökereim, amelyekről szinte teljesen elfeledkeztem. Én tulajdonképpen tizenöt évesen felnőtté váltam Franciaországban, és az Egyesült Államokban. Értsd ezt úgy, hogy francia filmekben kezdtem el dolgozni, majd később beszippantott az amerikai popkultúra. Amikor Fatih Akin megkeresett, és film miatt visszaköltöztem Németországba, nagyon furcsa érzés volt. Csak néhány napig éreztem magam kívülállónak, aztán egyszer csak minden visszajött: a nyelv, az emlékek.
Az érzelmek?
Az már egy másik szint. Nem lettem más személyiség, ha erre gondolsz. Azonban, amit Fatih elvárt, illetve magam is rájöttem: ha Katját el akarom játszani, akkor le kell bontanom magamban mindent egészen az alapokig. Amikor felnőtté válsz, és ahogy idősödsz, egy falat húzol fel magad köré, ez pedig itt nagyon zavart. Katja totálisan nyitott figura, még csak nem is sminkel, így a mögé sem bújhattam el! (nevet) A „meztelensége” igencsak hatott rám.
Igen, Katja szerepében életed legjobb alakítását nyújtod. Szinte totálisan kivetkőzől magadból. Mentálisan és lelkileg mennyire volt megterhelő a munka?
Totálisan kiütött. A forgatás után nemhogy munkára nem tudtam gondolni, hanem még egy forgatókönyvet sem vettem a kezembe. Azóta sem forgattam még semmit. De ez nem csak a szerepre fogható, vannak ennek egyéb személyes okai is. Például az édesapám a forgatás közben hunyt el. Elveszíteni egy olyan embert, aki felnevelt, és közben eljátszani egy másik ember gyászát elképesztően nehéz feladat volt. A felvételek négy hónapon keresztül zajlottak, a végére annyira kiüresedtem, hogy hetekig csak zombiként léteztem. Felkeltem, csináltam a napi rutint, de semmi többre nem voltam képes. Ekkor gondoltam bele, hogy a normál civil élet is mennyi energiát, odaadást igényel tőled. Nem akarom ezt a mondandómat túldramatizálni, de minden egyes ember elképesztő mennyiségű bánatot és terhet cipel magával, ezalatt igencsak el lehet veszni. Muszáj észnél lenned, hogy tudd élni a saját életedet.
Gondolom, azért színészkedni nem mindig ennyire megterhelő.
Nem, persze, egy nem ennyire nehéz és drámai szerep esetében, amikor a munka után hazamegyek, az pihenést, ellazulást jelent. Most azonban, amikor hazamentem, hiányzott ez. Ilyenkor érzed azt, hogy túl sok áldozatot hozol valamiért. Aztán azt majd az idő és a sors eldönti, hogy megérte-e.
Katja karakterében nagyon fontos tényező az anyaság…
Hogyne, ezt pedig csak úgy lehet megfogni, ha a saját ösztöneidet veszed elő. Beszéltem nagyon sok olyan nővel, akik elvesztették életük párját és a gyereküket egy-egy terrortámadásban. Igen kényelmetlenül éreztem magam, amikor kérdéseket kellett feltennem nekik, pedig beleegyeztek a dologba. Soha nem fogom elfelejteni ezeket a beszélgetéseket. Azt, amikor a szemükbe néztem, és láttam azt a mélyről fakadó fájdalmat, ami bennük volt. Ez egy olyanfajta energia, amelytől az ember sosem szabadul, ez pedig óriási felelősséget tett rám. Elvégre én csak egy színésznő vagyok, akinek játszania kell – és remélem, hogy a valós életben sosem ér engem ilyen tragédia. Szóval Katja terhét nem tudtam csak úgy leakasztani magamról minden nap a forgatás végén, sokáig cipeltem magammal.
Hasonló eddig sosem történt veled?
Nem, de most ezzel nem akarom azt állítani, hogy eddig egyik szerepemet sem vettem komolyan. (nevet) Mondjuk úgy, hogy szintet léptem.
Ebben mekkora szerepe van Fatih Akinnak?
Óriási, mivel eléggé maximalista rendező, és olyan nincs, hogy nem kapja meg a színészeitől, amit ő elvár. Ez nehéz folyamat, de most, hogy túl vagyok rajta, úgy érzem, szabadabb vagyok, mint valaha. Mondjuk abban is biztos vagyok, hogy korábban erre nem lettem volna képes. Most voltam kész egy ilyen megmérettetésre. Fatih egyébként mindemellett sokszor meglep téged, vannak intuitív pillanatai. Ha neked van ötleted, azokkal kapcsolatosan sokkal megfontoltabb, de mindenképpen végighallgat. Emellett igazi energiabomba, sosem áll le.
Ki a kiszámíthatatlanabb: ő vagy Tarantino?
Jó kérdés, tulajdonképpen nagyon sok hasonlóság van kettőjük között. Az energikusság és a maximális elvárások terén mindenképpen. Tarantino azért sokkal jobban átalakul a forgatáson, olyan lesz, mint egy túlkávézott mániákus, aki sokszor fel-alá rohangál. Én azon szórakoztam mindig, ahogy az operatőrétől elvárja, hogy folyamatosan hozza a csodát. És ha nem, akkor folyamatosan mondja: nem elég, nem elég jó, nem elég jó. Hihetetlen erő járja őt át.
Akkor könnyebb téma: most, hogy hazatértél valamilyen szinten, hol lesz az otthonod?
Német vagyok, ez meghatározza a személyiségem. Az, hogy hol élek teljesen más kérdés. New Yorkban és Párizsban is van lakásom – ezeket hívom én otthonnak.
Katja öltözési stílusa is totálisan más, mint amilyen most is vagy. Mennyire határozza meg a játékodat a ruha?
Nem hiába hívják a mozis szférában ezt a szakmát jelmez- vagy látványtervezőinek, mert nem a divat felől közelít, hanem a karakterépítés része az a kreatív munka, hogy mit is hordok a kamera előtt. Például a filmben rajtam látható öreg bőrdzsekivel össze kellett barátkoznom. Eleinte egy keveset hordtam, majd fokozatosan hozzam nőtt, mint egy újabb bőrréteg. Aztán jött a hajam megváltoztatása: gondolj csak bele, ha a valós életben elmész fodrászhoz, mindenki rácsodálkozik az új frizurádra. Ahogy elkezdtem új emberekkel beszélgetni, vagy a „karakterben” lementem a bárba, mintha egy teljesen más életet éltem volna meg. Megszerettem Katját, sokkal menőbb például, mint én.
A Sötétben már csak azért is izgalmas film, mert megmutatja a terrorizmusnak azt az oldalát, amiről keveset beszélünk: az áldozatokét. Ez számodra fontos tény volt, hogy elvállald a szerepet?
Elképesztően fontos, igen. Tudod az egyik legborzasztóbb tény az életünkben, hogy hozzászoktunk a terrortámadásokhoz. Hallgatjuk a hírekben, hogy történt egy újabb, és már semmilyen érzelmi reakciót nem vált ki belőlünk. Számokat hallunk, meghalt huszonkét ember, az Instagramon nézzük az eseményen történt képeket, majd sosem gondolunk bele abba, mi lehet azokkal, akiknek a hozzátartozóik az áldozatok között vannak. Hogyan tudják ezt meg- , illetve túlélni? Ez volt az a kérdés, ami miatt elvállatam a filmet. Most nem az a lényeg, egyetértek-e azzal, ahogy Katja tovább lép – ezen lehetne vitázni, mivel csak egy lehetősége a történetmesélésnek. Egy Fatih által elképzelt verzió. Én sem tudom, hogy mit tennék, ha ilyen történne velem, ez minden bizonnyal egyénfüggő.
Akkor próbáljuk meg kicsit általánosabban: mit kellene tennünk a terrorizmus ellen?
Ez pont nem az. Ha most kikapcsolod a diktafont, folytathatjuk magánbeszélgetésként, ahol te is és én is kifejtem ezzel kapcsolatosan a véleményem, de egy interjúban egy szimpla színésznőnek nem dolga a terrorizmus elleni harcról kifejteni az álláspontját. Pont elég az, hogy eljátszottam Katját, elvégre ez a szerep egy lehetséges megoldást kínál. Tudom, a következő kérdésed az lenne, hogy a bosszút jó megoldásnak tartom-e. Ez csak fikció. Nem akarom elemezni, nem az én dolgom. De annyit azért elmondok, elkeserítő, hogy egyre több Katja-féle szerencsétlen ember él a világon.
Most, hogy kiderült, németül is tudsz játszani, elhalmoztak már német filmes felkérésekkel?
Még nem. De nem is zavar, egyelőre kitart a büszkeségérzés, hogy a Sötétben az első német szerepem, és helyt álltam. De hogy mondjak egy vidámat is: anyukám nagyon örült, mert ez volt az első filmem, amin nem kellett a feliratokat olvasnia.
Azt nyilatkoztad, hogy tíz évet vártál erre a szerepre.
Igen, mert egy olyan szerepet vártam, ami univerzális, nem csak Németországban érthető. Katja a filmben német, Németországban játszódik, de azt a történetet át lehetett volna helyezni bárhova a világon. Minden anya és olyan ember tud azonosulni vele, aki elveszített egy-egy szeretett partnert vagy gyereket. Amúgy többen azt hitték, hogy Fatihhal évek óta készülünk erre a filmre, de ez nem igaz. Kábé öt éven keresztül nem beszéltünk, aztán csak egyszer felhívott, hogy forgassunk. Szerintem ez azért is történhetett, mert hosszú éveken keresztül az volt Fatih terve, hogy a főszereplő nem nő, hanem egy férfi lesz, akinek a felesége és a lánya halnak meg tragikus körülmények között. A változás oka a The Cut című filmje volt, és óriásit bukott. Ez nagyon megviselte, és felgyülemlett benne egyfajta düh, hogy na jó, akkor most egy erős nőről mesél inkább.
Mikor láttad először a Sötétbent?
Amikor elkészült az első vágás, majd Fatih mondta, hogy repüljek át hozzá Hamburgba, és nézzem meg. Talán mondanom sem kell, totálisan kiütött. Nem azért, mert azt gondoltam, hogy hú de jó vagyok, maga a film hatott meg. Nem ezt vártam. Mármint ennyi érzelmet. Azt hittem, hogy ez egy agresszívabb film lesz. Váratlanul ért.
A következő filmed a JT Leroy lesz, amelyben Laura Dernnel és Kristen Stewarttal játszol együtt.
Igen, és egy igaz történetet dolgoz fel. Sokat nem árulhatok el, egy színésznőt alakítok, aki drámai felfedezést tesz majd, de talán már így is túl sokat beszéltem róla.
Vannak színészidoljaid?
Persze, rengeteg filmet nézek, igazi junkie vagyok, így elég sok inspirációt is merítek mások munkájából. Sorozatokat is nézek, mivel a legerősebb női szerepek most a tévék világában vannak, nem a moziban. Vegyük A szolgálólány meséjét példaképpen. Na, abban, amit Elisabeth Moss teljesít, az abszolút mérvadó a számomra. De bármilyen filmet szívesen nézek, amelyben Jessica Chastain és Cate Blanchett játszanak. Nicole Kidman! A Hatalmas kis hazugságokban karrierformáló volt az, amit nyújtott.
Szóval akkor, ha jól sejtem, téged nem izgat annyira ez a „Netflix kontra mozik”-botrány.
Nézd, őszinte leszek. Színészként engem elsősorban az érdekel, hogy milyen a szerep, amit felkínálnak, és most a sorozatokban és streaming filmekben sokkal jobbak a lehetőségek. Már csak az alkotói szabadság tekintetében is. Ha mint magánembert kérdezel, akkor azt kell mondjam, természetes, hogy a mozit preferálom egy laptop képernyője helyett.
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!