2010.12.16.- Megaagy

By Echte on 15 December 2010 in Filmkritikák0 Comments

KRITIKA

Utoljára az Eiffel 65 „Blue” című számának klipjében láthattunk hasonló színű és fejű űrlényeket. Azt a sokkot a mai napig nem sikerült kihevernünk, a Megaagy viszont remek animációs film, amire évek múlva is szívesen emlékezünk majd.

Hlavaty Tamás

A DreamWorks új mozija számtalan hasonlóságot mutat az előző hónapban bemutatott Gru című animációs filmmel. A főhős ezúttal is egy gonosz figura (Megaagy), aki első látásra Metro Cityt szeretné rabigába dönteni, de az alkotók végig éreztetik velünk, hogy zsarnokságával társadalmi frusztrációját palástolja emberünk. Ördögi tervei között olyan „gonosz” találmányok szerepelnek, mint a tájfun sajt vagy a robotbirka és már a történet elején megtudjuk, hogy nem velejéig romlott karakterről van szó, hanem egy kívülállóról, aki kiskorában folyamatosan kísérletezett, hogy jót tegyen az emberekkel, de néhány kudarc elég volt ahhoz, hogy mindenki elforduljon tőle és Metro Mant, a makulátlan szuperhőst éltesse. Később így alakult ki a hatalmi felállás: Metro Man, a város védőszentje, Superman és Elvis egy személyben, míg Megaagy a negatív ellenpólus. A Gru sárga minionjai itt kis robotokká válnak, az őrült professzor-cimbora helyett egy furcsa hal áll szereplőnk mellett, akinek gépi teste van (igen, hülyén hangzik… és igazából hülyén is néz ki), az igazi gonosz itt is egy geek lesz, a három kislány helyett pedig egy Carrey Mulliganre emlékeztető csaj ébreszti rá emberünket a szeretet mindent felülíró erejére. Ami viszont nagyobb hangsúlyt kap a Tom McGrath rendezte moziban, az a közösség, vagyis a város tökkelütött lakói, akik birkaként állnak mindig valaki mögé. Így nem túlzás azt állítani, hogy a Megaagy szimbolikusan az Egyesült Államokról is szól: a falakon „No, You Can’t” feliratú plakátok láthatók (Obama kampányszövege kifordítva), valamint nehéz nem 9/11-re gondolni a lerombolt metropolisz láttán, de szerencsére itt azt is megmutatják, amit sok hasonló darabban nem: az újjáépítést. De mielőtt elkezdenénk nyomozni, hogy ki a republikánus és demokrata ebben az animációs filmben, lassítsunk, elvégre mégis egy gyerekfilmről van szó, ami kiválóan szórakoztat, miközben arra tanít, hogy nincs csak jó és csak rossz – ez a kétpólusú szemlélet már a mesékben sem érvényes.
Ha van gyenge pontja a Megaagynak, az az, hogy túl bonyolult a képlet, a szülők megannyi éles kérdésre kell választ adjanak gyermeküknek. Viszont több remek ötletet sikerült a játékidőbe sűríteni, az alakváltós óra hatását kijátszó geg például remek, Hans Zimmer zenéje mellett több ismert rockhimnusz csendül fel, vannak komplex filmes utalások (Marlon Brando a Supermanből, még a Johnny Guitar alapwestern is eszünkbe juthat az egyik ponton), a szokásos bosszantó össznépi táncot viszont most sem ússzuk meg.