2010.12.16.- Üvegtigris 3.

KRITIKA

Harmadszor is kinyit a Tigris, s bár tudjuk, hogy ez leginkább a pénzről szól, mégis örülünk a viszontlátásnak.

Feri, a mozigépész

Na szóval, ahogy az országnak, úgy Laliéknak se nagyon lett jobb az elmúlt években. Ugyanazokat a köröket futják, kapirgálnak saját kis szemétdombjukon. Ide keveredik most egy nagymenő ügyvéd luxuskocsijával, vastag pénztárcájával meg nagy pofájával. Rövid kavarás után Lali úgy dönt, neki is kijárna már végre a jóból, lenyúlja az ügyvéd kocsiját, meg ha már ebbe belevágott, akkor a személyazonosságát is. A haverok meg addig túszul ejtik a nagymenőt, régi cimborájukat segítendő, aztán meg amikor kell, elindulnak utána, hogy kihúzzák a szarból.
Igen, bármily meglepő, de a harmadik résznek van sztorija, eleje, közepe meg vége. Nem szoktuk meg ezt eddig, hiszen az előző két rész inkább poénok sorozata volt, aztán amilyen hirtelen elkezdődött, úgy véget is ért. Most meg kapunk egy hazai és amerikai vígjátékokban már egyaránt sokszor ellőtt szerepcserés-félreértéses szituációt, amiben eleinte idegenül mozognak a jól ismert karakterek. Oszi bátyám megjelenése például az elején nagyon erőltetett, de úgy egyébként az egész film döcögősen indul, a jól ismert, rajongásig kedvelt karakterek néha idegenként mozognak a vásznon. Aztán, ahogy kimozdul a sztori a Tigris környékéről, legyenek bármennyire is elcsépeltek a fordulatok, működni kezd az egész, pont azért, mert ezek a figurák kerültek bele ebbe a szituba, és nem ismeretlen karakterek. A lepusztult közegből Lalival együtt eljutunk a milliárdos luxusba, az álomvilágba, melyet természetesen cinemascope-ban fényképeztek. Ez persze eddig még csak simán egy közepes lenne, megjegyezve, hogy ismét sikerült néhány szponzort olyan otrombán, céltalanul hosszan kitartva elhelyezni a filmben, amiért mindenképpen jár a fekete pont. Aztán jön a befejezés, amikor minden és mindenki újra helyére kerül, és itt lesz ennek a filmnek létjogosultsága, mert itt sikerült az alkotóknak tökéletesen megfogalmazni az Üvegtigris lényegét, miszerint lehetünk bármekkora lúzerek, az élet időnként nekünk is tartogathat kellemes pillanatokat. Megadhat olyan dolgokat, amiknek amúgy a közelébe sem jutnánk, de azt is mindig tudatni fogja velünk, hogy amit igazán akarunk, amire a legjobban vágyunk, az álmainkat, na azt nem fogja beteljesíteni. Ebben a zárójelenetben egy párbeszéd erejéig még az addig csak folyamatosan dühöngő Kamarás Iván is jó színésszé válik, és e pár perc miatt azt mondom, megérte, hogy elkészült a film, megéri megnézni, a készítőknek meg nyilván ettől függetlenül megérte leforgatni.
Igaz nem röhögtünk annyit, mint az első részen. Új szállóigékkel sem leszünk gazdagabbak, de a hangulat az átjön, és ez is valami. Ja és Szabó Erikát meg köszönjük a szüleinek, a Barátok közt-nek, a producereknek meg a vetkőztetőknek.

100 perc, magyar

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódó cikkek:

1. 2010.12.16.- A szerelemről és más démonokról
2. Befejeződött az Üvegtigris 3 forgatása!
3. 2010.12.16.- Megaagy