2010.12.30.- Északi karácsony
KRITIKA
A karácsonyi történetek az érzelmi újjászületés reményében rendszerint negédesek. De nem északon!
Kőhegyi Ilona
A számos Hollywoodból érkező karácsonyi megváltó történet, mely decemberben meghatározza a mozik kínálatát, joggal rémiszt el minden épelméjű embert és tesz gyanakvóvá minden olyan filmmel szemben, aminek a címében feltűnik a karácsony szó. Pedig most annak a Bent Hamernek a filmjéről van szó, aki már 2003-ban belopta magát az emberek szívébe a Dalok a konyhából című bemutatkozó munkájával.
Az Északi karácsony című filmet nézve mégis inkább Jarmusch nagy klasszikusa, az Éjszaka a Földön jutott az eszembe. Talán mert az is egy éjszaka játszódik. Talán mert ott is emberi sorsok kapcsolódnak össze, szinte véletlenül. Talán mert abban is olyan szikárak, de mégis jelentőségteljesek a mondatok.
A norvég kisvárosban sokféleképpen ünneplik a karácsonyt az emberek: van, aki csalva; van, aki megcsalatva; van, aki jótékonykodva; van, aki dolgozva; van, aki menekülve a szüleitől; van, aki menekülve a hazájából. Bent Hamer ezúttal is fura embereket, pontosabban fura történeteket válogatott össze. Ezen a különleges estén bepillanthatunk az életükbe, megismerhetjük a problémájukat, de talán éppen a szent estének köszönhetően nem ítélkezünk fölöttük. Csak nézzük, ahogyan nem váltódnak meg. Mindenki szeretetre vágyik, de mintha csak lopva és csalva tudnának hozzájutni a film szereplői.
Ennek ellenére nem szomorú film az Északi karácsony, sokkal inkább – Bent Hamerre jellemző módon – melankolikus, amit ráadásul groteszk jelenetekkel ellenpontoz. Mint ahogy megszokott tőle egyfajta egyetemes üzenet is, ezúttal a felvillanó csillaggal, a menekülő fiatal párral és az újszülöttel.
79 perc, norvég-svéd-német
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!