CURTIZ: A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

By Echte on 11 September 2019 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

1942. Az Egyesült Államok éppen a II. Világháború küszöbén áll, amikor a magyar származású filmrendező, Kertész Mihály (Michael Curtiz) Casablanca című romantikus filmjét forgatja. A háborús propagandát támogatandó az állami vezetés hivatalnokokat rendel a készülő filmek felügyeletére, akik Michael Curtiz-t számos akadály elé állítják. A magyar rendező a politikai beavatkozások ellenére is sikerre akarja vinni filmjét, de a forgatás során magánéleti kihívásokkal is szembetalálja magát. Magyarországon maradt nővére fenyegetettségének híre és váratlanul felbukkanó lányával való viszontagságos kapcsolata nem várt fordulatokat hoz a Casablanca számára… A különleges képi világú életrajzi dráma a 42. Montréali Nemzetközi Filmfesztiválon fődíjat nyert.

KRITIKA

Az elsőfilmes, svájci születésű Topolánszky Tamás Yvan bekukkantott a negyvenes évek Hollywoodjának kulisszái mögé, hogy portrét fessen az egyik leghíresebb magyar filmrendezőről, avagy így készült a Casablanca.

Szöllőskei Gábor

1942. Javában dúl a II. világháború, a Warner Bros. stúdió pedig próbálja tető alá hozni a Casablanca című filmet, élén az öntörvényű és szigorú Kertész Mihály, avagy Michael Curtiz rendezővel, aki a fejesekhez képest merőben másképp képzeli el Rick és Ilsa szerelmi történetét a nácik által rettegésben tartott és pattanásig felszült miliőben. Már nyakig benne vannak a forgatásokban, a forgatókönyv azonban napról napra változik, és folyamatosan ott lóg Curtiz és a stáb feje felett az a fránya finálé is, a sztori végkimeneteléről ugyanis az utolsó pillanatig nem született megállapodás. És ha mindez nem lenne elég, ráadásul még felbukkan New Yorkból Curtiz lánya, Kitty is, aki próbálja újra felvenni a kapcsolatot apjával.
Szóval téma van itt bőven, a családi szállal kiegészült hely- és korrajz, valamint egy örök filmklasszikus készítésének háttere így együtt érdemesnek bizonyult a megfilmesítésre. És bár az sem lett volna meglepő, ha hollywoodi film készül az álomgyár történetének e régi és meghatározó szeletéről, most mégis egy magyar gyártású film kerül a mozikba. Topolánszky, valamint a forgatókönyvet vele együtt író Bak Zsuzsanna és Ward Parry pedig nem is vallottak kudarcot. Főként tévéfilmes keretek között mozogtak, ám ez mit sem von le a CURTIZ értékéből. A készítők odafigyeltek a részletekre, és bár a film eleji kiírás szerint nem minden mozzanat történt úgy a valóságban, ahogy a filmben azt a drámai hatás kedvéért ábrázolták, azt ügyesen elérték, hogy minden életszagúnak és hitelesnek hasson. Curtizből például nem csináltak szentet, egy sokszor kiállhatatlan és a stábbal, vagy a statisztákkal kifejezetten undok módon kommunikáló (főként ordibált, és bárkit simán megalázott) fickónak mutatják, akinek a forgatásain egyáltalán nem volt jó a hangulat, cserébe viszont a film rendesen össze lett rakva. Lengyel Ferenc (A zöld sárkány gyermekei, Brazilok) alakításában Curtiz minden apró kis különcsége, rigolyája, nehéz természete, nem mellékesen pedig zsenialitása is megmutatkozik, nem beszélve a borzasztó angol kiejtéséről, amelyhez a film legviccesebb momentumai kötődnek. A Kittyt alakító Dobos Evelin ezzel szemben maga az ártatlanság, és nem véletlen, hogy nem találja a közös hangot apa és lánya, hiszen bár közös a vér és a származás, ám már két teljesen más világot képviselnek.
Nem mehetünk el ugyanakkor a CURTIZ kiállítása mellett sem, ami talán a legnagyobb erénye is egyben. Az alapkoncepció szerint ugyanis, ha már a Casablanca készítéséről szól a film, legyen ugyanúgy fekete-fehér, Dévényi Zoltán képei pedig remekül idézik meg a monokróm-korszak legnagyobb műveit – mintha egy elveszett film noir került volna elő abból az érából.
Talán kissé túlságosan is dialógközpontú és ráérős, ám az időszak rekonstruálásában jeleskedő film lett a CURTIZ, ami érdekfeszítően tár elénk egy nehéz természetű, de kétségtelenül tehetséges emigráns direktort.