Akik maradtak
2019.09.26. Egy kamaszlány és egy középkorú férfi egymásra találásának megható hangvételű története a második világháború után. Mindketten sokat veszítettek, és mindketten szeretnének új életet kezdeni, miközben körülöttük már a Rákosi-rendszer diktatúrája alakul. Vajon túl lehet-e élni a múlt és a jövő tragédiáit, ha összekapaszkodnak azok, akik még megmaradtak?
KRITIKA
Lírai hangvételű embermese azokról, akik túlélték a holokausztot.
Hungler Tímea
Tóth Barnabás rendező F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című kötete alapján készítette el szívhez szóló kamaradarabját egy középiskolás tinédzser lány, Klára (Szőke Abigél) és egy negyven körüli orvos, Aldó (Hajduk Károly) kapcsolatáról. Mondhatnánk rögtön: „Rossz az, aki rosszra gondol”. És akadnak persze a pár környezetében olyanok, akik tényleg rosszra gondolnak – békeidőkben mégiscsak szaftos pletykatéma, ha egy tinilány feljárogat egy egyedülálló férfi lakásába, és programokat szervez vele, netalán gyengéden megöleli, amikor elválnak.
Wiener Klára és Aldó, vagyis Körner Aladár doktor kapcsolata azonban nem az, amire a legtöbb kívülálló tippelne. Mindkettőjük családja odaveszett a holokausztban, így a gyász különböző fázisaiban járnak – a veszteséget a megismerkedésükkor Klára még tagadja, Aldó viszont már beletörődött a megváltoztathatatlanba, és a munkába, valamint a jótékonykodásba menekül: rutinszerűen látja el az orvosi feladatait, és támogatja a zsidó árvaház szülők nélkül maradt gyerekeit.
Az érzékeny mozi, amelyben két egészen kiváló alakítást láthatunk a főszereplők részéről, azt az utat mutatja be, amelyet Klára és Aldó jár be, hogy egymásba kapaszkodva visszataláljon valahogyan az életbe. Kimondva-kimondatlanul a távoli rokonokra, a barátokra és természetesen kettőjük formálódó kapcsolatára építve a nem helyettesíthető, elveszett család helyébe 
ösztönösen teremtenek maguknak egy új családot, ami nyilvánvalóan nem megy zökkenésektől mentesen. Nemcsak a külvilág értetlenkedésével kell a főszereplőknek szembesülniük, de az egymáshoz fűződő kötődésük minőségét és a biológiai családjuk felett érzett gyászt is párhuzamosan kell feldolgozniuk.
Tóth Barnabás nem szemérmes, nem idealizálja a nevelőapa és a fogadott lánya kapcsolatát, sőt, megmutatja, milyen kihívásokkal jár az – ne feledjük, egy szép, nővé érő tinédzserről beszélünk, aki épp kezdi élni a saját életét, miközben folyamatosan próbálgatja a határait, szexuális vonzerejét.
A bevillanó emlékképekből megelevenedő, feldolgozandó múltat árnyalja, hogy a történet abban az időszakban játszódik, amikor kiépül a Rákosi-rendszer – a filmben mindez azonban csak a hírek szintjén, egy-egy túlbuzgó, vonalas mellékszereplő figuráján, vagy a beszervezéseken keresztül jelenik meg, nem több napi, megoldandó feladatnál. A szereplők számára a privát szféra az, ami igazán fontos, hiszen e téren érte őket a tragikus veszteség.
Tóth Barnabás mozija amolyan keserédes, óvatosan életigenlő darab, amely épp azt mutatja be, hogy a tátongó lelki sebek mindig csak komoly hegesedések árán gyógyulnak, de gyógyulnak.
83 perc, magyar
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!