Az Arany Kesztyű

By Echte on 02 October 2019 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

2019.10.10. (Der goldene Handschuh) A hetvenes évek elején egy pszichopata sorozatgyilkos tartja rettegésben Hamburg lakóit. A gyilkos a kikötőváros vöröslámpás negyedében, az Arany Kesztyű bárban szedi fel áldozatait, reményvesztett hajléktalan nőket és prostituáltakat. Lakásában megerőszakolja, és különös kegyetlenséggel öli meg őket, majd a tetemeiket feldarabolja és autóillatosítókkal szagtalanítva elrejti egy kis kamrába. Mivel zömében magányos emberek az áldozataik, akiket senki sem keres, sokáig nem is tűnik fel, hogy sorozatgyilkos szedi áldozatait. Fritz Honka német sorozatgyilkos 1970 és 1975 között legalább négy nőt ölt meg Hamburgban. A férfit teljesen véletlenül fogták el, miután 1975. július 15-én felgyulladt a ház, amiben a férfi élt. Honkát 15 évre ítélték, amit elmegyógyintézetben töltött el, 1993-ban szabadult, s 1998-ban halt meg. A film ezt a valós történetet dolgozza fel Heintz Strunk bestsellere alapján. A korábban Berlinben és Cannes-ban is díjazott, Európai Filmdíjas rendező, Fatih Akin (Fallal szemben, A másik oldalon, Soul Kitchen) provokatív és kegyetlen filmjének a világpremierje az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt. A főszerepet a teljesen elmaszkírozott Jonas Dessler (A néma forradalom) alakítja, aki korábban elnyerte a Legjobb fiatal színésznek járó díjat és a két Oscar-díjra jelölt Mű szerző nélkül című filmben is szerepelt.

KRITIKA

Fatih Akin a hetvenes évek leghírhedtebb sorozatgyilkosáról készített filmet. Egy kiábrándítóan undorítót.

Csákvári Géza

A 2004-es Berlinale nagy felfedezettje volt a török származású német rendező, Fatih Akin, aki a Fallal szemben című alkotásával megnyerte a patinás Arany Medvét. Rosszindulat nélkül, azóta is várjuk tőle a következő remekművet, amely csak nem akar megszületni. Bizton kijelenthető: Az Arany Kesztyű sem az. Már csak azért sem, mert tisztán műfaji próbálkozásról van szó: egy sorozatgyilkos portréjáról. A rendező célja pedig egyértelműen a megbotránkoztatás. Ez pedig, lássuk be, nem könnyű feladat, mert az edzett filmfogyasztó egyre nehezebben hozható zavarba.
Akin filmjének címe, Az Arany Kesztyű (Der goldene Handschuh) egy híres hamburgi kocsmát jelöl. Az intézmény, amely valóban létezik Hamburg piroslámpás vigalmi negyedében, St. Pauli kerületében. Ez volt a hetvenes években aktív német sorozatgyilkos, Fritz Honka törzshelye. Fatih Akin két zsánert párosított: a komédiát és a horrort. Az Arany Kesztyű cselekményének fele játszódik a kocsmában, ahol elképesztő alakok, alkoholista véglények és kiöregedett, fogatlan prostituáltak sutyorognak; ezt a nyomasztó alvilágot karikaturisztikusan ábrázolja a rendező. Mondhatnám azt is, hogy ez a német Roncsfilm.
A film „másik fele”, a szándékolt horror pedig Honka lakásában játszódik, ahol megerőszakolja, megfojtja, máskor agyonveri az áldozatait. Akin itt igyekezett prezentálni mindent, ami a tűrőképességébe belefért. Megmutatja a szexuális abúzust és a gyilkosságokat – elvégre az is karakterjellemzés, ha direktben látható, ahogy Honka a fogatlan vénasszonyokat preferálta, mert attól rettegett, hogy áldozatai az orális aktus során harapással fájdalmat okoznak neki. Ne adj isten, leharapják a szerszámát.
Természetesen ezek csak száraz szavak, de mozgóképen látva ezeket az aktusokat leginkább a gusztustalan jelző jut az eszembe. Persze fokozni mindent lehet, amikor Honka nála egy fejjel magasabb és szélsőérték tekintetében is jóval testesebb nőt öl meg alkoholgőzös, embertelen küzdelemben, ám azzal kezdi, hogy kivágja a nyelvét, mert sokat fecsegett. Mindezt érzéketlenül hosszúra nyújtva, hogy kényelmetlen legyen a moziszék, amelyben ülünk.
Érdekes, hogy míg Fatih Akin a gusztustalanság terén mindenre „képes”, az erőszakábrázolásban már nem annyira bátor. Sokkal könnyebben mutat be egy vizelést, vagy punnyadt nemi szerveket, mintsem egy lefejezést – utóbbi esetében illedelmesen elfordítja a kamerát. Ez pedig az alapvető tévedése az alkotói oldalnak, mert a visszataszító és förtelmes mozgókép igazából nem felháborító, sokkal inkább csak kiábrándít.
Mindamellett az is igaz, ha Az Arany Kesztyűt nem ítéljük el az alapvető jóízlésből kiindulva, tulajdonképpen korrekten elkészített iparosmunkának is felfogható – csak arra nehéz választ adni, hogy vajon minek készült el. Különösen, hogy ebben a témában, művészi igényeséggel, Lars von Trier (A ház, amit Jack épített) már megmutatta azt, amit a provokáció terén jelenleg lehetséges.