Joker

2019.10.03. (Joker) Nem volt még őrültebb, veszélyesebb és viccesebb antihős a képregényvilágban. De hogyan lett Jokerből Joker, a komor Batman örök ellensége és ellentéte? Ez a történet megmutatja, miképpen válhat egy ártatlan lúzerből világok felforgatója, hadseregek legyőzője és szuperhősök méltó ellenfele. Nem kell hozzá sok – elég a gyilkos humor.

KRITIKA

A Batman-univerzum része is meg nem is, képregényfilm is meg nem is, Oscar-esélyes is meg nem is és botrányfilm is meg nem is. De hát akkor mi a Joker? Az év egyik legjobb és legmeglepőbb filmje.

Tóth Csaba

Itt volt már az ideje, hogy valaki végre kiszabadítsa a szuperhősfilmeket a Marvel-gettó biztonsági játékából. Ezekben a figurákban sokszor valóban végtelen lehetőségek rejlenek, de a biztos sikert üldözve a stúdiók inkább megelégszenek azzal, hogy sosem térnek le a járt ösvényről, és csak bizonyos keretek között mernek apró újításokat behozni. Amikor a Deadpool vagy a Logan – Farkas bevállalta, hogy eltér a megszokott sémától, a merészség nagyjából azt jelentette, hogy a filmeket a rendezők a szokásosnál jóval erőszakosabbra hangolhatták, megengedett volt a káromkodás, a Deadpool esetében a metajátékok, a Logannél pedig a karakter drámai halála (ennyi idő után remélem, ez már nem számít spoilernek) jelentett még látványos szakítást mindazzal, amit korábban a Marvel/DC/Fox képregényes univerzumaiban láttunk. Nagyon szerettem mindkét említett filmet, a Joker azonban teljesen más. Míg a fenti filmeket az alkotóik képregényfilmes szellemiséggel közelítették meg, és annak szabályrendszerén belül maradva próbálták kijjebb tolni a határokat, Todd Phillips Jokere a rendszeren kívülről érkezik. Ezt a filmet senki sem fogja Tim Burton Batmanjéhez, vagy Christopher Nolan A sötét lovagjához hasonlítani, mert nem is lehet: a kiindulópont is teljesen más. Phillips nem a képregényekből, vagy a szuperhősfilmekből merített ihletet, hanem a hetvenes- és nyolcvanas évek sötét karakterdrámáiból, és azok közül is elsősorban Martin Scorsese két munkájából, a Taxisofőrből és A komédia királyából.
Ugyan a cselekmény a nyolcvanas évek legelején játszódik Gothamben, de a Joker a mondanivalójában nagyon is mai, Gothamet pedig bármikor helyettesíthetnénk mondjuk Chicagóval. Mondanivalót említettem volna? Szokatlan lehet ez egy képregénygonoszról szóló film kritikájában, de a Jokernek tényleg van mondanivalója a bennünket körülvevő világról. Ez a film egy masszív adag társadalomkritika. Ott lüktet benne a világunkat egyre inkább meghatározó szegény-gazdag ellentét, és Phillips ügyesen ráérez, hogy ebben a kontextusban Thomas Wayne (Bruce Wayne milliárdos apukája) sem lehet jófiú. Cseppet sem szájbarágós módon, de a film valósággal az arcunkba üvölti, hogy mennyire nem törődünk az elesetteinkkel, és aki az út szélére kerül, azt nemcsak lelökjük onnan, hanem még utána is rúgunk egyet. Eközben a társadalom felső néhány százaléka gondtalanul, érinthetetlenül dagonyázhat minden földi jóban, magasról tojva mindarra, ami az ő életüket nem érinti közvetlenül. A háttérben még a környezetszennyezés és a nagyvárosok lassú, de biztos élhetetlenné válása is ott van az érintett témák között.
Todd Phillips Jokere nem szuperbűnöző, soha nem is akart az lenni. Ő csak egy mentálisan sérült, bántalmazott, érzékeny fickó, akinél egy kritikus pillanatban elszakad a cérna, és egy erőszakos tettel egyszer csak a média és az emberek figyelmének középpontjában találja magát. És ekkor rájön, hogy ha az érzékenységére nem kíváncsiak, de az elborult, őrült tetteire igen, akkor megadja ezt az embereknek. Ha csak úgy kaphat figyelmet másoktól, hogy embereket öl, akkor meg fog ölni néhány embert. Figyelemre és szeretetre vágyik, de ebben az őrültté váló világban ezt csak extrém módon tudja elérni. A Joker lenyűgöző ereje abban rejlik, hogy valóban elhisszük, hogy az elején megismert beteg, de amúgy jólelkűnek tűnő srácból a cselekmény végére Gotham alvilágának bohóckirálya válik. A felvázolt karakterív minden pillanata hihető, és pont ez teszi a Jokert sokak számára rémisztővé. A fesztiválszereplések után többen vádolták meg Phillipset azzal, hogy pozitív színben tünteti fel azt, hogy a frusztrált férfiak a szorongásaikat erőszakban oldják fel, de ez távolról sincs így. A rendező csupán azt mutatja be, hogyan teremt a társadalmunk a közöny segítségével agresszív pszichopatákat. A Joker nem utat mutat, hanem tükröt tart: az általa felvázolt társadalom már itt van velünk, benne élünk.
Phillips nem köt kompromisszumokat. Rendben, kapunk néhány utalást, hogy tényleg a Batman képregényekből megismert Gothamben vagyunk, de meg sem próbálja a mondandóját képregényfilmes köntösbe csomagolni. Még a tempója és az esztétikája is más. Hovatovább: ha egy-egy menekülős jelenetet nem számítunk annak, akkor még igazi akciójelenet sincs benne. Legalábbis olyan biztosan nem, amit egy Marvel-, vagy DC-filmben már akciójelenetnek neveznénk. A rendező egyszerűen csak hisz ebben a karakterben, és abban, hogy az útja van annyira érdekes, hogy parasztvakítás nélkül is lélegzetvisszafojtva kövessük. Ehhez pedig a létező leghatékonyabb segítséget kapta meg Joaquin Phoenix személyében. Bár akad a filmben néhány eltaláltabb mellékszereplő, a Joker egyértelműen az ő mozija. A színész olyan masszív fizikai átalakuláson ment át a szerep kedvéért, mint például a The Master esetében. Bár csont és bőrre fogyott, mégis valamiért iszonyatos fizikai erőt nézünk ki belőle. A játéka és a nevetése sokszor egészen zavarba ejtő, ahogy a kiismerhetetlensége is. Egyszerre szánjuk és irtózunk tőle. Szimpatizálunk a fájdalmával, ugyanakkor tudjuk, hogy veszélyes, mert bármikor robbanhat. Amikor a film utolsó harmadában magára ölti az igazi Joker-külsőt, azt érezzük, hogy Jack Nicholson ide, Heath Ledger oda, most találkozunk először ezzel az átütő figurával. Egyszerűen magáévá teszi a karaktert, felzabálva az elődöket. Persze az összehasonlítás bizonyos szempontból igazságtalan, mert Nicholson és Ledger csak mellékszereplői voltak a filmjeiknek, és abból hozták ki a maximumot, míg a Joker teljes egészében egészében Joaquin Phoenix mozija. Vicces lenne, ha egy ekkora színészisten pont egy képregénygonosz eljátszásáért kapná meg élete első Oscar-díját, és ez most nagyon benne van a pakliban. Egy biztos: ő és a Joker minden dicséretet és elismerést megérdemelnek.

121 perc, amerikai-kanadai

Kapcsolódó cikkek:

No related posts.