Mű szerző nélkül
2019.10.10. (Werk ohne Autor) A Mások élete című Oscar-díjas film rendezőjének új filmje a velencei filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, számos nemzetközi díjat nyert, két Oscar-díjra jelölték. A német művész, Kurt Barnert két egymást követő diktatúra elnyomásában kezdi meg alkotói útját. A fasiszta Németországban születik, majd az NDK-ban válik fiatal felnőtté. Néhány évvel később megszökik Nyugat-Németországba, de sötét múltját nem képes a háta mögött hagyni. A művészi útkeresés, a meghasonlás, a siker visszásságait bemutató és a 20. századi történelem monumentális tablóját képező film az egyik legnevesebb kortárs festő, Gerhard Richter életén alapul.
2 OSCAR-JELÖLÉS 2019
(Legjobb idegen nyelvű film; Legjobb fényképezés)
KRITIKA
A mások élete rendezője egy félresikerült hollywoodi kitérő után visszatért ahhoz, amihez igazán ért.
Soós Tamás
Florian Henckel von Donnersmarck érdekes figura. Nemesi család sarja, amely még Mátyás királytól kapta grófi címét egy törökök elleni hadjáratért. Felnőttként, sznob szülei rosszallása ellenére lett filmrendező, de 13 év alatt mindössze 3 filmet rendezett. Nemesi tehát a munkatempója, de azok a filmmel járó díjak is: debütálása, A mások élete mindjárt Oscart ért, és új filmjét, a hozzánk egyéves késéssel eljutó Mű szerző nélkült is jelölték kettőre (legjobb idegen nyelvű film és legjobb fényképezés). A kettő között pedig ott volt az a hollywoodi kaland, amiről szívesen elfeledkezne, Az utazó című rettenet Angelina Jolie-val és Johnny Depp-pel, amelynek keserű tapasztalatait – kivették a kreatív kontrollt a kezéből, ezért otthagyta a filmet, végül visszatért, és újraírta a forgatókönyvet, de hiába: a végeredmény pocsék lett – állítólag beledolgozta új filmjébe is. Abba a részbe, amikor a későbbi híres festő még csak a komcsik mozgalmi falfreskóit pingálja, hogy legyen valami munkája. Jár érte név, pénz, dicsőség is, persze, de őt nem érdekli, csak az, hogy megvalósítsa önmagát. Ezt tette német rendezőnk is, aki ezúttal visszatért első filmjének témájához, a német történelemhez, a múltbeli bűnök és a diktatúrák természetrajzának vizsgálatához, de az egészet sokkal személyesebbre vette, hiszen most arról beszél, miként és milyen áron találhatja meg egy művész a saját hangját.
Egyvalamit azért nem árt leszögezni: Donnersmarck igazi hangját még mindig A mások élete jelenti, az jóval összetettebb, feszültebb, kevésbé fekete-fehér film volt. A Mű szerző nélkül stílusára nézve rettentő konzervatív, óvatosan giccsbe hajló film, amely ennek ellenére erős érzelmeket mozgat, főként a remek színészeinek köszönhetően. Szereposztási bravúr, hogy az a Sebastian Koch játssza a náci sterilizálási programot vezető orvost, aki A mások életében még a rendszer által üldözött írót adta, de emlékezetes főszereplő a festőt játszó Tom Schilling is a maga csendes, befelé forduló személyiségével. A pálmát a női színészek, Saskia Rosendahl viszi a főhős skizofrén, naiv nagynénje, valamint Paula Beer a későbbi barátnő szerepében.
A Mű szerző nélkül hosszabb, mint a Bosszúállók – Végjáték, de szinte észrevétlenül röppen el ez a 3 óra 8 perc, amint végigszánkázunk a náci, majd a kommunista rezsim borzalmain, a festőknek előírt ízlésdiktatúrán, majd a nyugati, sokszor érthetetlen avantgárdba torkolló szabadságon. A történetet egy családi melodráma, egy bicskanyitogató tragédia fogja össze, a legérdekesebb viszont az a folyamat, ahogy Kurt kibújik a diktatúrák szorításából, de a rászakadó szabadságban meg kell találnia önmagát, és saját, legbelső élményeiből táplálkozva a neki megfelelő művészetet. Történetét a híres német festőé, Gerhard Richteré inspirálta, aki később elhatárolódott a filmtől, mondván, az megengedhetetlenül eltorzítja az életét. Kétségtelen, hogy Donnersmarck enged a hollywoodi hatáskeltés csábításának, cserébe viszont egy kifejezetten erős, a régimódisága ellenére is szívünkbe hatoló művet tett le az asztalra.
189 perc, német-olasz
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!