Az angyal
2019.10.24. (El Ángel) A tizenhét éves Carlos angyali arca és göndör fürtjei mögött egy morális gátlások nélküli szörnyeteg rejtőzik. Amikor összeáll az egyik osztálytársával, kétfős bandájuk sorra követi el az egyre súlyosabb bűncselekményeket, a gyilkosságoktól sem visszariadva, rettegésben tartva a ’70-es évek Buenos Airesét. A Pedro Almodóvar produceri közreműködésével készült Az angyal egyszerre megdöbbentő, stílusos és helyenként sokkolóan humoros film, amit hihetetlen, de igaz történet inspirált. Az akkori híradásokban „A halál angyalaként” rettegett Carlos immár 45 éve tölti életfogytig tartó börtönbüntetését.
KRITIKA
A „babaarcú gyilkos” csak a focipályán menő becenév: egy argentin bűnözővel találkozva például kimondottan zavarba ejtő tud lenni.
Villányi Dániel
Carlos Eduardo Robledo Puch az argentin kriminalisztika történetének egyik leghírhedtebb alakja: 11 gyilkosságért, 17 rablásért, nemi erőszakokért, lopásokért és emberrablásért ítélték el, jelenleg pedig 45 éve ül börtönben. Utóbbival rekordtartó a hazájában, de nem csak ezért lett belőle híresség, hanem a zavarba ejtő körülményei miatt is. Carlitos rendezett családi körülmények között felnövő, sem szeretetet, sem anyagi javakat nem nélkülöző, kimondottan angyali külsejű, tizenéves fiúcska volt a tettei elkövetésekor, így szembement minden olyan sztereotípiával és elmélettel, amiket bűnözőkkel, pláne elvetemült és megrögzött bűnözőkkel kapcsolatban a közvélemény és a tudomány fel szokott hozni. Luis Ortega író-rendező a filmjében nem törekszik Carlitos történetének rekonstruálására: bevállaltan és hangsúlyosan egy saját verziót készített erre a különös jelenségre. Néhány dolgot (például a nemi erőszakokat) ki is hagy a megtörtént események közül, és elsősorban a már említett zavarba ejtőség felől közelíti meg a figurát. Ezt többek között azzal éri el, hogy magának a címszereplőnek a szemszögéből meséli el az egész filmet, és ahogy ebben a verzióban Carlitos megéli a tetteit, az nagyon erős feszültségben áll azok súlyosságával. Hiszen így azt látjuk, hogy 
egy különös, léha, vonzó srác a maga számára is rejtélyes okból imádja eltulajdonítani mások cuccait, ez pedig idővel egyre komolyabb bűncselekmények (az ő változatában: egyre izgalmasabb kalandok) felé sodorja, pláne miután a profik is felfedezik a tehetségét, és társakat-barátokat is szerez a tetteihez. Könnyed csínyként, színpompás hetvenes évekbeli színvilággal, menő zenékkel aláfestve, és kimondottan érzékien jelennek meg Carlitos egyre meredekebb húzásai, amiben a gyilkosságok csak amolyan (már-már játékos) velejárók – mi pedig egyre inkább zavarba jövünk a látottaktól. Luis Ortega a végére egy szociopata, a tettei következményeit felmérni és felelősséget érezni képtelen, zavaros szexuális orientációjú fiú képét rajzolja meg, de az igazi katarzis elmarad. Az angyal ugyanis minden szórakoztató aspektusa mellett (vagy épp azzal összefüggésben) addig használja kacérkodva a könnyedséget, amíg maga is könnyeddé válik, és hiába vet fel érdekes kérdéseket többek között arról, hogy lehet-e valaki született bűnöző, vagy hogy mi is kötötte össze igazán a főszereplőt a legközelebbi társával, nem megy igazán utána semminek. Az a bizonyos feszültség a végén nem omlik a nyakunkba, az egész csak zavarba ejtő marad, mint maga Carlitos. És ugyanúgy nem a jó értelemben.
118 perc, argentin-spanyol
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!