Szép csendben
2019.11.14. A 18 éves Dávid egy ifjúsági zenekar tehetséges szólistája. Az országos versenyre készülés finisében a zenekarhoz csatlakozik az elsőéves Nóri. Dávid hamarosan megsejti, hogy a 13 éves csellista lánynak viszonya van a 60 éves karmesterükkel. Őrlődve a fiatal lány és mestere között, a fiú megszállottjává válik az állítólagos afférnak, és nyomozásba kezd, hogy kiderítse az igazságot.
KRITIKA
Mondanom sem kell, mennyire fontos történetet mesél Nagy Zoltán első rendezése. És azt is muszáj leírnom, mennyire hatástalanul teszi.
Kovács Gellért
Egy tehetséges kamasz és csodálva tisztelt tanárának viszonya a zenesuliban. Zaklatás, ami kívülről nem látszik, s bent, a négy fal között is csak nehezen néz szembe vele a 13 éves lány. Nehéz ügy. Egy fiatal alkotónak különösen nagy kihívás. De egy egyértelműen feszült filmet csak össze lehetett volna belőle hozni. Már csak azért is, mert a közbeszéd klímája mostanában kifejezetten kedvez az érzékeny, őszinte, a szembenézést támogató, elősegítő kiállásoknak.
A feszültség szinte teljes hiánya az, ami a leginkább aggasztó ebben a moziban: az első perctől benne van a lehetőség, hogy érvényes legyen és elgondolkodtató – s bár a két fiatal főszereplő, Major Erik és Bognár Lulu játéka a szó kicsit zavaró értelmében iskolás, Máté Gábor színészi rutinja bőven elég lenne ahhoz, hogy ne ez a félidőig kapkodós, vázlatosnak tűnő, aztán meg kifejezetten kínos film váljék belőle.
Nagy érezhetően azzal a szakasszal még tudott valamit kezdeni, amely arról szól, hogy miért is számít Máté figurája legendás tanárnak: a zenekari részek a maguk szentimentalizmusával együtt is működőképesek, kis túlzással akár még a kicsi magyar komolyzenei Whiplash is megszülethetne ilyenkor a szemünk előtt. Bár a történet iránya és célja merőben más, valamint Frigyes is jóval kedvesebb ember, mint Terence Fletcher volt, ám itt is lényeges, hogy milyen magnetikus erővel bírhat egy karizmatikus zenetanár, s mennyire fontos a tanítványoknak, 
hogy megfeleljenek az elvárásainak.
De amikor arról van szó, hogy a karmester és kiszemeltje között mi történt, mi történik, s erre hogyan és miképpen reagál a szűkebb környezet (példának okáért Szamosi Zsófia és Schell Judit is nagyon szeretne emlékezeteset alakítani, de rendkívül szűkös a mozgásterük), elfogyni látszik a filmes tudomány. S onnantól – hiába érdekesek és bonyolultak a szereplők közti viszonyok, s ezekkel bizony lehetne valamit kezdeni – mintha a rendező képtelen lenne a vezetni a színészeit, s jobb híján szabadon engedi őket. Amely kifejezetten ügyetlen, kellemetlenül elcsúszott jeleneteket is eredményez: olyanokat, amelyek az átélhető dráma maradékait is felemésztik, s elintézhetik azt is, hogy a nézőről lepattanjon a történet, s ne érezzen semmit.
Különösen igaz ez a játékidő utolsó harmadára: az addig is igencsak ingatag cselekmény látványosan összeomlik, ami leginkább azért szomorú, mert ezekben a pillanatokban kellene a legnagyobbat ütnie. De nem üt, csak a szánkba rágja a tanulságokat, amelyek ebben az ügyetlen tolmácsolásban kifejezetten hamiskásan szólnak, s rendkívül sokat ártanak a filmnek.
És ez az, ami az igazán rossz filmek közé sorolja a Szép csendbent.
80 perc, magyar
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!