Az aszfalt királyai

By Echte on 13 November 2019 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

2019.11.14. (Ford v Ferrari) Az Oscar-díjas Matt Damon és Christian Bale a főszereplői az igaz történet alapján készült filmnek, melyben a látnoki erővel bíró autótervező, Carroll Shelby (Damon) és a vakmerő, brit születésű autóversenyző, Ken Miles (Bale) együtt küzdenek meg a vállalati beavatkozással, a fizika törvényeivel és saját démonjaikkal, hogy megépíthessenek egy forradalmi versenyautót a Ford Motor Companynek, amivel legyőzhetik Enzo Ferrari autóit az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen.

KRITIKA

Nagy a vita az autóversenyt kedvelő körökben, hogy vajon melyik a tökéletes film, amely hűen visszaadta ezt a viszonylag zárt világot.

Csákvári Géza

Sokan Steve McQueen kedvenc projektjét tartják a megismételhetetlen csodának: az 1971-ben bemutatott Le Mans überdokumentarizmusba hajló dráma volt, amelyben olykor még a dialógusokról is elfeledkeztek a hitelesség oltárán. A nehézkes forgatás kapcsán számos furcsa sztorit szülő produkció így vagy úgy, de kultmű lett, ebből a pozíciójából csak a 2013-ben bemutatott Hajsza a győzelemért taszította le, amely James Hunt és Niki Lauda párharcát mutatta be.
Az aszfalt királyaiban James Mangold rendező-producer az utóbbi receptet kissé lenyúlva lép be az autós-mozgóképes versenybe, ám egyúttal emeli is a tétet. Egyrészt az alkotása nem kisebb feladatot vállal, minthogy bemutassa a Ford és a Ferrari gyárak egymásnak feszülését (az amerikai piacon Ford v Ferrari címen jött ki), illetve utána megy annak a futamnak, amikor 1966-ban Le Mans-ban, a világ egyetlen 24 órás autóversenyén az amerikai gyártó képes volt felvenni a versenyt olasz riválisával (és milyen érdekes, a film a brit piacon már Le Mans ’66 címmel jött ki). Ugyanakkor keresett – és persze talált – egy izgalmas emberi drámát Carroll Shelby (Matt Damon) 1959-es Le Mans-győztes és autótervező, valamint legjobb pilótája, az egykori brit háborús veterán, Ken Miles (Christian Bale) barátságában és egymás iránt tanúsított szakmai respektjükben. A legszebb az egészben, hogy az egész úgy függ össze, hogy egy hollywoodi nagy sztori és egy kamaradráma is „kijött” belőle. Méghozzá erőfeszítések nélkül.
A cselekménybe akkor kapcsolódunk be, amikor Henry Ford II (Tracy Letts) és a mellette álló menedzserek kitalálják: a sok, általuk által gyártott népautó népszerűsége azért csökken, mert a Ford nem győztes márka, mint a Ferrari. Mivel az olasz cég épp csődben van 1963-ban, az amerikaiak megpróbálják az egészet felvásárolni. Ám Enzo Ferrari (Remo Girone) büszkeségét, a Scuderiát, azaz a versenyistállójukat nem akarja átengedni, inkább megalázza Fordot, és inkább a Fiatnak adja el a cégét. Erre az amerikai kapitalista annyira berág, hogy nem érdekli, mennyibe kerül, de olyan versenyautót építtet, amivel tettekkel tud visszavágni. Azaz ott kell legyőzni Enzo Ferrarit, ahol a legjobban fáj neki: a Fordnak meg kell vernie a Ferrarit Le Mans-ban.
Mangold persze ezt a küzdést megmutatja nekünk, kissé giccses befejezéssel, nem is tehet mást, ha sok pénzből készít stúdiófilmet, de jó érzéssel nem a versenyre helyezi a hangsúlyt, hanem arra a két fickóra, aki a csodát véghez vitte: Shelbyre és Milesra. Utóbbinak ráadásul egy nagylelkűségből bevett keserű pirula is társul az egészhez. Mangold pontosan tudta, hogy a két férfi a mindennapok szuperhősei, és kapcsolatuk a nézőnek legalább olyan izgalmas lesz, mint a dögös versenyautók dübörgése. Így két olyan színészt szerződtetett, akik nem nagyon szoktak hibázni: Matt Damont és Christan Bale-t. Teszem hozzá: most is csaknem hibátlan alakítást nyújtanak.