2011.01.06.- Piranha 3D

KRITIKA

Szeretem ezt a világot, amikor már semmit nem veszünk halálosan komolyan, de nem tagadjuk, hogy mi mindent bámultunk valaha tátott szájjal.

Hanula Zsolt

Az ’78-as Piranha a VHS-korszak egy gyönyörű emléke, amíg élek nem felejtem el az első alkalmat, amikor láttam. A Piranha 3D pedig egy nagy főhajtás, bár ezt a szót már elég feszült ujjpercekkel írom le, annyit használtuk az elmúlt években. Pedig az ilyen hommage-ok nem feltétlenül szoktak ám jót jelenteni, épp ezért öröm látni, hogy Alexandre Aja filmje a kúlak közül való. Rögtön az elején Richard Drefyuss azt a dalt énekli a csónakban, amit anno még A cápa kockáin Roy Scheiderrel együtt, gyönyörűen adva meg ezzel az alaphangot. De valójában már a plakáton, később pedig megannyi beállításon látszik, hogy a mostanában nagyon menő, az eredetit nem egyszerűen újrajátszó, de idézőjelbe tévő feldolgozások sorába feliratkozó darabbal van dolgunk. Most ne szőrözzünk azon, hogy eleve egy komplett zsánert idéz meg. Ez ugye nem egyenlő a paródiával, viszont önmagában, szűz szemnek keveset jelenthet. A nyilvánvaló humor mellett pedig a borzongás faktor is magasra hág; a halraj ebédidőben jelenetet nem vetíteném le egy balatoni kertmoziban főszezonban, legfeljebb, ha haza akarnám zavarni a németeket. A 3D pedig kétségtelenül még hozzátesz az élményhez, de nélküle is nyugodtan el tudnám képzelni.

88 perc, amerikai

Kapcsolódó cikkek:

No related posts.