Déva
2019.11.28. A dévai otthon egyetlen albínója, Kató a kamaszkor első nyarán ki akarja deríteni, hogy mennyit ér. Új barátot keres, csábítani próbál, majd átkot mond arra, aki nem szereti eléggé – de ő is halálra rémül attól, hogy mire képes. A Déva árvaházi western az üres strandok, ártéri erdők és elrontott barátságok festői szépségéről. A velencei filmfesztivál Biennale College Cinema programjában mutatkozott be 2018-ban.
KRITIKA
Bizarr, de hatásos: Szőcs Petra debütje egyszerre dokumentarista látlelet Déva városáról, amely a szocializmus hatásai alól még nem tudott szabadulni, illetve horrorból a transzcendentálisába hajló mese egy árvaházi albínó kislányról.
Csákvári Géza
Szőcs Petra az a magyar rendező, akiről bizton lehet állítani, hogy ő tényleg más, mint a többiek. Az biztos, hogy nem a térdcsapkodós szórakoztatás a célja. Nem csoda, hiszen nem a történetmesélés, hanem a képek felől érkezett a nagyjátékfilmhez. De nem is a mozgóképes múlt az, ami őt determinálja, hanem a lírikus énje (nem meglepő, hogy egyben költő is) az, amely markánsan meghatározza rendezői stílusát. A velencei Biennále által finanszírozott Déva a cannes-i kisfilmes versenyben bemutatott Kivégzés „kifejtős folytatása”. Mindkét műnek egy anya nélkül felnövő albínó kislány a központi karaktere.
A Déva expozíciója szigorú leíró rész. Román újhullámos stílust idéző képekben ismerjük meg a környezetet és a szereplőket, megtudjuk, hogy a Böjte Csaba vezette Szent Ferenc Alapítvány működtet itt árva gyerekeknek egy szeretetotthont. A leíró rész hiperrealista módon modellez, statívra rakott kamera kukucskáló képein keresztül ismerjük meg a nyomasztó környezetet. Szőcs Petra nagyon furfangos módon a Budapestről önkéntesnek érkező Bogi (Komán Boglárka) karakterén keresztül vezet be minket a történésekbe, és graciózusan sok időt tölt vele a 
kamera, miközben a háttérben eleinte csak mellékszereplőként feltűnő Kató (Nagy Csengelle) atmoszférát erősítő jellemként funkcionál. Persze gondolhatjuk, egy albínó kislány furcsa szemekkel – még a fizikuma is megkülönbözteti, azon felül, hogy árva. Aztán egyszer csak a rendező behozza a képletbe a lírai realizmust és a misztikumot: furcsa dolgok kezdenek el történni, amikor Kató mozgatja a szemeit. Ezen a ponton pedig joggal gondolhatjuk azt, hogy ébred a gonosz, és mégiscsak egy műfaji alkotás van kibontakozóban.
Boginak dolga van a városban, Kató pedig követi, és a két karakter között érzelmi kapcsolódás, a barátság alapjai kezdenek kialakulni. Azért mondom csak azt, hogy kezdenek, mert a két lány nem tud annyi időt eltölteni egymással, hogy tradicionális módon barátokká váljanak, mivel Kató – egyfajta alkotói isteni gépezet-szerű fordulattal – Bogi ellen fordul. Az árulás is ősi irodalmi és természetesen mozis téma, de még ezen a ponton sem érdemes keresni a higgadt értelmezési lehetőségeket, mert nem a cselekmény az, amivel hatni akar a rendező, hanem az atmoszférával, amely a kezdeti dokumentarizmusból egyre inkább a transzcendens felé tereli a művet, és nézőként sokkal jobban járunk, ha nem a logikát, hanem a fennköltséget keressük a képsorokban. A gyönyörűséget a bánatban és a nyomorban. És persze a Kató másságában, valamint kívűlállóságában rejlő tragédiát, amelyet nem direkten adagolnak kimondott szavak keretében, hanem a környezetet fürkésző kamera mozgóképes metaforaláncolatán keresztül kapjuk meg.
76 perc, magyar
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!