Jumanji: A következő szint
2019.12.12. (Jumanji: The Next Level) A játék, amely beszippantja fantáziavilágába a játékosait, még működik. A régi barátok akaratuk ellenére visszakerülnek a következő pályára… de a felállás már egészen más, mint legutóbb. Miután Spencert beszippantja a program, három régi haverja természetesen kötelességének érzi, hogy megpróbálja kimenteni. Azt hiszik, az ismerős terepen könnyen boldogulnak majd, de nem számolnak vele, hogy néhány új játékos mindent megváltoztathat. Spencer nagyapja (Danny DeVito) és annak nyugdíjas haverja (Danny Glover) is követi őket. Az avatárok (Dwayne Johnson, Jack Black, Kevin Hart és Karen Gillan) összekeverednek, a tétek nőnek, a dzsungel helyett behavazott hegyeken és forró sivatagban kell megoldaniuk a feladatot, ráadásul már a startvonalnál kiderül: ezúttal egy játékos nem kerülhet ki élve Jumanjiból… 2017 egyik legnagyobb mozis meglepetése volt a Jumani – Vár a dzsungel, amely négy főszereplőjének, akció, fantázia és vígjáték tökéletes arányú keverésének és persze a Robin Williams-féle alapötletnek köszönhetően nemcsak hatalmas nézettségre tett szert, hanem rögtön legendává is vált. Dwayne Johnson pillanatnyilag a világ legsikeresebb színésze. Jack Black, Kevin Hart és Karen Gillan pedig nagyszerű csapat: jöhet az új Jumanji
KRITIKA
Inkább az előző szint.
Szöllőskei Gábor
Két évvel ezelőtt Jake Kasdan és csapata az év egyik legkellemesebb meglepetését okozták nekünk az 1995-ös Jumanji huszonkét évvel későbbi folytatásával, a Vár a dzsungellel. Egy bombasztikus alapötlettel (avatárok videojátékban), szerethető karakterekkel, látványos csetepatékkal és abszolút váratlan, de annál jobban működő érzelmi síkkal kenték kenyérre a közönséget és a kritikusokat egyaránt. Valószínűleg pedig az alkotók is döbbenten álltak az óriási érdeklődés láttán: a film 962 millió dollárt gyűjtött, és a 2017-es év ötödik legsikeresebb filmje lett, megelőzve ezzel három Marvel-menetet is. Nem is lehetett kérdés, hogy a Sony azonnal nekilát a folytatás előkészítésének, pedig nagyon jót tett volna A következő szintnek, ha a stúdió nem ragaszkodik a két évvel későbbi premierhez…
Újra visszatérünk tehát Jumanji gyönyörű, de veszedelmes világába, ezúttal Spencer (Alex Wolff) kimentése a cél, akit újra elnyelt a kegyetlen konzol. Ám egy véletlen folytán nem csak Martha (Morgan Turner), Frigó (Ser’Darius Blain) és Bethany (Madison Iseman) kerülnek megint avatárbőrbe, hanem Spencer nagyapja, Eddie (Danny DeVito), valamint annak régi cimborája, Milo (Danny Glover) is. A karakterek természetesen (Martha kivételével) felcserélődnek, így Dwayne Johnson és Kevin Hart bőrébe tinik helyett ezúttal nyugdíjasok kerülnek. Ez bizony tehát az előző, remekül sikerült recept újrafelhasználása, csupán néhány kisebb hozzávalót cseréltek ki az alkotók, ezzel még egy bőrt lenyúzva az alapötletről. A teljes produkcióra szánt röpke két év sajnos nem volt elegendő ahhoz, hogy olyan nagyszerű és friss 
ötletek kerüljenek a szkriptbe, mint a Vár a dzsungel esetében. Valóban annyi csupán a különbség, hogy az avatárok többsége ezúttal új játékost kapott, szinte minden más (életek fogyása, erősségek-gyengeségek kihasználása) maradt, csak természetesen más helyszíneken, más gonosszal és más veszedelmes állatokkal megspékelve. Kasdan és csapata szerencsére volt annyira rutinos, hogy szórakoztatóvá tudta tenni az önismétlést, és néhány emlékezetes akciójelenet (mandrillhajsza, strucckergetés), valamint jópofa ötlet (avatárcsere) is bekerült a képletbe, de mindezek ellenére ott fog motoszkálni a fejünkben, hogy ezt már láttuk egyszer (és akkor jobb volt). Az összecsapott és sokszor időhúzós szkript talán a film legnagyobb gyengéje, mivel a színészek láthatóan megint nagyon jól érezték magukat a forgatáson, a két Danny (DeVito és Glover) közti „utállak/szeretlek” kapcsolat vicces és megható, illetve többnyire a látványra sem lehet panasz. Az viszont hétszentség, hogy ezt így többször nem lehet lenyomni a nézők torkán/szemén. Szükség van frissítsére, vagy csak simán arra, hogy több időt fordítson a Sony a fejlesztésre, mert így nem érvényesül a stúdiók által lelkesen hirdetett „nagyobb, több, szebb, ütősebb stb.” rigmus, ez így inkább nettó visszafejlődés. Még mindig szerethető mindaz, ami a vásznon zajlik, de a nézők türelmével nem szabad sokáig visszaélni.
123 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!