Botrány

By Echte on 08 January 2020 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

2020.01.09. (Bombshell) Roger Ailes (John Lithgow) az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb médiabirodalmának vezetője, a FOX News hírcsatorna alapítója nem válogatott az eszközökben, legyen szó egy szaftos sztoriról, vagy a női alkalmazottak megalázásáról. A hírhedt mogul hatalma egy pillanat alatt összedőlni látszott, amikor Gretchen Carlson (Nicole Kidman), a csatorna egykori műsorvezetője szexuális zaklatás vádjával beperelte őt. Az eddig hallgatásba burkolózott nők, köztük a népszerű riporter, Megyn Kelly (Charlize Theron) is nyilvánosságra hozta, hogy a csatorna igazgatója többször inzultálta őt. A botrány egyre nagyobb méreteket öltött, ami Alies bukásához vezetett. A nagy port kavart, megtörtént események alapján készült BOTRÁNY című film forgatókönyvét az Oscar-díjas Charles Randolph (A nagy dobás) jegyzi, a rendezői székben pedig Jay Roach (Versenyben az elnökségért) foglalt helyet. A zseniális színésznőket, színészeket felvonultató alkotást már most a legnagyobb Oscar-esélyesek között emlegetik, csakúgy, mint Nicole Kidman, Charlize Theron, és Margot Robbie Oscar-jelölésre érdemes alakítását.

3 OSCAR-JELÖLÉS 2020
(Legjobb női főszereplő: Charlize Theron; Legjobb női mellékszereplő: Margot Robbie; Legjobb maszk)

KRITIKA

Az alkotók szempontjából óriási pech, ha egy éven belül több mozgókép is ugyanazt a témát akarja elmesélni.

Tóth Csaba

A pech még annál is nagyobb, ha az egyik sorozatként, a másik pedig mozifilmként mondja el a sztorit, leginkább az utóbbi kárára. Egyszerűen egy sorozatban sokkal mélyebben, részletekbe menőbben lehet elmesélni egy témát, az alkotóknak több ideje van arra, hogy a szereplőket jobban bemutassák és közelebb hozzák a nézőkhöz. Legutóbb A világ minden pénze című Ridley Scott-mozi vérzett el az összehasonlításban még úgy is, hogy a témát elmesélő Bizalom érkezett pár hónappal később: a két produkciót összehasonlítva Scott mozija egy felszínes, a témán átrohanó darálásnak tűnt. A Botrány fél évvel azután érkezik, hogy a Showtime (nálunk az HBO) bemutatta a Russell Crowe főszereplésével készült A legharsányabb hang című minisorozatát, ami ráadásul jól sikerült, és értő, átfogó módon mutatta be azt, hogyan bukott bele a konzervatív amerikai televíziózás szent tehene, Roger Ailes az évtizedeken át tartó zaklatássorozatába. Aki látta, abban nem nagyon maradt hiányérzet: eszembe sem jutott, hogy egy nagyjátékfilmet is meg kéne még néznem a témában. Épp ezért nem mondanám, hogy a Botrány ott volt az éves „ezeket a filmeket várom a legjobban” listámon, de innen szép nyerni. És a Botránynak sikerült. Jay Roach (Apádra ütök) filmje láttán ugyanis egyáltalán nem azt éreztem, hogy még egyszer elmesélik nekem ugyanazt a történetet, inkább azt láttam, hogy egy új nézőpontból vizsgálva egy ismert sztori is frissnek tud hatni.
Ez a frissesség annak is köszönhető, hogy a Showtime sorozatában a szexuális zaklatási ügyek csak egy – igaz, nagyon fontos – témát jelentettek a sok közül: A legharsányabb hang leghangsúlyosabb része az volt, hogy elmesélje, hogyan jött létre a Fox News hírcsatorna, és milyen piszkos módszereket vetettek be az évek során azért, hogy borítsák a hírtelevíziók piacán a status quo-t. Ott a főszereplő egyértelműen Roger Ailes volt, az ő történetéből kiindulva ismerhettünk meg mindent. A Botrányban fordul a kocka: a film egyértelműen a szexuális zaklatásokat helyezi középpontba. Itt Ailes csupán mellékszereplő, és három általa befuttatott és általa zaklatott nőből lesz főszereplő. Charles Randolph (A nagy dobás) forgatókönyvíró ügyesen választott szereplőket: igyekezett a ranglétra minden részéről behozni valakit. A konzervatív televíziózás sztárja, Megyn Kelly (Charlize Theron) kétségtelenül a legnagyobb név, valahol középen áll a közepesen ismert tévés, Gretchen Carlson (Nicole Kidman), és a ranglétra alsó fokán az asszisztensi feladatokat végző Kayla Pospisil (Margot Robbie) foglal helyet. Utóbbi karakter kitalált: a forgatókönyv több, Ailes által zaklatott Fox News alkalmazott sztori- és karakterelemeit gyúrta bele a figurába. Hármójuk története kell ahhoz, hogy a film kiválóan körbejárja, hogyan fordulhat elő, hogy a női alkalmazottait évtizedeken át módszeresen zaklató, nagyhatalmú férfi ilyen hosszú időn át a helyén maradhasson, és a haja szála se görbüljön. És a vicc az egészben: hiába a #MeToo, ha Ailesnek nincs súlyos konfliktusa a Fox News tulajdonosának fiaival, a Murdoch fiúkkal, lehet, hogy még ezt is megúszta volna.
A Botrány az elején egy kicsit rám ijesztett. Eléggé hasonló módon kezdődik, mint Charles Randolph forgatókönyvíró egy korábbi munkája, A nagy dobás. Kicsit féltem attól, hogy ugyanaz a kamerába beszélős, a történetet könnyed, szórakoztató formában feldolgozó stílusú mozi lesz belőle, mint lett az Alelnökből, vagy a Pénzmosóból tavaly. Nincs baj az Adam McKay által kidolgozott filmnyelvvel, sőt, egészen lenyűgöző tud lenni, viszont nem illik minden témához, és nem mindenki tudja úgy használni, mint McKay. Még neki sem sikerült annyira másodszorra az Alelnökkel. Randolph ugyan kétségtelenül merít ebből, és időről időre visszaköszön a filmben, de a téma itt más megközelítést igényelt, és szerencsére Jay Roach rendező is tudta ezt, így nem vitte túlzásba a mckayezést. A film az Ailes megbukása környéki időszakra fókuszál, leginkább arra koncentrálva, hogyan reagálnak egy multicég munkatársai a különböző szinteken egy ilyen eset kipattanására. Izgalmas hatalmi játszmák bontakoznak ki, és a film senkiből sem akar szentet faragni, még az áldozatokból sem. A csatorna egyik legnagyobb sztárja, Megyn Kelly (Charlize Theron szinte felismerhetetlen a szerepben, A rém óta nem láthattuk őt ilyen jónak) például annyira biztonsági játékos, hogy bár maga is érintett, sokáig egyáltalán nem hajlandó megszólalni a témában se pro, se kontra: kivárja, míg a dominó már dőlni kezd, és csak azután lép, amikor Ailes bukása már amúgy is elkerülhetetlen. Sokan féltek attól, hogy Kellyt teszik majd meg a filmesek főhősnek, és az ő érdemének fogják beállítani Roger Ailes kirúgását, de ez egyáltalán nincs így: Kellyt arra használják az alkotók, hogy bizonyítsák: ha ő nem mert megszólalni ennyi éven át, a nála sokkal kisebb halak hogyan mertek volna? Margot Robbie vérbeli naivát játszik: az ő karaktere talán a legkevésbé látványos külsőségekben, ugyanakkor, ahogy Tarantino filmjében, itt is meg tudja mutatni, hogy egy-két kulcsjelenet bőven elég ahhoz, hogy összerakjon egy emlékezetes figurát, nem kell neki ehhez a teljes játékidő. Nicole Kidman meg csak… Nicole Kidman. Ő mostanában mindenben jó. Ennek az a hátulütője, hogyha nem elképesztően, hihetetlenül jó, csak nagyon jó, szinte észre sem vesszük.
A Botrány nem az év Oscar-nagyágyúja, de egy összeszedetten és szórakoztatóan elmesélt film arról, mi történik akkor, ha az ember egy mérgező céges kultúrában talál állást. Roach rendezésének ereje abban rejlik, hogy az egyéni sorsokon keresztül képes egy átfogó képet adni a nagy egészről, miközben nem akarja szentté avatni a hőseit, akik a Fox News dolgozóiként maguk is sokat tettek azért, hogy Amerikában a politikai helyzet ilyen legyen.