Judy
2020.01.16. (Judy) A Judy a legendás amerikai színész-énekesnő, Judy Garland életének utolsó hónapjait dolgozza fel. A negyvenes éveiben járó Judy Garland, az Óz, a csodák csodája Dorothyja több, tragikusan végződő házasságon jutott túl, és a hatvanas évek végére folyamatos anyagi és drog problémákkal küzdött. Annak reményében, hogy elegendő pénzt kereshet két kisebb gyermekének eltartására, elvállal egy londoni varietéturnét. Bár Garland népszerűsége Amerikában már megkopott, csillaga Európában még fényesen ragyogott, amikor 1969 telén megérkezett Londonba. A fellépések azonban nem minden zökkenő nélkül zajlanak, Garland folyamatos harcot folytat saját magával, a közönséggel, és a menedzsmenttel egyaránt.
2 OSCAR-JELÖLÉS 2020
(Legjobb női főszereplő: Renée Zellweger; Legjobb maszk)
KRITIKA
Kockázatos, egyben nagyon is megfontolt filmet készített Judy Garland életéről Rupert Goold író-rendező.
Csákvári Géza
Persze meg lehet kérdezni, hogy mi a kockázatos abban, ha egy ismert világsztár életéből musicalt készít valaki, a slágerek úgyis garantálják a nézettséget, a dicsőséget, a rivaldafényt, a díjesőt. És nem is tudok nagyon ellentmondani ennek a garantált sikernek, a Judy alapvetően hozza azt, ami kötelező egy biográfiai műnél, különösen, hogy Rupert Goold megtalálta azt a színésznőt, aki tökéletesen el tudta játszani az idősebb, már olykor vállalhatatlan dívaként, ám egyben odaadó anyaként „tomboló” Garlandot: Renée Zellwegert, aki élete alakítását nyújtja. Nem a grimaszok, nem a szereppel járó szimbolikus maszk, nem is a dalok saját hangon való feléneklése (majd az abszolút hallás képességével rendelkező vájtfülűek eldöntik, hogy mennyire tökéletesek vagy sem) miatt átütő Zellweger, mert ezeket természetesen rutinból is hozhatná, hanem mert totálisan átszellemült a szerepben. Sehol, egyetlen jelenetben sem láttam Zellwegert „játszani”, Judy Garland állt előttem, akinek egy-egy mondatában egy élet tragédiájának a fájdalma fojtogatóan erősen projektálódik. A Judy játékidejének legnagyobb része 1968-ban játszódik, az utolsó nagy londoni turné idején, szűk egy évvel a színész-énekesnő halála előtt. Persze nem kell, hogy ez feltétlenül a néző szeme előtt lebegjen, de Zellweger alakítása esetében fontos elem, hogy az életéért küzdő művészt, ám egyúttal egy reménytelenül tönkrement lelket hitelesen tudjon megjeleníteni. Egyszóval egy ilyen kaliberű alakítással a 
vásznon Rupert Goold szinte csinálhatott bármit, nagyon sok embert fog elbűvölni ez a valóban átütő alakítás.
A forgatókönyv alapjául szolgáló Peter Quilter-színmű, a The End of the Rainbow igen jó alapanyag volt Goold számára. A rendező úgy döntött: megidézi a múltat, az Óz, a csodák csodája forgatását, ahol az MGM stúdió emberei elkezdték étvágycsökkentőkkel, altatókkal és egyéb szerekkel tömni az ifjú tehetséget. A filmben konkrét szereplőként feltűnik maga Louis B. Mayer producer, Hollywood királya, az MGM stúdió alapítója. Nos, ez a film bátor és kockázatos része, mert Goold a musical műfaja mögé, nem is kicsit elbújva fogalmazta meg azt, amiről ma az álomgyár nagy része elfeledkezne: egy kőkemény kritikát. A Mayert alakító Richard Cordery bántóan emlékezetes alakítást nyújt, és minden bizonnyal nem véletlen, ha minden egyes mondata esetében érezzük a hatalommal való visszaélés visszataszító erejét – különösen fontos a film első jelenete, amelyben Garland gyerekként meghozza az életre szóló döntést, amely a hírnevet és egyben a tönkrement életet jelenti. Ez pedig ad a filmnek egy nagyon érdekes „kétarcúságot”: ott van benne minden, ami egy giccshatáron mozgó, könnyekre hajtó keserédes biopichez kell, a sorok között azonban megbújik egy igazi dráma, ami nem a hatásvadászaton, hanem a hatásosságon alapul.
118 perc, brit
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!