Wasp Network: Az ellenállók
2020.02.20. (Wasp Network) Havanna, a kilencvenes évek eleje. A pilótaként dolgozó René González ellop egy repülőgépet, és elrepül Kubából, maga mögött hagyva szeretett feleségét és lányát. Miamiban kezd új életet, de nemsokára más kubai disszidensek követik, és szép lassan kialakítanak egy kémhálózatot. Azt tűzik ki küldetésük céljául, hogy épüljenek be az erőszakos, Castro-ellenes szervezetekbe, amelyek a sziget elleni terrortámadásokért felelősek.
KRITIKA
Politikai thriller akció és izgalom nélkül – Olivier Assayas kubai kémekre koncentráló mozija mikroszinten igyekszik kibontani a Castro-rezsim és az Egyesült Államok viszonyát.
Csákvári Géza
Olivier Assayas egy enigma. Akárhogy is nézem az életművét, nem tudok egységességről beszélni. Sőt, elképzelni sem tudom, hogyan lehetséges, hogy ugyanaz az ember jegyzi az Amatőr bérgyilkost, amely a totális dilettantizmus magasiskolája, illetve a Carlost, ami a maga nemében remek darab volt. A Wasp Network – Az ellenállók a premissza alapján egy újabb zseniális darabja lehetett volna az életműnek, hiszen a magyar származású francia író-rendező készített már személyes hangú politikai filmet, mint például a Május utánt, így nem volt teljesen ördögtől való ötlet, hogy totális kívülállóként a kubai ellenállókról forgasson mozgóképet. Méghozzá a brazil író, Fernando Morais The Last Soldiers of the Cold War című könyve alapján, amely a kilencvenes évek elején az Egyesült Államokba látszólag menekülő, valójában éveken keresztül sikeresen ott dolgozó kubai hírszerzőcsapat tevékenységét írja le. Az volt a feladatuk, hogy asszonyt, családot alibiként hátrahagyva Floridában beépüljenek a Castro-ellenes szervezetekbe, hogy aztán szabotálják a Havannába és egyéb „hazai” helyekre tervezett terrorcselekményeket. Még akkor sem aggódott senki – nyilván a producerek sem, mert a mű elkészült –, amikor kiderült Morais könyvéről, hogy kvázi megfilmesíthetetlen, mert körülbelül olyan, mint egy lexikon, amelyben a kubai kémek tevékenységét hosszasan ecseteli és dokumentálja, persze részben foglakozik az FBI nyomozásával is. De az irodalmi alap olyan szinten fragmentált, hogy a feladattal Assayas sem tudott megküzdeni, mivel nagyon sok mindent fontosnak tartott, ám nézőként baromira nem érdekes, ha ötpercentként kapunk egy új dátumot, 
új helyszínt, ahol többnyire kiszállnak kocsikból, asztaloknál különféle fickók beszélnek, majd visszaszállnak a járműveikbe. A másik változat, hogy kisrepülőgépekkel berepülnek a kubai légterbe, majd visszatérnek. Mindezt persze olyan suspense jellegű soundtrack kíséretében, hogy nagyon várjuk, történjen valami – mindhiába. Assayas egyébként a tavalyi velencei világpremier után joggal érezte azt, hogy nem minden klappol, mert ezután újravágta a filmet, amelyből saját bevallása szerint úgy vett ki felesleges dátumokat és szcénákat, hogy a mozis verzió tulajdonképpen még hosszabb lett.
Ám fogós ravasz kérdés, hogy miért készít valaki Kuba és az USA viszonyáról egy minimális időszakra és tevékenységre koncentráló filmet? El kell ismerni, Assayas próbálkozott emberi oldalról bemutatni az eseményeket, ez azonban az esetek többségében nem jött össze. Ehelyett jó színészeket látunk pocsék alakítást nyújtani: Edgar Ramírezt, Gael García Bernalt, vagy Penélope Cruzt például még soha nem láttam ennyire erőtlennek és jelentéktelennek. Egyedül Wagner Moura (van, aki mindig zseniális) és Ana de Armas között működik a kémia, igaz, a kettejük története kifejezetten szórakoztató, még nagybetűs szappanoperai keretek között is. Szóval legalább egy kisfilmnyi erő van a Wasp Networkben.
123 perc, francia-spanyol-belga
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!