A vadon hívó szava
2020.02.20. (The Call of the Wild) A klasszikus irodalmi mű alapján készült A VADON HÍVÓ SZAVA új életre kelti Buck történetét. Az imádnivaló kutya kényelmes városi élete fenekestül felfordul, amikor váratlanul messzire szakad kaliforniai otthonától, és az alaszkai Yukon terület zord vadonjában találja magát az 1890-es évek aranyláza idején. A postaszánt húzó kutyacsapat legújabb tagjaként – majd később vezéreként – Buck élete kalandját éli át, s végül megleli valódi helyét a világban, midőn a maga ura lesz. A Harrison Ford főszereplésével készült filmet Chris Sanders (Így neveld a sárkányodat) rendezte. Az élő felvételeket animációval ötvöző A vadon hívó szava a legújabb trükktechnológiát hasznosítva varázsolja állati szereplőit is fotorealisztikus, érző lényekké.
KRITIKA
A film közben furcsa, viszkető érzés kerítheti hatalmába a nézőt: folyton arra gondolunk, hogy ez a kutya márpedig most megszólal. De nem. A színészebek szakszervezete meg biztos fortyog…
Szöllőskei Gábor
Teljesen érthetetlen, hogy A vadon hívó szavát ebben a formájában miért nem animációs filmként készítette el a Fox (bocsánat, már csak 20th Century), akik ráadásul egy animációs rendezőt kértek fel a levezénylésre. Úgy talán működött volna. Chris Sanders (Így neveld a sárkányodat, Croodék) nem is tudott uralkodni magán, és első élőszereplős munkáját rajzfilmes mentalitással dirigálta le. A főszereplőt (nem Harrison Ford az, ő csak a mű második felében lép elő), vagyis a derék ebet, Buckot (valamint minden más állatot) CGI-jal álmodtak a vászonra, és ez bizony alapjaiban elhibázott koncepció, egyben félelmetes jövőképet sugalló döntés. Mert bár érthető, hogy a számítógépes megjelenítés felszabadítja a forgatások miatt különféle viszontagságos helyzetekbe kényszerített valódi állatokat, ám épp a realitásérzés vész el így, s nem tudjuk komolyan venni a látottakat, sem érzelmileg belehelyezkedni azokba. Buck és társai egyszerűen túl emberiek, egyértelműen nem így viselkednek a négylábúak, és mivel a hangvétel nem mesei, így egyszerűen leesnek a vászonról. Teljesen azért nem lehet leírni a filmet, mert van egyfajta aranyosan giccses bája, és a kalandok között is akadnak látványos menetek. Harrison Fordot pedig mindig felüdülés újra látni: a magányos aranyásó karakter is remekül passzol hozzá, már csak jobb filmekre kellene rábólintania.
100 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!