Zárójelentés
2020.02.27. Stephanus professzort (Klaus Maria Brandauer) váratlanul nyugdíjazzák. A doktor még nem szeretne elszakadni hivatásától, így elbúcsúzik kórházi kollégáitól, hazaköltözik a szülőfalujába, és – a helyiek nagy örömére – körzeti orvosként kezd dolgozni. A fiatalkori szerelme és gyerekkori legjobb barátja viszontlátása megérinti a biztonságos környezetéből kiszakadt doktort, ám a faluban nemcsak pozitív élmények érik: olyan kisstílű, de ártalmas politikai csatározásokba is belekeveredik, amelyek nem engedik meg, hogy belefeledkezzen a múltidézésbe, vagy egy új élet gondolatával kísérletezzen. Stephanus a saját kárán kénytelen megtanulni, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz a jelennel.
KRITIKA
Lehetetlent kívánok, mert két dolgot szeretnék egyszerre: ne ez legyen Szabó István utolsó filmje, de legyen innentől inkább lezárt az életmű!
Kovács Gellért
Szinte csak kérdések, kellemetlen kérdések vannak bennem. És az a legkínosabb, hogy egy kétszer ilyen hosszú cikkben is csak nagyjából a felét tudnám feltenni.
Miért Klaus Maria Brandauer alakítja a tipikus magyar orvost, amikor képtelen volt rátalálni a figurára? – két dolgot csinál a filmben: kedélyesen lődörög, vagy színpadiasan üvöltözik, de semmiképpen sem ismerhető fel benne a honi gyógyító, akit kényszernyugdíjaztak. Ez a Dr. Stephanus egy nyugati úriember, aki nem a szülőfalujába tér vissza, hanem egy bécsi kávéházból autózik el egy tipikus magyar községnek beállított üdülőfaluba, ahol olyan alapdolgokra csodálkozik rá, amelyekkel a józan ész minden szabálya szerint tisztában kellett volna lennie: az egészségügyben nincs pénz, egy faluban pedig pletykálkodnak. Brandauer magyar hangja, Csankó Zoltán emberfeletti munkát végzett: az ő odaadásának köszönhetően olykor mintha mégis a miénk lenne ez az ember. De az olykorral és minthával nem megyünk sokra.
Ha a cselekmény azt sugallja, hogy Stephanus egyébként kapcsolatban maradt édesanyjával (Csomós Mari mindent megtesz, hogy valamelyest megérthető, tolerálható legyen elképesztően rosszindulatú figurája, de semmi esélye győzni), miért csinál úgy, mintha valóban évtizedek óta nem tudott volna senkiről, aki régen számított neki? Vagy ha nem tudott, ezt valahogy miért nem közli velünk a film? Az időkezelés egyébként is óriási gondja a Zárójelentésnek – nagyon sok más mellett –, hiszen többek között az sem világos, főhősünk nyugdíjazása, s szeretett, szétvert kórházában tett drámai sétája között mennyit pihent a zenerajongó kardiológus: két másodpercet, percet, napot, hónapot, évet? Mindegy? Minden mindegy?
A kovászos uborkás üvegek is, amelyek közül Tréning(!) atya (Eperjes Károly egyébként még azok közé tartozik a gárdából, akik tudnak mit kezdeni vázlatos szerepükkel) lefocizik egyet, a film mégsem tudja eldönteni, eredetileg hány darab volt az asztalon (kovászos uborkát egyébként nem nyáron készítenek)? 
Nem számít az sem, hogy a filmnek tulajdonképpen nincs hihető konfliktusa? Nem fontos, hogy a polgármesternek (Stohl András) igazából alig lenne félnivalója az émelyítően barátságos háziorvostól? Egy politikailag vélhetően jól bekötött, hatalmas úrnak nem tök mindegy, mit mond a tervezett beruházásról a messziről jött, befolyásos kapcsolatok nélküli ember?
Értem, s akár még meg is rendülhetnék azon, hogy a forgatókönyvíró Szabó István szerint az embereket a gonoszságuk, a hiszékenységük fogja a sírba vinni, s velük együtt ezt az országot is. Azt viszont képtelen vagyok elfogadni, hogy a Zárójelentésben hemzsegnek a folytonossági, dramaturgiai hibák. Hogy színészeit, snittjeit nem mozgatja, hanem ide-oda rakosgatja. Hogy a párbeszédek legtöbbször teljesen esetlegesen váltanak témát. Hogy képileg alig néz ki szebben, mint egy drágább telenovella. Hogy úgy mesél a magyarokról, hogy nem tudja őket hitelt érdemlően megjeleníteni – hogy képtelen a mozifilmkészítés alapvető szabályainak megfelelni. Hogy fogalma sincs, mitől film a film.
Hogy úgy kellett végignéznem egy Szabó-rendezést, hogy nem attól lettem mélyen lehangolt, amitől kellett volna.
118 perc, magyar
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!