Talpig fegyverben
2020.03.05. (Guns Akimbo) Miles egy átlagos srác, aki teljesen átlagos életet él, utálja a munkáját és még fülig szerelemes az ex-barátnőjébe, Novába. Csak a televízióból értesül arról, mi folyik a városban, ahol is egy online banda, a SKIZM teljesen ismeretlen embereket kényszerít vérre menő gladiátorharcra. Egy napon aztán Miles a dolgok sűrűjében találja magát, amikor is a SKIZM felkeresi őt, mindkét tenyerébe pisztolyt szögel, és azzal a feladattal bízzák meg, hogy ölje meg a játék történetének legjobbját, Nixet.
KRITIKA
Harry Potter mindkét kezére ráfúrtak egy-egy ismétlőfegyvert – de ez legalább annyira kevés egy izgalmas filmhez, mint amennyire elégtelen volt a Hardcore Henry belső nézetes vagánykodása ahhoz, hogy készítői inkább szórakoztassák, mint idegesítsék a nézőt.
Kovács Gellért
Utóbbi viszonylagos kudarca úgy jöhet most képbe, hogy a Talpig fegyverben rendezője, Jason Lei Howden túlságosan megbízott abban, hogy egy markáns döntés (ebben az esetben Daniel Radcliffe ZS-filmes akciósztárrá avatása), no meg a videójátékos explicit esztétika és utalásrendszer helyettesítheti a valóban menő akciójeleneteket, az igazán nagy poénokat – meg úgy nagyjából mindent, ami kiemelhetné ezt az önbizalomtól duzzadó gyilkolásinfernót a sorból.
Radcliffe persze nem most kezdte el a merészebb szerepvállalásokat – játszott ő már fingó hullát is ugye, azt igazán nehéz lesz bármivel überelni –, de kétségtelenül érzi, hogy a játékfejlesztő cégnél dolgozó, egy illegális utcai harcszéria főnökét némi kommenteléssel magára haragító irodai lúzer szerepében lenne lehetősége eldobni az agyát, aztán önfeledten irtani az ellent. Rajta nem múlik a mutatvány: amennyire egy ilyesfajta ökörségben nyomulni lehet, ő nyomul: eleinte tiszta erőből pánikol, aztán ugyanolyan vehemenciával szórja a golyókat.
A probléma csak azzal van, hogy a Talpig fegyverben úgy szeretné „modernizálni” a nyolcvanas évek VHS-slágerszólamait – nem véletlenül van tele a szobája hősünknek Stallone és Schwarzenegger poszterekkel –, hogy közben a közelébe sem ér azok technikai kivitelezéséhez. És ez azért is kínos, mert a film rendezője korábban rengeteg nagy blockbuster vizuális 
effektjein dolgozott Hollywoodban. A robbanások sokszor bénák, a gun fu jelenetek repetitívek. Azon viszonylag könnyű lenne felülemelkedni, hogy bár bizonyos motívumaival a konkrét videójátékok mellett olyan kultmozikat is igyekszik megidézni Howden, mint például A menekülő ember (de társadalomábrázolása és internetkritikája nevetséges, papírvékony karakterei pedig karikatúrának is gyengék), ám egy magát őrült akciófilmként meghatározó produkció esetében az már rendkívül nehezen tolerálható, ha a látvány és a koreográfiák a legjobb indulattal is csak az „elmegy” kategóriát súrolják. Alulról.
Ami miatt néha a Talpig fegyverben mégis majdnem eléri a közepes szintet, az a lendülete. A tempóra nem lehet panasz, istentelenül pörög a film – annyira, hogy néha még saját magát is képes lehagyni. Ez a tempó pedig akár még a befogadót is magával ránthatja. És ki tudja, ha épp olyan pillanatban kap el bennünket, amikor megelégszünk a sebességgel – nos, egy ilyen pillanatban talán még az is elég tud lenni egy darabig, hogy azon kuncogunk, hogy Harry Potter mindkét kezére ráfúrtak egy-egy ismétlőfegyvert.
95 perc, brit-német-új-zélandi
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!