Kultfilm: Nagymenők
Nagymenők (1990)
Coppola ide vagy oda, a gengszterfilmek legnagyobb ásza Martin Scorsese, és ezt a titulusát nagyrészt a Nagymenőknek köszönheti. Bocs, Casino-rajongók! A VOX a film bemutatásának huszonötödik évfordulója alkalmából emlékezik meg a klasszikusról. (Cikkünk eredetileg a VOX mozimagazin 2015. júniusi számában jelent meg.)
Tóth Csaba
Sztori
Henry Hill: „Amióta csak az eszemet tudom, gengszter akartam lenni.”
Henry Hill szinte beleszületett a gengszterkedésbe. Már gyerekként ott téblábol a környék gengszterfőnöke körül, és ott segített be, ahol csak tudott. Amikor a kortársai még éppen csak leérettségiztek, ő már menő klubokban, öltönyben mulatott, és szuper kocsikkal mászkált. Miután a társaival részt vesznek a XX. század egyik legnagyobb rablásában, kezdett forróvá válni a talaj, és amikor a legforróbbá vált, Henry a tanúvédelmi programért cserébe feldobta társait. Az ő története ez a film.
A filmről
Tommy DeVito: „Mi olyan jópofa bennem?”
Ahogy a legtöbb igaz történeten alapuló film esetében, itt is magával az igaz történettel kezdődött, amit az újságíró Nicholas Pileggi írt meg a Henry Hillel készített interjúi alapján. A könyv aztán Martin Scorsese kezébe is eljutott, akinek esze ágában sem volt még egy gengszterfilmet készíteni, de Pileggi kötete annyira lenyűgözte minden apró részletre kiterjedő alaposságával, hogy rögtön felhívta, és azt mondta, hogy egész életében erre a könyvre várt. Pileggi örömmel adta el neki a jogokat, és együtt kezdtek el dolgozni a forgatókönyvön.
Scorsese legnagyobb csavarja az volt, hogy az autóban szállított hulla jelenetével kezdte a filmet, és nem a gyerekkorral, mivel szerette volna, ha a nézőt egyből berántja a sztori. A casting egy része viszonylag könnyen ment, hiszen Robert De Niro és Joe Pesci kiválasztása szinte egyértelmű volt, viszont Henry Hill szerepével alaposan meggyűlt a bajuk. Irwin Winkler producer ragaszkodott ahhoz, hogy valami ismertebb nevet (Tom Cruise-t és Sean Pennt is megkörnyékezték) szerezzenek, de Scorsese makacsul kitartott az ismeretlen Ray Liotta mellett, aki végül meg is kapta a szerepet. Liotta szeretett volna találkozni Henry Hill-lel, de Scorsese félt attól, hogy az exgengszter túlságosan befolyásolja majd, így csak azt engedte meg neki, hogy 
meghallgassa Pileggi Henry Hill-lel készült sokórányi interjúját. Ez a tiltás már nem vonatkozott De Niróra, aki olyan aprólékosan tudni akart mindent a figurájáról, hogy napi 7-8 alkalommal is felhívta Henry Hillt, hogy a legkülönfélébb részletek (pl. hogyan használta a borsőrlőt…) után érdeklődjön.
Bár egy jól kidolgozott forgatókönyv állt a rendelkezésükre, Scorsese megengedte a színészeinek, hogy improvizáljanak, sőt kifejezetten biztatta is őket erre. Ebből született Joe Pesci híres „Mi olyan jópofa bennem?” monológja is, aminek Joe Pesci volt szemtanúja az életben, és így belekerülhetett a végső filmbe is. A night clubba a hátsó kapun való bevonulás jelenetét is improvizáció szülte, ugyanis a főbejáratnál való forgatásra a stáb egy baki miatt nem kapott engedélyt, és így tudták megoldani a problémát.
Arra kb. minden résztvevő emlékszik, hogy Scorsese iszonyatosan precíz volt a forgatáson. Olyan részletekre is figyelt, mint hogy egy mellékszereplőnek hogyan van megkötve a nyakkendője, és ha nem felelt meg, ő maga ment oda újrakötni, hogy tényleg gengszteres legyen. A hitelesség kedvéért sok helyen valódi pénzzel dolgoztak, a Hill feleségét alakító Lorraine Bracco pedig végig valódi, méregdrága ékszereket viselt.
Filmtörténeti szerep
Henry Hill: „Paulie lassan mozgott, de ez csak azért volt, mert Paulie-nak nem kellett megmozdulnia senki kedvéért.”
Nagyon lecsupaszítva a dolgot, kétféle gengszterfilmet ismerünk. Azt, ami a maffiafőnökök világát és családi életét (pl. A keresztapa) mutatja be, és azt, ami az utca gengszteréét. Utóbbiak mestere Scorsese, és ezt már az Aljas utcák óta tudjuk. A Nagymenők fura módon mégsem feltétlenül a gengszterfilmekre, hanem az életrajzi filmekre hatott. A szerkezetét és a spéci narrációját olyan rendezők vették kölcsön, mint például P.T. Anderson a Boogie Nightsban, vagy Fernando Meirelles az Isten városában.
Karrierek
Ray Liottából Hollywood a kilencvenes évek elején még próbált sztárt faragni (Menekülés Absolomból), de egy idő után már látszott, hogy nem annyira sztáralkat, inkább kiváló karakterszínész. Ebbéli minőségében máig jó névnek számít a szakmában, és a magyar mozikban tavaly kétszer is láthattuk (Jobb, ha hallgatsz!, Sin City – Ölni tudnál érte).
Joe Pesci megkapta az Oscart DeVito szerepéért, és a kilencvenes években egy rakatnyi sikerfilmben szerepelt, 1998-ban, a Halálos fegyver 4 forgatása után mindössze ötvenöt évesen úgy döntött, hogy visszavonul. Azóta összesen kétszer állt kamerák elé, kizárólag a haverjai kedvéért.
Kulcsmomentumok
- Joe Pesci megőrül, és lábon lövi a kekeckedő pincér srácot.
– A vágatlan steadicames bevonulás a night clubba.
– Henry Hill teljesen őrültre vágott utolsó, paranoiás napja gengszterként.
A film sorsa
A film 25 millió dollárba került, és csak az USA-ban 46-ot hozott. A hat Oscar-jelölésről pedig még nem volt szó (ezek közül csak Pesci váltotta díjra a sajátját). A film azóta is klasszikusként van számon tartva, számtalan nagy rendező hivatkozik rá inspirációként, és Magyarországon is rendkívül népszerű. Májusban kijött végre egy gyönyörű, kétlemezes kiadású Blu-ray lemez is, ami a filmet a létező legjobb minőségben tartalmazza.
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!