Jay és Néma Bob Reboot
2020.07.30. (Jay and Silent Bob Reboot) Kevin Smith rendező több filmje is kultikus státuszba emelkedett: a Shop-stopért, a Shop-show-ért, a Képtelen képregényért, a Dogmáért, valamint a Jay és Néma Bob visszavágért is rengetegen rajonganak. Legújabb filmjében, a Jay és Néma Bob Rebootban Smith ismét közkedvelt karaktere, a csak néha, de akkor aztán okkal megszólaló Néma Bob bőrébe bújt, aki jó barátjával, Jayjel (Jason Mewes) új kalandokba keveredik. Amikor megtudják, hogy „egy új képregényfilm készül abból a régi képregényfilmből”, ami rajtuk alapult, elhatározzák, hogy mindenáron meggátolják a megvalósulását, erre viszont már csak három napjuk maradt. Ennek ellenére felkerekednek, hogy Hollywoodba siessenek, ám magukkal kell vinniük Jay lányátis, akinek létezéséről a férfi eddig még csak nem is tudott, ám szeretne valódi apjává válni. A gond csak az, hogy fogalma sincs róla, ezt mégis hogyan tegye… Smith a filmhez ismét felkérte barátait, így egy igazi sztárparádét láthatunk olyan jól ismert közreműködőkkel, mint Ben Affleck, Matt Damon, Rosario Dawson, Chris Hemsworth, Val Kilmer, továbbá Jason Biggs és Shannon Elizabeth az Amerikai pitéből, valamint Supergirl alakítója, Melissa Benoist. A produkció egy különleges rekorddal is büszkélkedhet, amiben legyőzte még a Bosszúállókat is: ez pedig nem más, mint az egy vászonra jutó első hétvégi bevétel volt – igaz, mindössze három mozi játszotta. Magyarországon a film 2020. július 30-tól, limitált ideig, kizárólag a budapesti Corvin moziban lesz látható.
KRITIKA
Jay és Néma Bob szakállas vicc, csak a füveseknek poén. Ma még inkább, mint húsz éve. Mégis röhögünk rajta.
Soós Tamás
Búval baszott baszarék. Köcsögtöcskölők, dákóslukkolók és a mocskos baribaszó. Don Juan de Narkó, Smacula, Muc-muc-puncicus. Lelassít, mint Malackát a szembeszél. És mi a faszom az az internet? Ha valakinek nem lett volna egyértelmű, hogy a Jay és Néma Bob visszavág – Kevin Smith legagyalágyultabb, egyben legviccesebb filmje – a zseniális magyar szöveg miatt lett az, ami, akkor elég megnéznie az új Jay és Néma Bob-filmet. Nagyra értékeljük Jason Mewes idiotizmusát és Kevin Smith remek burleszkalakítását, amit Néma Bobként nyújt, de meg kell hagyni: Jay és Néma Bob magyar szinkronnal az ász. Angolul fele sem olyan viccesek, és ennek az az oka, hogy a poénjaik nagy része káromkodás, amiben a magyar nyelv (és Speier Dávid) bizony sokkal kreatívabb Kevin Smith-nél.
A Jay és Néma Bob Rebootot nem csak emiatt kiábrándító élmény megnézni. Az új film kegyetlen mementója annak, hogy telik az a rohadt idő, és ami húsz éve még vicces volt, az ma már nem feltétlenül az. Jay és Néma Bob a kamaszhumor csúcsát nyújtották, két infantilis idiótát, akinek mindenről van egy jó fingós vagy péniszvicce. Érezte ezt Kevin Smith is, hogy változtatni kéne, és megpróbált egy érzelmes sztorit kanyarítani az ő Beavise és Butt-headje mellé a szülői felelősségről. Nem légből kapta az ötletet: Mewesnak valóban született egy lánya, 
és mindenki meglepetésére szuper apa lett belőle. Erről szól nagyjából a Jay és Néma Bob Reboot is.
Meg persze arról, hogy görbe tükröt tartson Hollywoodnak, és kifigurázza a rebootmániáját. Sajnos ez a film leggyengébb vonulata. Húsz éve még jól lehetett rötyögni azon, hogy mi a faszom az az internet, mert akkor tényleg újdonság volt a net (pláne nálunk), ma viszont már mindenki tudja (épp az internetnek köszönhetően), mi zajlik Hollywoodban, hogyan hasznosítja újra és csépeli el az álomgyár az ötleteit. Kevin Smith-nek viszont erről csak az jutott eszébe, hogy jelenetről jelenetre újraforgassa, és a mai identitáspolitikának megfelelően újracastingolja a régi filmjét, de idézőjelben elsütni ugyanazokat a poénokat nem jó vicc. Az érzékenységet pedig komolyan gondolja Smith, így igazán kifigurázni sem tudja a hollywoodi filmek kötelező diverzitását.
Ennek ellenére mégis van valami bizarr bája a Rebootnak. Részben az, hogy Kevin Smith magát sem kíméli, beszól az új, de sokat szarozott filmjeire, és beismeri, hogy ma már nem túl jó rendező, aki a ’90-es évek dicsőségébe kapaszkodik. És az öngúnyolás közben olyan jól érzi magát, hogy ennek az osztálytalálkozónak a jókedve, amire minden elkeserítően megöregedett régi havert összetrombitál, annak ellenére is átragad ránk, szintén öregedő rajongókra, hogy Smith már arra sem figyel, hogy a cameókat valahogy beledolgozza a történetbe. És ott van a rengeteg belsős poén is, egy rakat pocsék, de egy csomó van olyan jó és a maga önreflektív módján ravasz is azoknak, aki kívülről-belülről ismeri Kevin Smith moziverzumát, hogy a végén minden ellentétes érzésünk ellenére nem tudjuk letagadni: Kevin Smith-nek ezen a rossz filmjén is egész jól szórakoztunk.
105 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!