#kövessbe

2020.08.06. (Follow Me) Cole az instagram királya, ő a legmenőbb vlogger, akinek minden videóját tízmilliók követik élőben. Minél extrémebb a műsor, annál több a követő, nála pedig nincs határ, bármilyen őrült kihívásban benne van. Amikor barátaival Moszkvába utaznak, hogy kipróbáljanak egy exkluzív, személyre szabott szabadulószobát, még nem sejtik, hogy életük legdurvább játéka vár rájuk, ahol a túlélés a tét.

KRITIKA

A 2017-es Szabadulószoba rendezője, Will Wernick ismét csinált egy szabadulószobás horrort, ezúttal erős Motel-es áthallásokkal.

Tóth Csaba

A gondtalan amerikaiak külföldre mennek partizni, ahol aztán óriási bajba keverednek, és a helyiek elkezdik masszívan terrorizálni őket. Rengeteg horrorfilm alaphelyzete ez, ami egyrészt annak köszönhető, hogy az amerikaiakat valóban sok helyen nem igazán szívlelik a nagyvilágban, másrészt pedig annak, hogy sok amerikai is bizalmatlan a külföldiekkel szemben, mert sem a nyelvüket, sem a kultúrájukat nem értik, és nem is igazán tesznek erőfeszítéseket azért, hogy ezen változtassanak. A #kövessbe esetében ez az egzotikus helyszín Moszkva, ahová egy csapatnyi laza amerikai fiatal repül át, hogy pár napra felüljenek a fék nélküli bulivonatra. Vezetőjük Cole (Keegan Allen), a szupermenő influenszer, aki újabban arról csinál videókat, hogy egzotikus helyeken csinál egzotikus és gyakran viszonylag veszélyes dolgokat. Moszkvába egy dúsgazdag orosz milliárdos hívta meg a bandájával együtt, ahol az elit klubokban mulatás mellett a program az, hogy kipróbálják minden idők legmenőbb szabadulószobáját. A világ végén lévő sötét raktárépületben azonban az amerikai srácok elkezdenek ráeszmélni, hogy a szabadulószoba veszélyei nem csak látszatveszélyt jelentenek, és ha nem kapják össze magukat gyorsan, akkor itt bizony csúnyán megmurdálhatnak, amerikai útlevél ide vagy oda.
A #kövessbe eleje még egészen ígéretes. Wernick ügyesen rekonstruálja a legmenőbb influenszerek videóinak hangulatát, és átad valamit abból az életérzésből, amiért az ilyen srácokért egyrészt hihetetlen tömegek rajonganak, másrészt legalább ugyanennyien piszkosul megvetik őket. Ekkor még az is benne van a levegőben, hogy a filmje amolyan ügyes kiforgatása/kritikája lesz az influenszerkultúrának. Csakhogy később kiderül, ez az egész a rendezőt maximum formanyelvi szinten és apró, de nem túl lényeges sztorielemként érdekelte, ezen felül semmi mást nem akart kezdeni vele. A film középrésze pedig mintha egyértelmű folytatása lenne Wernick előző szabadulószobás horrorjának, és amikor már kezdünk belefásulni abba, hogy ez a rendező ennyit tud és kész, hirtelen jön egy fordulat, a történet pedig egy Eli Roth Moteljét idéző irányba menjen tovább. Ez egy picit ismét érdekessé teszi a látottakat, de nagyjából öt perc alatt kiderül, hogy nincs ebben ennél több. A végére azért még tartogatnak egy nagy csavart, amivel a legfőbb probléma, hogy egy másik, ennél mérföldekkel jobb filmből nyúlták, és messze nem vezetik elő olyan jól, mint abban a kilencvenes évekbeli klasszikusban tették. Will Wernick összeollózott mozijában nem sok érdekesség rejlik, horror- és thrillersablonokból nem könnyű várat építeni, és bár időnként felkínál magának egy-egy magas labdát, amit leütve jobb lehetne, a rendező sosem tud élni ezekkel a lehetőségekkel.

88 perc, amerikai

Kapcsolódó cikkek:

No related posts.