Made in Italy
2020.08.06. (Made in Italy) A londoni bohém művész, Robert, fiával, Jackkel visszatér Olaszországba, hogy felújítsák azt a nyaralót, amit egykori felesége hagyott rájuk. Arra azonban egyikük sem számít, hogy a házat milyen borzasztó állapotban találják… Ahogy apa és fia hozzálátnak a munkálatokhoz, rá kell ébredniük, hogy nemcsak a nyaralóra, de kettejük kapcsolatára is ráfér egy alapos renoválás. Szerencsére eleinte lehetetlennek tűnő feladatuk során segítségükre van a közeli kisváros bohókás apraja-nagyja, így az idő előrehaladtával Robert és Jack nemcsak a ház körüli teendőikkel kezdenek el haladni, hanem esélyt kapnak, hogy túllépjenek múltbéli sérelmeiken és újra megleljék a boldogságot.
KRITIKA
Liam Neeson a fegyvert a romantikus toszkán tájakra cserélte legújabb, enyhén családi ihletésű filmjében.
Tóth Csaba
Liam Neeson neve az utóbbi évtizedben összeforrt az akciófilmekkel, így elsőre talán kicsit furcsa lehet tőle egy film, amiben nem csak a pisztolyát nem veszi elő, hanem még telefonon sem fenyeget meg senkit azzal, hogy kitépi a nyelvét, méghozzá a fenekén keresztül. Azonban ne feledjük, hogy mielőtt Neeson nagybani lövöldözőbajnokká avanzsált, volt neki egy szép és tisztességes drámai színészkarrierje olyan mozikkal, mint a Schindler listája, a Rob Roy vagy a Kinsey, sőt, még a romantikázás sem állt távol tőle, amit például az Igazából szerelemben bizonyított. Jó, az utóbbi kicsit túlzás, ugyanis az ő szálában elsősorban nem a romantika, hanem egy apa-fiú kapcsolat állt a középpontban (bármilyen aranyos is volt a közös jelenete Claudia Schifferrel). Ilyen értelemben a Made in Italyt akár az Igazából szerelem testvérfilmjének is nevezhetjük, hiszen itt is egy apa-fiú kapcsolat van fókuszban, csakhogy itt a fiú már nem egy cuki kisgyerek, hanem egy felnőtt férfi, akit ráadásul a színész való életbeli fia, Micheál Richardson alakít. További összekötő kapocs az Igazából szerelemmel, hogy itt is egy olyan apa-fiú páros van a középpontban, akik a halott feleséget/édesanyát gyászolják, és ilyen értelemben a Made in Italy már-már önéletrajzi elemekkel tűzdelt film: Neeson volt felesége és Micheál Richardson édesanyja, Natasha
Richardson ugyanis még 2009-ben hunyt el egy tragikus síbaleset következtében. Ez a film azonban a drámai alaphelyzetet leszámítva azért nem Neesonnak és fiának valós története, inkább egy édesbús, romantikával megtűzdelt családi dráma, ahol az önéletrajzi kapcsolódási pont elsősorban csak marketingeszközként szolgál arra, hogy több ember érdeklődését felkeltse a film iránt.
Egyébként a Made in Italy gyönyörűen beilleszthető az olyan filmek sorába, mint a Bor, mámor, Provence vagy a Napsütötte Toszkána, ahol a kissé felszínesen tálalt, de nagyon mély érzelmek egy festői és legendás európai tájon bontakoznak ki. Ha kicsit erősebben akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy a rendezőként első filmes James D’Arcy mozija vérbeli giccs, annak minden kiszámíthatóságával, felszínességével és azzal az örök klisével, ahogy az angol és amerikai kommersz filmekben a vidéki olaszok életét ábrázolják. Itt tényleg minden emberi kapcsolat úgy alakul, ahogyan azt gondolnád, és a forgatókönyvíró minden helyzetben a legkézenfekvőbb megoldást választja, ennek ellenére mégsem tudtam haragudni a Made in Italyra. Egy normális évben talán kiakasztott volna, de most jó volt nézni a pompás képeken pazarul festő toszkán tájakat, és elképzelni, hogy én is ott ülök egy padon, és egy pohár borral a kezemben nézem a naplementét. Mivel a COVID évében a valóságban nem nagyon utazhatunk, legalább másfél óra erejéig a filmvásznon megtehetjük ezt. Ez is valami.
120 perc, brit-olasz
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!