Palm Springs
2020.09.03. (Palm Springs) Mit tennél, ha bármit megtehetnél, következmények nélkül? A szakítófélben lévő Nyles (Andy Samberg – Brooklyn 99 – Nemszázas körzet) napról-napra elkíséri barátnőjét egy Palm Springs-i esküvőre. Ugyanarra. Nyles ugyanis időhurokba került, és mindig ugyanaz az egyetlen nap ismétlődik az életében. Az éppen aktuális napon Nyles a menyasszony nővérére, Sarah-ra (Cristin Milioti – Így jártam anyátokkal) hajt, a vendégekkel gyűjtött tapasztalatait kihasználva persze gyorsan egyenesbe is kerül. Ekkor azonban Sarah is belekerül az időhurokba. Az idei év vígjátékszenzációja a Sundance Filmfesztiválon debütált, majd az amerikai bemutatásának pillanatában kultuszfilmmé vált. A Palm Springs meglepő fordulatokkal teli, sokszor nézős romantikus kaland.
KRITIKA
Ki szeretné az Idétlen időkig újabb és újabb koppintásait nézni a végtelenségig? Nos, ha ennyire kreatívak, okosak, és nem csak a humorérzékük, de a szívük is a helyén van, akkor mi biztosan.
Soós Tamás
A holnap határa, Hurok, Boldog halálnapot! Mindenki látott már időhurkos filmet, amiben a főhősnek ugyanazt a napot kell újra meg újra átélnie, és végigküzdenie magát az élet értelmetlennek tűnő ismétlődésén, majd levonnia ebből a konzekvenciát. A hollywoodi filmek manapság ügyelnek rá, hogy bevigyenek valami pluszcsavart a sztoriba, és lehetőleg műfajt is váltsanak, minimum háborús sci-fi legyen, vagy vicces horror, esetleg agyas akciófilm az időhurokból, különben a nézők elintézik az egészet annyival, hogy tessék, még egy film, ami az Idétlen időkiget koppintja. A Palm Springs írója és rendezője – elsőfilmesek mindketten, szóval jegyezzük meg a nevüket: Andy Siara és Max Barbakow – ennél merészebbek voltak. Ők maradtak a vígjátéknál, de megkeverték annyira a játékszabályokat, hogy egy percig se érezzük azt, hogy olyan filmet nézünk megint, amit már ezerszer láttunk.
Már a felütés is frappáns, mert nem kell végigülnünk, ahogy hősünk belegabalyodik az időhurokba, és leesik neki, hogy csapdába esett. Andy Samberg kiábrándult partiarca olyan régóta éli át újra a barátai esküvőjét, hogy már nem is emlékszik, hány éves: ezért kiábrándult és ezért partiarc. Nem vállal felelősséget semmiért, úgy véli, ebben az életben semminek nincs értelme, mert következménye sincs. Ez pedig itt mindjárt egy téma, méghozzá olyan, ami új színben tünteti fel azt az ominózusat, amit a hollywoodi vígjátékok boncolgatni szoktak: a bulizásba 
ragadt húszasok-harmincasok felnövésképtelenségét. A Palm Springsnek emellett a társas magányról meg a bűntudatból elkövetett önsorsrontásról is van mondanivalója. Nem sok, és nem világmegváltó, de épp annyi, amitől némi mélysége lesz a nyári vígjátéknak.
A Palm Springsben az a legjobb, hogy úgy is leköti az embert, ha nem röhög rajta percenként kettőt. Andy Samberg humora nem való mindenkinek, de itt kicsit lejjebb tekeri a furcsa bolondériáját, és egy kis drámaiságot is előhalász magából. Tökéletes partnere ebben Cristin Milioti, aki az anyátok volt az Így jártam anyátokkalban, de el tudom képzelni, hogy pár év múlva úgy emlegessék, hogy hát igen, ő volt a Palm Springsben is. Jó a sztori, jók a csavarok, és jó látni J.K. Simmonst is egy olyan szerepben, ami először maradéktalanul visszaigazolja, majd tökéletesen megcáfolja azokat az elvárásokat, amikkel J.K. Simmons egy-egy új szerepéhez áll az ember. Poén, hogy az egyik jelenetben a Whiplash pszichopata zenetanáraként bukkan fel, és ostort csattogtatva keseríti meg Samberg életét – ha már utalásos poént sütöget az ember, az minimum legyen ilyen. És ezt az egész filmről el lehet mondani: ha ezen a szinten kezdődne minden hollywoodi vígjáték, boldogabb világban élnénk.
90 perc, amerikai-hongkongi
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!