Bestiáda

2020.09.24. (Seules les bêtes) Egy nő nyomtalanul eltűnik. Egy hóvihar után találnak rá a kocsijára egy eldugott kis falu határában. Míg a rendőrség tanácstalan öt idegen kerül a látótérbe. Mindegyiknek megvan a maga sötét titka, ám szemtanú nincs – leszámítva az állatokat.

KRITIKA

Dominik Moll egy régi filmes receptet használ fel újból, de meg tudja tölteni annyi frissességgel, hogy újra élvezhetőnek hasson.

Tóth Csaba

Leginkább a kilencvenes és a kétezres években voltak menők azok a filmek, amelyek epizodikusan, sokszereplősen építették fel a történetüket, hogy aztán a néző fokozatosan jöjjön rá, itt minden mindennel összefügg, és azok a szereplők, akiknek látszólag nincs közük egymáshoz, így vagy úgy mégis összekapcsolódnak. A formát leginkább Alejandro G. Iñárritu járatta csúcsra az olyan filmjeivel, mint a Korcs szerelmek, a 21 gramm vagy a Bábel. A Harry csak jót akar rendezője, Dominik Moll most ehhez a recepthez nyúlt vissza, és egy krimiszerű történetbe ágyazta. Egy nő eltűnik a hegyekben a téli hóvihar közepén, a rendőrség keresni kezdi, és senki nem tud semmit. Aztán persze kiderül, hogy valamilyen módon többen is kapcsolódtak hozzá, és Moll minden szereplő szemszögéből bemutatja a történetet, ami eleinte még meglehetősen homályos, de ahogy újabbnál újabb szemszögekből láthatjuk a történéseket, a végére csak összeáll egy nagy kép arról, hogy a szerelem az, ami bárhol a világon képes teljesen megőrjíteni minket, és rávenni a szerelmes embert arra, hogy valami igazán nagy őrültséget vigyen véghez. Mert a Bestiádában a szereplők szerelem által kötődnek egymáshoz, csakhogy itt ez a szerelem nem pozitívumként, inkább mindent felemésztő, pusztító lángként jelenik meg.
Persze a Moll által használt filmforma veszélyeket is rejt magában, például azt, hogy általa a film könnyen modorossá, mesterkéltté válhat, de a rendező talán csak a legvégén esik bele ebbe a csapdába, amikor a kelleténél egy fokkal jobban kikerekíti a történetet, pedig korábban jól vette az akadályokat. Ráadásul egy afrikai szállal új színt is hoz az addig látottakba, és még némi társadalomkritika is belefér. A Bestiáda elsősorban a főbb gondolatait következetesen a történet szövetébe építő forgatókönyvnek, a fantasztikus hangulatú téli, hegyvidéki képeknek és a kiváló színészgárdának köszönhetően élvezhető igazán, akik közül ki kell emelnem a mindig kiváló Denis Ménochet-t, aki úgy tudja keverni a játékában a szánalmas lúzerséget a veszélyes dúvadsággal, hogy leesik tőle az állunk. Colin Niel regénye erős sorvezetőként szolgálhatott a forgatókönyvíróknak, akik ügyesen csepegtetik az információmorzsákat úgy, hogy még a legrutinosabb néző se jöjjön rá idő előtt a megoldásra. Moll képes új élettel megtölteni a már elhasználtnak vélt formát, és ugyan megújítani azért nem tudja, de használni szerencsére igen. A Bestiáda egy jól átgondolt és kidolgozott, míves, epizodikusan elmesélt krimi, amit jó nézni.

117 perc, francia-német

Kapcsolódó cikkek:

No related posts.