Greenland: Az utolsó menedék
2020.09.24. (Greenland) Egy hatalmas méretű üstökös közelít a Föld felé, amely az emberiség teljes pusztulását okozhatja. A totális káosz, és tömeges pánik közepette John Garrity (Gerard Butler) is menekülésre kényszerül családjával. Az elszánt férfi csak egy dolgot akar: biztonságban tudni feleségét (Morena Baccarin) és kisfiát. A végzetes, apokaliptikus katasztrófa árnyékában Garrity bármire képes, hogy eljuttassa szeretteit a Föld utolsó, védelmet nyújtó menedékére.
KRITIKA
A film, amit Roland Emmerich 10 évesen megrendezett volna.
Szöllőskei Gábor
A Greenland – Az utolsó menedék a főként ’90-es-2000-es években divatos természeti katasztrófák és világpusztító filmek egyik utózöngéje. Ez a műfaj ugyanis az utóbbi 10 évben egészen kikopott a hollywoodi palettáról, és már a 2017-es Űrvihar is csak amolyan apokaliptikus nosztalgiázásként működött, tisztán érezhető volt a mozitermek levegőjében, hogy az ilyen sztorikon már túlléptünk, és nem igazán van kedvünk felmelegíteni a töltött káposztát. Gerard Butler azonban nem enged minket…
Ahogyan az Űrviharban, úgy a Greenlandben is ő hivatott átkalauzolni bennünket egy kataklizmikus eseményen, csak ezúttal nem a kormány embereként/űrhajósként/hivatalos szervként száll szembe az emberiség kihalásával kecsegtető külső hatással (ezúttal a Clarke névre hallgató üstökössel), hanem egy szimpla családapaként, aki csupán a feleségét és gyermekét próbálja megóvni. A történet nagyjából a 2012 cselekményét követi, Garrityék megpróbálnak eljutni egy óvóhelyre, mielőtt beüt a Földirtó krach. A különbség csupán annyi, hogy ezúttal a kormány kiválasztotta hőseinket a bunkerlétre, vagyis úgy tűnik, kivételezett helyzetből startolhatnak Butlerék a világvége-meccsen. A dolgok persze nem úgy alakulnak, ahogy kell, a család tagjai különválnak, majd A lehetetlen módjára keresik egymást, az apokalipszisóra pedig egyre csak ketyeg…
Szó se, róla Ric Roman Waugh (Az elítélt, Csapda, Támadás a Fehér Ház ellen 3) valóban megpróbált odafigyelni arra (főként a film első harmadában), hogy átjöjjön az armageddon-hangulat, és átérezzük, milyen lehet tudni, hogy 1-2 nap van hátra az életünkből. Hova menekülhetünk az elkerülhetetlen elől? Garrityék eséllyel indulnak, épp ezért izgalmas nézni, ahogy képtelenek még ebből a helyzetből is simán eljutni oda, ahova kell. A családi kálvária azonban az 
Emmerich-filmekhez szokott nézőknek egy idő után kevés lesz, és bizony, aki maga alá rogyó felhőkarcolókat vagy városokat elöntő cunamikat akar látni, az csalódni fog, mert itt még mondjuk egy repülőgép felrobbantása is kivételes (és amúgy elég silányul elkészített) effekt. A látványért felelős animátorok munkája inkább a tévés híradók rövidke bejátszásaiban érhető tetten, az élőszereplős fronton pedig főként Garrityék sziszifuszi küzdelmét követhetjük figyelemmel. A társadalom reakciója sem marad ki (a pánik, a fosztogatások, a család VIP-helyzetével szembeni irigykedés stb.), ráadásul Chris Sparling forgatókönyvíró (Élve eltemetve, A fák tengere, Sötét folyosók) nagy figyelmet fordított a családi kapcsolatokra: a família ugyanis épp széthullóban van, ezt pedig a menekülés közbeni egymástól való elszakadással is hangsúlyozzák. A Greenlandben nagyon sokat sírnak, és érezhetően ezt várja a film a nézőitől is, ahhoz azonban ennél több kell. Pl. kidolgozottabb karkaterek, életszerűbb helyzetek.
A Greenland – Az utolsó menedék azért húz néhány meglepőt is, és a felépítése sem átlagos, így van miért izgulni időnként (a semmiből jövő üstököszápornál pedig végre öröm a szemnek a praktikus effektek használata), de összességében csupán egy Emmerich-lighttal van dolgunk. Igaz, az utóbbi időkben Emmerich is már csak Emmerich-light filmeket készít…
119 perc, brit-amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!