Nincs gonosz

By Echte on 14 October 2020 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

2020.10.15. (Sheytan vojud nadarad) Hesmat odaadó férj és gondos apa, aki soha nem beszél családjának a munkájáról. Puja tudja, hogy képtelen egy másik ember életének kioltására, mégis ezt várják tőle. Dzsavad még nem sejti, hogy nem a szerelme születésnapjára tervezett leánykérés lesz a nap legnagyobb meglepetése. Bahramot, aki orvos, de nem praktizálhat, meglátogatja az unokahúga: a férfi megpróbálja elmagyarázni neki, miért él mindentől távol, számkivetettként. Négy történet, mind ugyanannak a főtémának – erkölcsi tartás, az egyén szabadsága – a variációja. A film az Iránban máig érvényben lévő halálbüntetés kapcsán e négy epizódon keresztül boncolgatja az egyéni felelősség és a döntési folyamatok problémakörét egy zsarnoki rendszerben. Mohammad Raszulof iráni ellenzéki rendező Nincs gonosz című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A rendező nem tudott részt venni a díjkiosztó gálán, mert az iráni hatóságoktól nem kapott utazási engedélyt. Helyette a filmben is szereplő lánya vette át az elismerést Berlinben.

KRITIKA

Az iráni Mohammad Rasoulof, az idei Berlinálén Arany Medve-díjjal elismert Nincs gonosz című alkotása négy etűdből áll, amelyek közül már az első felér egy kisebb sokkal.

Csákvári Géza

Mondhatnám azt is, hogy Rasoulof a masszív, két és fél órás játékidő alatt négy önálló kisfilmet kínál (így már nem is tűnik olyan soknak a percek száma), hiszen nincs szoros kapcsolat az epizódok között, csupán annyi, hogy a központi karakterek valamilyen úton-módon kapcsolódnak az iráni büntetésvégrehajtáshoz. Direkt vagy indirekt, legyen szó egy a hétköznapjait unalmasan megélő hóhérnak, a kényszerbesorolt fiatalembernek, aki nem hajlandó az állam által „megkövetelt” feladatot katonaként elvégezni, a szülőfalujába visszatérő katonának, akinek a lelkét súlyos bűntudat marja és végül a külföldről, a nyugati világot megízlelt lánynak, aki visszatér az iráni rögvalóságba.
Rasoulof műve tipikusan az a darab, amelynek a karaktereiről ugyan még lehet beszélni, de a konkrét cselekményéből bármit is elárulni effektíve megszűntetné a nézői élményt, lévén, hogy a direktor kifejezetten meghökkentő fordulatokkal sokkol, a feszültségkeltés terén egészen Hitchcockig nyúl vissza. Egészen lehengerlő, hogy a négy etűd műfaja teljesen más a neorealista drámától kezdve a thrillerig, ám azt senki sem tudja ilyen szkeccsmoziknál elkerülni, hogy az egyik szegmense jobban sikerüljön a másiknál. A Nincs gonosz esetében két szkeccsnél lehet érezni a mozi ritkán tapasztalható erejét, ez pedig nagyon jó arány. A kezdés talán a legbrutálisabb, amely számos pontján Jafar Panahi eltiltás alatt készített filmjeit idézi, de akár még Asghar Farhadi stílusa is megcsillan olykor parafrázisok formájában. Igen, néha eszünkbe jut a Taxi Teherán vagy a Nader és Simin – Egy elválás története, mert egy viszonylag átalagos férjet és feleséget látunk egy kifejezetten rossz házasságban veszekedni. Simán arra készültem nézőként, hogy akkor ez egy újabb, mívesen elkészített iráni társadalmi dráma, de aztán jön egy olyan meghökkentő szcéna, hogy a néző, legyen bármennyire is tapasztalt, hosszú percekig nem fog magához térni. Rasoulof jó érzékkel, a második etűdben még rá tud erre pakolni, hiszen egy jól sikerült 24 epizód intenzitását pakolja a nézőre, hogy aztán egy lélektani drámával és végül egy újabb családi viszontagsággal, illetve egy érzelmekkel teli kompozícióval zárja le a szkeccsfilmjét.
A Nincs gonosz első fele zseniális, a második pedig ennek fényében csak lehengerlő. Ez nem feltétlenül rendezői hiba, hiszen a szervilizmus és a lázadás több nézőpontját igyekezett ábrázolni. Mindemellett, noha Rasoulof életveszélyes játékot folytat a didaxissal, valahogy mindig eltalálja, mi az, amit még hitelesen ki lehet mondatni a karakterekkel. Erős állítások ezek: ennyire direkten még egyik film sem állította, hogy Iránban diktatúra van, és gyilkosok vannak hatalmon. Mindezek után nincs azon mit csodálkozni, hogy a rendező nem jutott el az idei Berlináléra, hogy élvezhesse munkája gyümölcsét, mert negatív propagandaterjesztés vádjával letartóztatták, és egy év börtönre ítélték.