Boszorkányok

By Echte on 05 November 2020 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

2020.11.05. (The Witches) Boszorkányok pedig vannak! Szerencsére! Egy elárvult kisfiú kénytelen a távoli vidéken élő nagymamájához (Octavia Spencer) költözni – és együtt ismerkednek össze néhány nagy elegáns, különleges, és megtévesztően kedves nővel: akikről hamar kiderül, hogy boszorkányok. Amikor pedig a nagyi menteni próbálja az unokáját, pont arra a helyre keverednek, ahol a Legfőbb Boszorkány (Anne Hathaway) összegyűjtötte az összes kolléganőjét, mert van egy szörnyű terve. Mit tehet egy eszes kissrác, ha rengeteg boszorkány közé keveredik? Hősünknek fogalma sincs: de megpróbálja feltalálni magát. A mozgalmas és ötletes történetet igazi angol humor szövi át. A legszellemesebb angol furamese író, a Charlie és a csokigyár, a Matilda, A barátságos óriás vagy A fantasztikus Róka úr eredetijének kiagyalója írta a Boszorkányok alapját is, amelyből az Oscar-díjas Robert Zemeckis, a Vissza a jövőbe-trilógia és a Forrest Gump rendezője készített sztárparádés filmet. A főszerepben a boszorkányos szépségű Anne Hathaway!

KRITIKA

Először Roald Dahl hozta rá a frászt a gyerekekre 1983-ban a Boszorkányok című ifjúsági regényével. Majd Nicolas Roeg rendező okozott lidérces álmokat az ifjoncoknak a könyv alapján forgatott 1990-es filmváltozatával. Most pedig Robert Zemeckis tett egy próbát arra, hogy kiderítse, mely korcsoport is valójában e 37 éves sztori célközönsége.

Szöllőskei Gábor

Hogy kicsoda Roald Dahl? Hogy nem ismeritek? Nos, a történeteiből készült filmeket/animációkat biztosan. James és az óriásbarack, Charlie és a csokigyár, A fantasztikus Róka úr, A barátságos óriás, Matilda, a kiskorú boszorkány és persze nem utolsósorban a Boszorkányok. (sőt, még maga Quentin Tarantino is kölcsönvette egy novelláját, az Egy ember délrőlt a Négy szobában helyet foglaló A hollywoodi ember című szkeccséhez). Szóval többségében a fiataloknak szánt mesés sztorik ezek, de mindegyikben van valami bizarr, sötét és groteszk. A brit szerző a dark fantasy műfaját próbálta belevegyíteni az ifjúsági irodalomba, a komorabb hangvétel azonban mindig komolyabb tanulságokkal, nevelő szándékkal is szolgált olvasóinak. A fent felsoroltak közül pedig talán épp a Boszorkányok a legsötétebb. Nem csoda, hogy a Ne nézz vissza! című csodathriller direktora, Nicolas Roeg is épp ezt akarta filmes formába önteni Anjelica Huston segedelmével (akinek annyira bejött a bosziság, hogy a következő évben már Morticia Addamsként tündökölhetett). Az 1990-es Boszorkányokat bemutatásakor összességében dicsérte a kritika, kasszasiker azonban nem lett belőle. Roald Dahl viszont egyáltalán nem volt oda érte, főként a jóval pozitívabb kicsengésű lezárás miatt. És itt érkeztünk el a 20 évvel későbbi remake-hez (vagy a 37 évvel későbbi új feldolgozáshoz, kinek hogy tetszik), a Vissza a jövőbe-trilógia, a Forrest Gump és a Számkivetett rendezője, Robert Zemeckis ugyanis szellemiségében megpróbált ténylegesen hű maradni Dahl fantáziájához és döntéseihez.
Na de lássuk, milyen az új köntösbe csomagolt sztori! Az alkotók alapvetően két nagyobb változtatást eszközöltek: a Norvégiában és Angliában játszódó cselekmény kapásból átkerült az 1960-as évek délvidéki Amerikájába, Alabamába, az eredeti fehér főhősök (a név nélküli hétéves fiú és nagyanyja) pedig ezúttal feketék (Jahzir Bruno, Octavia Spencer). A diverzitással egyértelműnen a 2020-as közönséget szeretnék megszólítani, minden másban azonban megpróbáltak a dahli úton maradni.
A hős fiú (Hero Boy) elveszíti szüleit egy autóbalesetben, így ő a nagyanyjához kerül, aki egyébként egy kicsit konyít a voodoohoz, és szakértője a gonosz boszorkányoknak. Mikor a fiú egy boltban összefut egy jól szituáltnak tűnő, ám felettébb furcsán viselkedő nővel, a nagyi kiokosítja unokáját a gyerekek elpusztítására törekvő boszikról és ismertető jegyeikről (pl. kopaszok, ezért mindig parókát hordanak, amitől kitüést kapnak; hosszú karmaik vannak, ezért mindig kesztyű van rajtuk; nincsenek lábujjaik, és rettentő jó a szaglásuk, hogy kiszimatolják a számukra fertelmes bukét árasztó gyerekeket). A nagymama úgy gondolja, nagyobb biztonságban lesz a fiú, ha népes helyre viszi őt, ezért protekcióját kihasználva bejelentkeznek egy puccos hotelbe. Sajnos vesztükre, épp ott tartják ugyanis az amerikai boszorkányok éves gyűlésüket (persze szigorú inkognitóban), így Hero Boy épp a Főboszorkány (Anne Hathaway) látóterébe kerül. A csúf banya a találkozón a következő tervvel áll elő: kikotyvasztott egy löttyöt, amivel bárkit kisegérré lehet változtatni. Ezt szeretnék beadni minden gyereknek, hogy aztán könnyedén eltaposhassák őket. Ehhez azonban hőseinknek is lesz egy-két szava…. vagy cincogása.
Zemeckis Boszorkányokjával kapcsolatban főként három jelző kívánkozik ki belőlem: 1. Bátor. Ahogyan Roeg 1990-es verziója, úgy az új változat is kétségkívül merész vállalkozás, hiszen az egyes országokban (mint például nálunk is) mozivásznakon, egyesekben pedig az HBO Maxon látható mű egyszerre családi film, vígjáték, fantasy, kalandfilm és horror. És hát ember legyen a talpán, aki ebből egy mindenki számára élvezetes zsánerkoktélt farag. A 2020-as Boszorkányok Magyarországon 12-es karikát kapott, az USA-ban pedig csupán PG besorolást (vagyis gyermekek számára szülői felügyelettel ajánlott). Ez a második legenyhébb kategória, így minden bizonnyal nem kevés gyermek lesz majd lesokkolva a Boszorkányok megnézése után, amelyben fülig felszakadó szájú, csontropogások kíséretében megnyúló karú, karmos, csonkított lábfejű, férges és ragyásbőrű banyák próbálják elpusztítani a gyerekeket. Szóval kétségkívül bátor film, bár a közönségét épp ezért nehéz lesz megtalálnia: a sztori túl félelmetes, a boszik pedig túl gusztustalanok a kicsiknek, a CGI-egeres Stuart Little-beütés viszont túl gyerekes a nagyoknak. Zemeckis mindenesetre ezúttal a Roger nyúl a pácban és a Jól áll neki a halálban remekül prezentált, kissé sötétebb humorához nyúlt vissza, kár, hogy a Boszorkányok már nem állt neki olyan jól. 2. Lusta. Abszolút dicsérendő, hogy az író-rendező (a forgatókönyv megírásában egyébként Kenya Barris mellett Guillermo del Toro is segédkezett Zemeckisnek!) megtartotta Dahl könyvének alappilléreit, és nem próbálta elhollywoodiasítani azt. Mégis ellentmondásos a végeredmény, mert bár a fentebb kifejtett okokból merésznek mondható, sajnos a biztonsági játszma sem áll tőle távol. Legalábbis nagyítóval kéne keresni az emlékezetes, kreatív és meghökkentő jeleneteket, azokat, amikért megérte volna mozgóképre adaptálni 20 év után újra ezt a sztorit. A ’90-es verzió kapcsán Anjelica Huston boszorkánnyá alakulása vagy a Jim Henson-féle bábok biztosan egy életre megmaradnak az emlékezetben, 2020-ban azonban már kevés (amúgy nem annyira meggyőző) CGI-os egércirkusszal szórakoztatni a népet. 3. Anne Hathaway. Jó, tudom, Anne Hathaway nem egy jelző, bár ez esetben használhatjuk annak. És szerencsére nagyon is pozitív kicsengéssel. A színésznő ugyanis ezúttal is elemében van, és mivel eddig nem sűrűn lehetett őt negatív szerepben látni, most megmutathatta, e téren sem mond csődöt: elképesztően ripacs teatralitással (valamint kelet-európai akcentussal) hozza a Főboszorkányt, és pillanatok alatt eléri, hogy maguk alá csináljanak a fiatal nézők, amint megjelenik a színen, mivel fenyegető, félelmetes, gusztustalan és totálisan gonosz. A történet fő hajtóereje mindig is ez a karakter volt, a regényben éppúgy, mint Roeg és Zemeckis filmváltozatában is, a körítés (a.k.a. minden más) azonban elbírt volna még némi alkotói brainstormingot.