Kritika: Pieces of a Woman

By Echte on 05 January 2021 in A magazin, Aktuális, Filmkritikák0 Comments

Pieces of a Woman

Mundruczó Kornél életművet épít, méghozzá jól meghatározható periódusokkal, amely kezdődött a kísérleti és magyar művészfilmes kánon tradícióinak figyelembevételével, majd határozott lépésekkel nyitott a nagyvilág univerzalitása felé.

Csákvári Géza

Ahogy haladunk előre a Mundruczó-művek egymásutániságában, egyértelműek a nemzetközi filmes és színházi (mivel teátrumban is rendez) hatások, ez pedig fokozottan igaz a legújabb, Velencei Filmfesztiválon debütált Pieces of a Womanre is. Sőt, ez a mű egy óriási nyitás. Miközben benne van az elmesélt történetben a nyers keménység, eddig soha nem tapasztalt érzelmek sora köszön vissza a képsorokban.
Ellentétben a korábbi filmek karaktereivel, akik sokkal inkább csendes harcosok voltak, és belső lelki csaták során hozták a drámaiságot, a Pieces of a Woman főhőse – még ha fokozatokban is, de – kitör az emocionális szintre. Mi az, hogy kitör, robban! Persze feltételezhetjük, hogy a nők világát a forgatókönyvíró-társalkotó Wéber Kata tette lehetővé, hogy Mundruczó Kornél egy egészen feminin alkotással rukkoljon elő, amely leginkább egy karaktertanulmányban gondolkodott, elvégre, ahogy a cím is sugallja, egy nő „darabjait” látjuk különböző stációkban.
A film cselekménye a harmincas éveiben járó Marthára (Vanessa Kirby) koncentrál, aki férjével, Seannal (Shia LaBeouf) együtt várja első közös gyermekük megszületését. Első pillantásra furcsa páros ők, hiszen Marthán látszik, hogy egy értelmiségi családban nőtt fel: egy emigráns magyar zsidó família traumáinak és útkeresésének skrupulusával. Sean pedig a tökéletes ellentéte, afféle keménykezű melós, aki szemmel láthatóan igencsak lobbanékony alkat, nem is jön ki túl jól Martha anyjával, Elizabeth-tel (Ellen Burstyn). Rövid alapinformációk felvezetése után jön egy igen kemény dramaturgiai „berántás”. A pár ugyanis úgy döntött, hogy a kórház helyett az otthon szülést választja egy bába segítségével. A szülés azonban tragédiába fullad: a gyermek csak néhány percig él az anyja karjaiban – hívnak ugyan mentőt, de már későn érkeznek ki a helyszínre. Ez a 122 perces alkotás első fél órája, és csak ezután jön a főcím. Nagyon ritkán látni efféle dinamikával induló filmet, amit csak erősített, hogy a több mint húszperces szülés jelenetet vágás nélkül vették fel. Mintha egy klasszikus Mundruczó-művet látnánk.
A főcím után a rendező stílust vált, és a tragédiából kiindulva „összerak” egy nőt, aki mindez idő alatt feldolgozza a gyászát – a sajátját és családja generációs problémáit egyaránt. A forma jelen esetben akár teátruminak is felfogható (nem véletlenül, hiszen a forgatókönyv alapja egy varsói színházi produkció volt), hiszen nyolc különböző nap történéseit látjuk, mintha csak felvonásokban „járnánk”. Mindegyik nap között eltelik egy hónap, a karakterek viszonyrendszerei eközben változnak. Nem történetet mesélnek nekünk, hanem az emberi lélek stációinak változásait mutatják be. Annak összes impulzusával.