Spirál
2021.05.03. Egy férfi és két nő különös háromszögtörténete bontakozik ki egy tóparti házban. A titokzatos módon eltűnt apáról a fiúra hagyományozott horgásztó távol esik a várostól, egy elszigetelt, varázslatos világ. Halak, madarak, vadállatok békésnek tűnő otthona. A felszín alatt azonban titkok lappanganak és az évszakok körforgásával együtt a horgásztavat gondozó férfi és két nő baljós története is beteljesedik. Lélektani krimi az elengedésről, az ismétlődő kapcsolatokról, a konfliktusokról és a szembenézés nehézségeiről.
KRITIKA
Bár egy halastó nem oly feneketlen mély, mint a múlt kútja, de sok mindent képes elnyelni – állítja költői stílusban ez a kiválóan fényképezett, precízen megrendezett első film, amelyet épp fegyelmezett távolságtartása akadályoz meg abban, hogy igazán érdekes lehessen.
Kovács Gellért
Felméri Cecília tehetségéhez nem férhet kétség, ez azoknak is egyértelmű lehet az első jeleneteket nézve, akik esetleg nem látták a kolozsvári alkotó kisfilmjeit: aki úgy meg tud rendezni egy hajnali szexjelenetet, annak minden érzékiségével, természetességével együtt, ahogy ez a Spirálban látható, az nem véletlenül s nem reménytelenül szeretné mozgóképben kifejteni, mit gondol a világról.
A hangulatteremtés egyébként is jelentős erénye a filmnek: nem csak megismerjük a helyszínt, ezt a különös vonzerővel bíró horgásztavat, hanem Felméri szinte szó szerint odaköltöztet minket. Negyedóra sem kell, s máris ott lakunk mi is a vállalkozást működtető párral, Bencével (Bogdan Dumitrache) és Jankával (Kiss Diána Magdolna). Szinte érezzük a reggeli párát, s ha olyan lesz az évszak, minket is megcsíp a fagy.
Erre szeretne alapozni a film, erre az otthonosságra építené a drámát s olykor hitchcocki szimbolikáját. Építi is, csak nem körénk: félő, hogy a néző valahogy kimarad belőle. Mert ugyan azt látjuk, hogy Bence és Janka között valami nincs rendben, a nő menekülne, a férfi megtartaná, de megérteni sem tudja – kettejük történetéhez Réder György bámulatos operatőri munkája s a kiváló színészi játék sem tud igazán közel húzni. A feszültség nagyon is létező, de valamiért mégsem tapintható. Közel vannak, mégis távol.
S ez akkor sem változik érdemben, amikor jön a fordulat, s megjelenik a történetben a másik nő, Nóra – mintha a szerep megformálója, Borbély Alexandra sem igazán értené, mit szeretne tőle a forgatókönyv. Tán épp ezért is téblábol csupán. Dumitrache szerencsére nem esik ki a filmből egy pillanatra sem: iszonyatosan erős a jelenléte. Neki köszönhetően néha már majdnem elég közel kerülhetünk Bencéhez, már majdnem meglátjuk benne azt, amellyel igazán lehetne azonosulni – de aztán a Spriál végül csak nem tud olyan intim filmnyelven beszélni hozzánk, mint amennyire ez szükséges lenne ahhoz, hogy igazán együtt sodródhassunk az ábrázolt folyamatokkal. Hogy igazán megrendítsen az édenben megélt, lélektani pokoljárás.
Így aztán a feledhetetlenül megrendítő hatás elmarad, de Felméri rendezését mégsem nevezném kudarcnak. Talán túlvállalta magát, talán túlságosan elvarázsolta az atmoszféra, amelyet a története köré teremtett. A Spirálban mindvégig benne van egy másik film lehetősége – amely majdnem olyan, mint amilyen ez lett végül.
Nem lepődnék meg, ha az majd a következővel akadna horogra.
98 perc, magyar-román
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!