Új múlt
2021.08.19. (Reminiscence) A jövő nem ígér semmi jót. Amerika nagyvárosai víz alá kerültek. De Nick Bannister magándetektív (Hugh Jackman) ebből él: a jövőtől elforduló embereknek nyújt különleges szolgáltatást. Agyakban nyomoz, az agy sötét titkait kutatja, és aki fizet neki, azt hozzásegíti rég elfelejtett emlékeihez. Aztán találkozik Mae-vel (Rebecca Ferguson), és örökre megváltozik a jelene. Meg a múltja és a jövője is. A nő felbukkan az életében, azután eltűnik, ő pedig a nyomába veti magát. Miközben mások emlékeiben kutat a köddé vált nő után, egy veszélyes összeesküvés nyomaira bukkan, de ő nem adja fel: már az életét is odaadná érte, hogy újraalkossa a múltat, és megváltoztassa a jövőjét.
A különleges hangulatú noir sci-fi/thriller a Westworld alkotóinak munkája: ez a film is meghökkentő csavarokból, furcsa ötletekből épít szemkápráztató, új világot – nagyszerű színészek segítségével.
KRITIKA
Semmi sem addiktívabb a múltnál, mondja Hugh Jackman a Westworld alkotóinak új filmjében, és igaza van: az Új múltat nézve mi is régi idők jobb, okosabb sci-fijei és noirjai után vágyakozunk.
Soós Tamás
Pedig papíron minden adott volt, hogy az Új múlt legyen az idén amúgy is szegényesebb nyári moziszezon „gondolkodó blockbustere”, amely nemcsak látványával, hanem újszerű ötleteivel is a moziszékbe szögez. Hiszen nem más áll mögötte, mint Lisa Joy, a bátyja filmjeit íróként jegyző Jonathan Nolan felesége, aki férjével együtt rakta össze az elmúlt évek egyik legjobb és legtartalmasabb sci-fisorozatát, a Westworldöt. Első játékfilmes rendezésében nem is merészkedett messzire az HBO sikersorozatától: megint a jövő függőséget okozó technológiái érdekelték, amelyek segítségével az emberek ki- és újraélhetik a legrejtettebb vágyaikat, csak itt most nem a mindenféle szexuális és erőszakfantáziák, hanem a múlt, az emlékek kerültek sorra.
Már a Westworld második évadát is sokan kritizálták azért, mert nem szállította az első gondolati és érzelmi színvonalát, de azt még helyrerázta a kifejezetten ambiciózus és nem titkoltan érzelmes, megható finálé, a robotokon – és vice versa: az embereken – elkövetett erőszak kiábrándító nyersessége és egyáltalán: a robotforradalom visszásságainak okosan ambivalens ábrázolása. Az Új múlt ezzel szemben mintha már kezdettől vakvágányon haladna, és ezt már az érzelmes és megint csak megható finálé sem tudja visszarántani. Elsősorban azért, mert erre már tényleg igaz, amivel a Westworldöt is vádolták: hogy okosnak akar látszani, de valójában csak falvédős bölcsességeket pufogtat arról, mennyire addiktív a nosztalgia, s milyen hasznos a felejtés.
Öt perc sem telik el, s Hugh Jackman olyan frázisokat sorol, hogy az idő nem lineáris konstrukció, ám ezúttal nem kapunk loopokba, azaz ismétlődő szekvenciákba rendeződő történetet, sem az Eredethez fogható, szintlépős narratívát, se semmit, csak egy fapados noirsztorit a bárénekesnő femme fatale-ról, aki elcsavarja a romantikus balek fejét. Itt senki sem az, akinek látszik, és mégis az: Lisa Joy úgy csavar mindig egyet a sztorin, hogy az ne meglepő, hanem a legkiszámíthatóbb irányokba kanyarodjon. A vásznon nem szikrázik fel a szenvedély, sok mindent bemondásra kellene elhinnünk, bár tény, hogy Rebecca Ferguson még úgy is megejtő femme fatale, hogy a Veronica Lake-et és Rita Hayworth-
öt idéző megjelenése főhajtás helyett inkább hat noirtoposzok újrahasznosításának.
Az Új múlt csupán a második felében válik úgy-ahogy izgalmassá, amikor kiderül, mire megy ki a játék, de a poén annyira fantáziátlan, hogy ez nem kárpótol a döcögős cselekményvezetésért. Ami azért rettenetesen kár, mert a franchise-építés teljhatalma idején minden eredeti ötlet és nem folytatásként készülő film szimpatikus, de mit csináljunk, ha ezúttal az alkotók is beleragadtak a múlt csapdájába, és az Új múlt elhalványul az olyan, jobban sikerült példaképei mellett, mint a Strange Days – A halál napja vagy az Eredet, amelyekből jócskán merít is.
116 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!