Természetes fény

By Echte on 15 September 2021 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

2021.09.16. A második világháborúban a keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a front mögötti megszállt területeken. A Természetes fény a megszállt Szovjetunió területén játszódik, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. Semetka István, egy magyar földműves, szakaszvezetőként teljesít szolgálatot egy gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva, eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat. A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.

KRITIKA

Nagy Dénes elsőfilmje naturalista hangvétellel indít: katonák vonulnak a téli vidéken.

Csákvári Géza

Eljutnak egy Isten háta mögötti faluba, ahol főleg idősek, nők és gyermekek vannak. Mint a film alapjául szolgáló, azonos című Závada Pál-regényben, a XX. század magyar történetének egyik kibeszéletlen fejezete pereg előttünk, jelesül a II. világháborúban járunk, amikor Magyarország mintegy százezer katonát küldött a Szovjetunió ellen, mintegy segítendő a német offenzívát. A rendező szerencsére nem próbálta meg az irodalmi alap összes történelmi tényfeltárását, konklúzióit belesűríteni a filmbe: miközben a regény húsz évet ölelt át, és számos főszereplője van, Nagy Dénes egy embert, Semetka Istvánt (Szabó Ferenc) emelte ki, és csupán négy napját mutatja meg.
Hőseink nem harcolnak együtt a Wehrmacht csapataival, inkább a frontvonal mögött járőröznek, mint a filmben látható szakasz, amelynek tagjai egy ukrán falu földműves lakosait zaklatják azért, hogy árulják el, hol vannak a partizánok. Miközben a mű elején nincsen kiemelt központi karakter, Dobos Tamás (Apaföld, Genezis, Fűzfa) kamerája egyre több közeliben mutatja Semetka István szakaszvezetőt, akin egyre inkább fel lehet fedezni a morális dilemma jeleit. A faluban nem vegzálja a földműveseket, hiszen, ha épp nem Ukrajnában harcolna, ő is földműves lenne otthon. Mindemellett fotózik, nem mellékesen jelképes, hogy mikor és miért veszi elő a kameráját. Semetka ráadásul úriember: bár tetszik neki az egyik falusi lány, nem nyúl hozzá, és amikor a parancsnoka elküldi őt kikérdezni a partizánok hollétéről a közelben lévő favágókat, nem ül fel a provokációnak. Nem kell azonban azt hinni, hogy Nagy Dénes nem beszél a lényegről. Semetka szakasza továbbindul a partizánok után, ám rajtuk ütnek az erdőben, és a parancsnok életét veszti. Visszavonulnak a faluba, ahol az összes lakost bezárják a pajtába. Megérkezik a magyar erősítés, az időközben rangidős Semetkát így leváltják, és elküldik, hogy nézze meg, mi van a közeli mocsárban. Amikor visszatér, egyértelmű, hogy borzalmas dolog történt. Tudjuk, hogy mi.
A rettenetes bűnt, amit a vásznon látunk (vagy épp nem), azokat olyan eredeti naplók inspirálták, amelyeket éveken keresztül kutatott Nagy Dénes a Hadtörténeti Levéltárban – így a hitelesség nem lehet kérdéses. Érezzük, hogy amit Semetka nem tesz meg, azt a parancsot a többi bajtársa lelkiismeretfurdalás nélkül végrehajtja. Nagy Dénes hihetetlen érzékeny filmet készített azzal az esztétikai döntéssel, hogy nem az a fontos, hogy direktben és naturálisan ábrázolja a háborús borzalmakat. Miközben Semetka igazi drámája, hogy nem tesz semmit azért, hogy jobb legyen a világ. Egyszerűen csak szeretne visszatérni a családjához, és továbbművelni a földet, így kivár: az ő tragédiája, hogy azt gondolja, neki nincs itt semmi feladata, és következmények nélkül maradhat passzív szereplő a háborúban. Ez pedig végtelenül lesújtó és megrázó konklúzió.