Aline: A szerelem hangja
2021.11.18. (Aline) Az Aline – A szerelem hangja Céline Dion élettörténetét dolgozza fel egy fiktív személy, Aline Dieu karakterén keresztül. A film ugyanakkor a legendás énekes életútjának és karrierének állomásait érinti, s benne felhangzanak az olyan Céline Dion slágerek, mint a Let’s Talk About Love, az All By Myself, az I’m Alive vagy a My Heart Will Go On. Aline Dieu tizennegyedik gyerekként születik egy kanadai zenerajongó családba. Csodálatos hangjával és tehetségével már kisgyerek elbűvöli a hallgatóságot. Hamarosan felfedezi egy producer, aki meg van róla győződve, hogy a világ leghíresebb énekesnőjévé teszi a tinédzsert. A producer-mentor, Guy-Claude azonban rövidesen sokkal többet jelent a tinilánynak. Ragaszkodása szerelemmé alakul, ami legyőz minden ellenállást. Aline Dieu eközben hatalmas világsztárrá válik, s már csak a szerelem beteljesülése hiányzik a tökéletes boldogságához.
KRITIKA
Először azt hiszed, hogy ez valami fura paródia, aztán rájössz, hogy komolyan gondolják. Véresen komolyan.
Tóth Csaba
Az életrajzi filmek legnagyobb marketingerejét általában az a név adja, akiről egy-egy ilyen film szól. Nem csoda, hogy sok esetben a film címe is a híresség neve (Ray, Tina stb.), vagy ha nem, akkor is igyekeznek legalább valami hozzá köthető dologgal (például dalcímmel, lásd a Bohém rapszódiát és a Rocketmant) azonnal nyilvánvalóvá tenni, hogy kiről is szól az adott mozi. Az Aline – A szerelem hangja ilyen szempontból kissé bizarr próbálkozás. Sok szempontból ez egy Céline Dion-életrajzi mozi, ami használja az énekesnő életének főbb fordulatait, elhangzanak benne a kanadai szupersztár dalai (igen, még a Titanic gigaslágere is), a főhősét azonban nem Céline Dionnak, hanem Aline Dieu-nek hívják, és bár Céline Dion életének főbb szereplői is felvonulnak a történetben, mindenki más nevet kapott, mint ami a valóságban a sajátja (férje és producere, René Angélil például Guy-Claude Kamar lett). A film producere/forgatókönyvírója/rendezője és főszereplője, Valérie Lemercier szerint azért nem hívják a karaktereket a valós nevükön, mert a film több ponton is eltér a valóságtól, ami nyilván igaz, de ez nagyjából minden egyes életrajzi filmről elmondható. A Bohém rapszódia például valóságot csak nyomokban tartalmaz, a főhősét mégis gond nélkül hívták Freddie Mercurynak, és nem mondjuk Fred Madisonnak. A dolog csak akkor válik még zavarba ejtőbbé, amikor rájössz, hogy Aline Dieu-t egy 57 éves színésznő alakítja, méghozzá kisgyerekkorától kezdve egészen ötvenéves koráig. Most képzelj el egy majdnem hatvanéves színésznőt, akit CGI-jal tizenkét évesre töpörítenek, kislányos ruhákba öltöztetnek, és kisimítják az arcát. Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy bár senki nem figyelmeztetett erre, hirtelen egy Rob Schneider/Adam Sandler-vígjátékban találtam magam, ám gyorsan rá kellett jönnöm, hogy itt ezzel a bizarr fiatalítással senki nem akart humorizálni. Itt tényleg adott egy közel hatvanéves színésznő, aki a film rendezője is egyben, ezért senki sem figyelmeztette őt arra, hogy ez a színészi hiúság egy 
olyan elképesztően túltolt megnyilvánulása, ami már azelőtt tönkreteszi a filmjét, hogy igazán elkezdődhetett volna.
Ez a merész választás annak fényében különös igazán, hogy maga a film igazából a zenés életrajzi filmek közhelygyűjteményéből táplálkozik: a gyerekkorral kezdődik, és több évtizedet átölel, bepillanthatunk ikonikus slágerek születésébe, fontos/híres fellépésekbe, a középpontban pedig egy szerelmi szál áll. Ha a neveket nem változtatták volna meg, azt is mondhatnánk, hogy olyan, mintha megfilmesítették volna Céline Dion Wikipédia-oldalát. Lemercier forgatókönyvíróként ugrál a nagy pillanatok között, és közben csak egyvalamit felejt ki a nagy egészből: a konfliktust és a drámát. A gigászi korkülönbség Aline és későbbi férje között ugyan felmerül, de pikk-pakk megoldódik, és a film legfeszültebb pillanatai azok, amikor azért kellene izgulnunk, hogy visszajön-e az énekesnő hangja, miután problémái támadnak az énekléssel. Kizárólag megveszekedett Céline Dion-hívőknek ajánlom, de nekik sem jó szívvel.
128 perc, francia-kanadai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!