Evolúció

By Echte on 26 November 2021 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

2021.11.25. A történet örökül kapott traumákról és azok feldolgozásának lehetőségeiről szól. A három nemzedék – Éva, Léna és Jónás – kapcsolatait átszövik a 20. század történelmi traumái, miközben minden vágyuk a gyógyulás útjára lépni.

KRITIKA

Mundruczó Kornél és Wéber Kata a Pieces of a Woman netflixes sajtókampánya alatt megírtak, majd két hét alatt, kis pénzből leforgattak egy szürreális filmet arról, hogyan formálnak minket a szüleinktől örökölt traumáink.

Soós Tamás

A Pieces of a Woman sikere bizonyára sok ajtót kinyitott Mundruczó előtt Amerikában, de még mielőtt tovább építené az amerikai karrierjét, készített egy kisebb, kísérletezőbb és még személyesebb filmet, amelynek ezúttal is a családi traumák állnak a középpontjában. Az Evolúció három nagy – és bravúros hosszú snittekben rögzített – jelenetben göngyölíti fel, hogyan lehet együtt élni a holokauszt örökségével, milyen félelmeket, fóbiákat, kényszerreakciókat ültet el a múlt az emberben, és hogyan adja tovább ezeket akkor is a gyerekeinek, ha nem akarja. A transzgenerációs trauma itthon is népszerű téma a pszichológiában, az Evolúció pedig okosan és olyan irányból közelít a témához, ahonnan ritkán szokás. Mundruczónak egy pillanatig sem volt célja, hogy holokausztfilmet forgasson: az első, auschwitzi jelenet, amelyben a vörös hadsereg katonái néhány vödör vízzel belépnek egy gázkamrába, hogy tisztára sikálják azt, hamar pszichedelikus rémálomba fordul, hogy egyértelművé váljon: ez a film sokkal inkább beszél arról, mennyire megbízhatatlanok, szubjektívek és évtizedes szorongásokon átszűrtek a holokausztról őrzött emlékek, mintsem arról, hogy mi történt Auschwitzban. A belsőkben játszódó, ebből fakadóan realisztikus filmet a rendező rendre ellöki a szürrealitás irányába, és elbizonytalanít afelől, mi is történt meg valójában, mert annál fontosabb, milyen érzelmeket őriz az ember a múltról, azok hogyan kötik gúzsba a személyiségét, a tetteit, és színezik át végül az emlékeit is.
A bochumi, zenés színházi előadásukból adaptált film rendkívül sűrű, a második (budapesti) és harmadik (berlini) részt izzó párbeszédek és viták teszik ki, amiket a szinte folyamatosan mozgásban lévő kamera igyekszik filmszerűvé varázsolni. A Monori Lili és Láng Annamária duettjére építő etap így is teátrális és emiatt néhol tételszerű marad, de az operatőri munka mindent megtesz, hogy ellensúlyozza ezt: a kamera, mintha egy labirintusban írna le köríveket, nemcsak dinamizálja a jelenetet, de arról is sokat elmond, hogyan kering ez a család bezárt vadként az örökölt identitások börtönében. Monori Lili nagymonológja rendkívül szuggesztív, ahogy a németül és magyarul is játszó Láng Annamária zaklatott alakítása is. A harmadik részt a két gyerekszereplő (Goya Rego és Padmé Hamdemir, mindkettő nagy felfedezés) teszi reménytelivé, akiken keresztül az emigráció kihívásai, a külföldön összekuszálódó identitások, a multikulturális együttélés előnyei és nehézségei egyaránt szóba kerülnek.
Az Evolúció korántsem tökéletes film, de nem is kell annak lennie, mert a drámai hatást néha lerontó, színháziasan direkt párbeszédek ellenére – vagy épp azért – rendkívül stimuláló és nagy témákat vet fel, amikkel nem feltétlenül lehet egyetlen másfél órás filmben megbirkózni. Mundruczónál viszont végig – és intellektuálisan is – izgalmas nézni ezt a birkózást, mert hamar egyértelművé válik: ez a film elsősorban arról szól, hogy a XXI. századra miként váltak kibogozhatatlanul kuszává az identitásaink – ez pedig mindannyiunkat egészen közelről érint.