Legjobb tudomásom szerint

By Echte on 17 December 2021 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

2021.12.16. A történet főszereplője Nóra és Dénes, egy fiatal házaspár. Dénes feleségét egy éjszaka nemi erőszak éri. Az ellentmondásos tanúvallomások miatt és a bizonyítékok híján a rendőrség nem tud igazságot tenni az ügyben. A férj először felesége mellé áll, támogatja, személyesen próbál meg utánajárni, hogy pontosan mi is történt azon az éjszakán, a későbbiekben azonban az eset feldolgozása próbára teszi a kapcsolatukat. A pár különösen nehéz helyzetbe kerül, mert mindez épp egy örökbefogadási folyamat végén történik, és a történtek befolyásolják a döntés kimenetelét.

KRITIKA

Izgalmas vállalás a #MeToo-érában egy nemi erőszakot középpontba állító film esetében az eset elszenvedőjének férjét megtenni főszereplőnek, de a Legjobb tudomásom szerint nemcsak emiatt különleges mozi.

Tóth Csaba

A rape and revenge műfaj a filmekben sokáig arra épült, hogy egy filmben megerőszakoltak valakit, majd jött az illető férje, szerelme vagy épp édesapja, aki aztán véres bosszút állt a történtekért. Az ennél eggyel modernebb filmekben már a nő állt ki saját magáért, ő állt bosszút mindazért, amit elkövettek ellene. Talán a fenti, évtizedes beidegződésnek köszönhető, hogy amikor azt láttam, hogy a Legjobb tudomásom szerint főhőse, Dénes elkezdi az otthonáig követni azt a férfit, akiről azt gyanítja, hogy megerőszakolta a feleségét, rögtön arra gondoltam, hogy Nagy Bálint és Lőrincz Nándor filmje is a bosszúállás irányába indul el, és afféle magyaros, realista Bosszúvággyá válik. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. Ez a film ugyanis valami másról szól. Arról, hogy miért fordulhat elő, hogy egy nemi erőszak esetén az áldozat számára sokszor az tűnik a könnyebbik útnak, ha az egészből kihagyja a rendőrséget és az orvosokat. Arról, hogy miért nem várható el feltétlenül egy áldozattól a teljesen racionális, higgadt viselkedés egy ilyen trauma után. Arról, hogy a férfiegó hogyan tud útjába állni a legelemibb empátiának. Arról, hogy a gyerekvállalástól való félelem mennyire nehezen felvállalható manapság, milyen kifogásokat tudunk kitalálni, és hogyan tudjuk hárítani a felelősséget. Arról, hogy elég egyetlen esemény vagy egy rosszkor, rosszul kimondott mondat, hogy a bizalom végérvényesen megbicsakoljon egy párkapcsolatban. Nagy Bálint és Lőrincz Nándor forgatókönyve sokrétegű, komplex és egyáltalán nem könnyíti meg a nézői befogadást. Szándékosan játszik velünk azzal, hogy a férj nézőpontját teszi a sajátunkká, egy olyan férfiét, aki elkezd gyanakodni, vajon valóban nemi erőszak áldozata volt a felesége, vagy valami egész más történt. Márpedig ez az azonosulás egyáltalán nem könnyű, hiszen Dénes nem egy kimondottan szimpatikus figura. A film egy barátokkal töltött közös estével indít, ahonnan Dénes (Bodolai Balázs) és Nóra (Hámori Gabriella) egy éjszakai busszal indulnak haza. A buszon összeszólalkoznak, majd a sértődött és kicsit ittas Nóra az út közepén fogja magát, és leszáll az egyik megállóban. Csak órákkal később érkezik haza, és csak másnap mondja el a férjének, hogy megtámadták. Együtt mennek a rendőrségre, és itt kezdődik el az egész megalázó huzavona, ami bemutatja, hogy a rendszer emberség nélkül képes bánni a hasonló bűntények áldozataival, és mennyire nem veszi figyelembe a történtek utáni sebzettségüket, traumájukat és félelmeiket. A Legjobb tudomásom szerint legerősebb pontja egyértelműen a bivalyerős, jól átgondolt cselekménnyel bíró forgatókönyv. Kár, hogy Nagy és Lőrincz rendezőként már nem voltak képesek felnőni a saját sztorijukhoz. Hiányzik az izgalmas, filmes látásmód és a jó színészvezetési készség ahhoz, hogy igazán ki tudják aknázni a hibátlan forgatókönyvükben rejlő lehetőségeket, de a Legjobb tudomásom szerint még ezzel együtt is egy emlékezetes filmélmény.