Morbius

2022.03.31. (Morbius) Michael Morbius halálos beteg. A ritka, de végzetes kórban szenvedő tudósnak (Jared Leto) talán azelőtt jár le az ideje, hogy rátalálhatna a gyógymódra – amely nemcsak az ő, hanem sok ezer sorstársa életét menthetné meg. Ezért nem akar meghalni, de az életet sem választja. Amikor egy különleges, ősi technika nyomára jut, nem hátrál meg, felkutatja, és az örök életet választja. Minden panasza elmúlik, erős lesz, gyors, éles hallású, eszes… és vérre szomjazik.

KRITIKA

A Sony a ritka vérbetegségben szenvedő Michael Morbiusszal folytatja a Pókember-gonoszokra koncentráló antihőssorozatát, ami a Venom-filmekhez hasonlóan, bár közel sem üti meg a jobb MCU-filmek minőségét és komplexitását, de a maga módján még mindig tud szórakoztató lenni az egyszerű, lényegre törő stílusával.

Matheika Ábris

Egy rövid nyitányt és a Morbius-feliratot követően egyből megkapjuk a kötelező gyerekkori flashbackjelenetünket, ahol a ritka a vérbetegségben szenvedő Michael egy külön erre specializálódott otthonban fogadja a legújabb, sokadik szobatársát, Lucient. A társai halálától teljesen megtört Michael csupán Milónak hajlandó szólítani őt, mivel így hívták az első gyereket, aki a mellette lévő ágyat használta. Erős pillanat, a vicces benne csupán az, hogy innentől kezdve az orvosokat beleértve mindenki Milónak hívja Lucient, akinek mostantól ez a neve és kész. Ez a nyitány tökéletesen leírja, hogy milyen típusú darab is a Morbius. Egy teljesen abszurd B-film, ami halálosan komolyan veszi magát, miközben egy elvetemült és szándékosan bugyuta vámpírslasher. Szinte teljesen olyan, mint egy nyolcvanas vagy kilencvenes években készült Drakula-rip-off. Szerencsére a film egy percig sem hazudik magának arról, hogy ennél több is lenne. Okosan belefeledkezik a saját őrültségébe és nulla logikát követve rohan végig iszonyat gyorsan a kötelező sztoripontokon.
Mert a Morbius nagyon gyorsan a lényegre tör. Alig több mint másfél óra hosszú, ezért egy rövid beszélgetés játékidejébe egy másik film 30-40 percet igénybe vevő drámáját bele tudja szorítani, hogy aztán folytatódhasson a vámpírkodás. Az akció pont ugyanolyan őrült, mint a mű többi része. A csontos CGI-arcú démonok lila füstben repkednek iszonyatos sebességgel, amit a film néha lelassít, hogy lehessen röhögni rajta egyet. Annyira B-filmes horror hatása van, hogy minden alkalommal fájón hiányoljuk a fröccsenő vért egy 200 km/órás sebességgel hasba-, vagy nyaki artériába lekevert karompofont követően. Ezt pedig még furcsábbá teszi, hogy a szükséges hangeffekt ott van, csak maga a vér hiányzik. Ez a film még a Venomnál is jobban könyörög az R-besorolásért, de ezt a kockázatot csak nagyon ritkán vállalja be a Marvel, és bár miközben nézed, nagyon könnyű elfelejteni, de ez még mindig egy Marvel-mozi (igaz, nem a Disney-, hanem a Sony-féle). Iszonyat furcsa belegondolni, amikor a film utalgat az MCU-ra (amivel a Nincs hazaút után a Sony-univerzum is erősen össze van kötve), hogy ez a Morbius egy ponton találkozni fog Tom Holland Peter Parkerével. Egyértelműen ebbe az irányba haladnak a dolgok, de a film annyira drasztikusan különbözik még a Venom világától is, hogy ezt egyelőre nehéz elképzelni. Sokkal könnyebb rá úgy gondolni, mint egy sima szórakoztató vámpíros popcornmozira, csak éppen A-listás színészekkel. Így a film többi problémája sem olyan szembetűnő, mint a borzalmasan egydimenziós fő- és mellékszereplők (Morbius kivételével, akiben van potenciál), vagy az, hogy minden logikát kidobnak az ablakon, hogy a sztori a rendező által kijelölt irányba haladjon stb. Ezek nem fontosak egy vámpírós B-filmnél, de kissé zavaróbbak a Marvel-univerzumon belül, ami azért tud kellően komplex lenni. Ez a film pontosan az, mint aminek látszik. Végtelenül bugyuta, de közben valahogy mégis agresszívan szórakoztató az a vég nélküli hülyeség, ami jellemzi. Lehet, hogy csak jó érzés látni egy ilyen típusú filmet 2022-ben, méghozzá egy ilyen hatalmas franchise-ban.

104 perc, amerikai

Kapcsolódó cikkek:

No related posts.