Minden, mindenhol, mindenkor

By Echte on 22 April 2022 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

2022.04.21. (Everything Everywhere All at Once) Megállíthatatlan fenyegetés készül elsöpörni az összes multiverzumot… de talán nincs minden veszve. A létezésünket fenyegető sötétségnek ugyanis van valaki, aki képes útját állni: egy középkorú, kínai bevándorló, Evelyn (Michelle Yeoh). A bökkenő csak az, hogy a mosodatulajdonosnak jelenleg nincs ideje ilyen apróságokon aggódni, mivel azzal van elfoglalva, hogy időre befejezze az éves adóbevallását.

7 OSCAR-DÍJ 2023
(Legjobb film; Legjobb női főszereplő: Michelle Yeoh; Legjobb férfi mellékszereplő: Ke Huy Quan; Legjobb női mellékszereplő: Jamie Lee Curtis; Legjobb rendező: Daniel Kwan és Daniel Scheinert; Legjobb eredeti forgatókönyv; Legjobb vágás)

4 OSCAR-JELÖLÉS 2023
(Legjobb női mellékszereplő: Stephanie Hsu; Legjobb zene: Son Lux; Legjobb betétdal; Legjobb jelmez)

KRITIKA

Dan Kwan és Daniel Scheinert filmjének címe egyáltalán nem hazudik. Annyi minden van benne, hogy azt képtelenség egy cikkben leírni. Kaotikusnak, zavarosnak és szétesőnek kellene lennie, ehelyett azonban végig érthető és élvezhető. Egy túltolt mestermű.

Tóth Csaba

A Minden, mindenhol, mindenkor játékideje 132 perc, és ez a 132 perc nem érződik 80-nak a moziszékben ülve, hanem pontosan 132-nek. Nem azért, mert a film unalmas lenne, mivel ennél semmi sem áll távolabb tőle. A The Daniels művésznéven futó alkotópáros mozija hihetetlenül sűrű szövetű, iszonyatosan gyors tempójú, és annyi minden történik benne minden egyes percben, hogy egyszerűen kiköveteli magának a néző maximális figyelmét. Márpedig, ha 132 percen át maximálisan figyelned kell, mivel annyi ingerrel, érzelemmel, csavarral, poénnal és még annyi mindennel bombáznak, óhatatlanul is elfáradsz a végére, és azt fogod érezni, olyan ez a film, mintha egy úthenger ment volna át rajtad. A jó értelemben. (Tudom, hogy az úthengerrel elütésnek nem létezik jó értelmezése, de a film ennél sokkal vadabb dolgokat is megenged magának, úgyhogy maradok ennél.) A Mindig, mindenhol, mindenkor egy igazi műfaji kavalkád. Az alapját a rengeteget látványos és vad koreográfiával teli hongkongi kungfufilmek jelentik, a multiverzumok beemelésével azonban gyorsan elmegy egy vad science fiction irányba, miközben zsúfolásig telítették jobbnál jobb és vadabbnál vadabb poénokkal, ugyanakkor mindezen őrület közepén egy családi dráma áll egy anya-lánya kapcsolattal a fókuszában, ami sok szempontból a Pirula pandában látottakra emlékeztet. Elképesztő, hogy ennyi nagyon különböző hozzávaló végül mégis képes egy nagy egészben összeforrni, pedig elsőre ezt megugrani olyan szintű kihívásnak tűnik, mint élvezhető ételt csinálni egy gulyásleves, egy pad thai, egy gombapaprikás és egy tökfőzelék összekeveréséből. A film vágóját Paul Rogersnek hívják: nem szoktuk vágók nevét emlegetni, de az övét jól jegyezzük meg, mert egészen heroikus munkát végzett azzal, hogy képes volt ennyi mindent közös nevezőre hozni, ráadásul nézőként egy pillanatra sem veszünk el, a vágás végig fogja a kezünk, és tudatosan vezet át minket ezen a kaotikusnak tűnő, ám valójában nagyon is összeszedett filmlabirintuson.
Evelyn (Michelle Yeoh) egy mosodát üzemeltet, és nem megy jól a szekér. Nemcsak az üzlettel (hülye ügyfelek) vannak gondok, hanem az adóhivatal is a nyakára jár, ráadásul odahaza is gyűlnek a problémák. Férje, Waymond (az Indiana Jones és a végzet templomából, valamint a Kincsvadászokból ismert Ke Huy Quan) a váláson gondolkodik, konzervatív apja (James Hong) rátelepszik, Evelyn meg a lányára, Joyra (Stephanie Hsu) telepszik rá, aki sokkal szabadabb gondolkodású a családjánál, és úgy érzi, az otthoni korlátok fojtogatják őt. Mindennek tetejébe még egy kis ünnepséget is meg kellene szerveznie. Amikor az adóhivatal épületében egyszer csak a férje odafordul hozzá azzal, hogy ő egy másik univerzumból jött, mert be szeretné avatni Evelynt abba, hogy ő a kiválasztott, akinek az a dolga, hogy megmentse a világot az összes párhuzamos univerzum, azaz a multiverzumok összeomlásától, amit egy nagy, közös ellenség fenyeget, egy olyan kavalkád veszi kezdetét, hogy csak csettinteni lehet. Pedig még csak a 20. percnél járunk. Evelyn képtelen magára világmegmentőként gondolni, és nagy harcos is úgy lesz belőle, hogy az univerzumokat átutazó beszervezője egy spéci technikával lehetővé teszi számára, hogy elérje a párhuzamos univerzumokban lakó énjei gondolatait és tudását. Amikor kell, akkor harcművész, ha szükség van rá, akkor reklámtáblákat forgató melós, olykor meg operaénekesnő vagy épp virsliujjú zongorista. Evelyn a multiverzumok között ugrálva betekintést kap abba, hogy hányféleképpen alakulhatott volna az élete, ugyanakkor rájön arra is, hogy a lényeg mindig az, hogy élvezni és értékelni tudja, amit kapott, és az élet élvezetére tanítsa a családtagjait is. És közben ott van valahol egy óriási bagel is, aminek a közepe fekete lyukként szolgálva képes magába szippantani teljes univerzumokat.
Hihetetlen, hogy Michelle Yeoh-nak (A holnap markában, Tigris és sárkány, Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája) 59 éves koráig kellett várnia élete legjobb szerepére, amibe minden tudását beleadhatta, sőt még annál is többet. Legyen szó olyan oltári marhaságokról, mint egy L’ecsóra utaló poén egy szakácsot a sapkája alatt bábként mozgató mosómedvével, vagy egy verekedést megszakító, frissítő csontkovácsolásról, Danielsék (akik már Az ember, aki mindent tudott című fingós hullás filmjükkel is a határokat feszegették, csak ott kevésbé sikeresen) folyamatosan a totális idiotizmus, a zseniális és agyas science fiction és a könnyes, érzelmes családi dráma határán táncoltatják a filmjüket, miközben lélegzetállító akciókoreográfiákat mutatnak be olyan könnyedséggel, ahogyan John Wick visz be harminc fejlövést egy laza péntek este. Izgulsz, nevetsz, meghökkensz és száguldasz a szereplőkkel meg a sztorival, de a legnagyobb csoda, hogy minden túlzása és túlpörgése ellenére a Mindig, mindenhol, mindenkor a szívedet is elrabolja.