Lightyear
2022.06.16. (Lightyear) Ebben a tudományos-fantasztikus kalandfilmben, ami egyúttal a játékfigurát ihlető hős, Buzz Lightyear meghatározó eredettörténete, az űrhajós intergalaktikus kalandra indul egy csapat becsvágyó újonccal, no meg robottársával, Soxszal az oldalán.
KRITIKA
Jó mulatság, Pixar-rutinmunka. Senki sem ásítozik a szkafander alatt.
Kovács Gellért
És azok sem, akik a kalandorokat nézik. Ennyi év után kirajzolódni látszik, hogy mitől lesz egy Pixar-mozi zseniális, magával ragadó. A megvalósítással soha nincs probléma, mert ezek a művészek alighanem képtelenek egy bizonyos szint alatt alkotni. Mintha be lennének oltva ellene. Azonban egyértelműen kiderül a cég lassan három évtizedes történetéből, hogy amitől ők igazán nagyok tudnak lenni, az az, hogy olyan fókuszba helyezik az asztali lámpát, amely előttük nem nagyon jutott eszébe senkinek.
Nos, a Lightyear esetében erről szó sincs: ezer meg egy előzménymozi létezik az animációs blockbusterek történetében (is), illetve sci-fi-akciófilmet is készítettek már családi modorban és stílusban. Ebbe a sorba állt be most a Pixar, s azt hiszem, ez a sorbaállás az, ami egy űrtörmeléknyi csalódást jelenthet az esetükben. Mert hát hiába hangzik szellemesen (ahogy ez a marketinganyagokból és a filmet indító inzertből is kiderül), hogy ez a film az a film, amelyben a Toy Story Andyje megszerette Buzz Lightyeart, az űrhajóst, s ezért szeretett volna egy őt formázó játékfigurát, a spin-off akkor is spin-off, ha a készítők szellemesen magyarázzák a termék besorolását. Viszont a Lightyear akkor is egy szórakoztató spin-off, ha a forgatókönyvet most nem feltétlenül a pixarosok bátor szíve diktálta, hanem a kereskedelmi megfontolás. A karakterek – amelyek származásukra és korukra nézve olyannyira mai módra változatosak, hogy ennél eklektikusabbak aligha lehetnének – kidolgozottak, az LMBTQ-vállalás szép és természetes, a cselekmény kellőképpen sodró és érzelmes, a látvány megszolgálja a nagyvásznat (igen, a Lightyear határozottan NEM streamingre való!), és a Pixar még mindig az a cég, amelynek koponyái olyan cukiságokat találnak ki (gondolok itt elsősorban Soxra, a segítő robotmacskára), akik megérdemelnének akár egy másik spin-off-filmet is. (De ezt most nem bátorításnak szántam ám!)
Angus MacLane régi csapattag a Pixarnál (a Burn-E és A kis krumpli című rövidek direktora és a Szenilla nyomában társrendezője), igaz, ez az első önálló rendezése, ám pontosan tudja, hogyan kezelje a kapcsolódásokat a Toy Story-franchise-hoz, mikor idézzen meg klasszikus sci-fiket, s legfőképpen az megy neki, hogy a Lightyear minden kimunkált másodpercével biztosítsa afelől a befogadót, hogy ha nem is csodát kínál, ha most nem is lövi ki a közönséget a végtelenbe és tovább, lehengerlő magabiztossággal használja a tudományos-fantasztikus zsáner legdivatosabb mai elemeit, s idézi a műfaj klasszikusait. Úgy, hogy műve önálló produkcióként is megállja helyét – és biztosak lehetünk abban is, hogy a vetítés után újabb gyerekek nyaggatják majd a szüleiket, hogy nekik is lehessen a filmhez kapcsolódó akciófigurájuk.
100 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!