Ők
2022.09.08. (Men) Egy szörnyű veszteséget követően Harper elmenekül Londonból, és az idilli angol vidék egy eldugott kis házikójában keres menedéket. De a gyógyuláshoz, akárcsak a változáshoz, idő kell. A fájdalmas emlékek és az elviselhetetlen bűntudat miatt Harper megváltásra szomjazik. Azonban a hely, ahova gyógyulni jött, hátborzongató titkokat rejt. Minél több időt tölt a furcsa közösségben, annál több hátborzongató felfedezést tesz, míg végül kezdetét veszi egy leírhatatlan rémálom.
KRITIKA
„Kéne hozzá egy doktori fokozat teológiából és pogány rítusok ismeretéből” – írta az Ők című film egyik amerikai kritikusa, és bár a megjegyzésben több a vitriol, mint az igazság, azért nem lehet kijelenteni, hogy ne lenne benne valami.
Harmai Richárd
Alex Garland az Ex Machinában, az Expedícióban és a Devs című sorozatában is az emberi élet (és a sci-fi-irodalom) legösszetettebb alapkérdéseit vizsgálta: hogy a mesterséges, ember által létrehozott intelligencia képes lehet-e túljárni az ember eszén és ami még fontosabb: a szívén; hogy mi is teszi az embert, vajon több-e, mint a DNS meghatározott elrendezése; hogy modellezhető lenne-e a világ legnagyobb számítógépével az embert körülvevő minden egyes impulzus, és ennek révén az ember jövője is. A sokkal személyesebb hangvételű és kamaradráma-szerű Őkkel viszont egészen más oldalát mutatta meg: ha nem lenne kiírva a neve a stáblistán, lehet, hogy inkább Jordan Peele-re (Tűnj el!, Mi) tippelnénk – talán még a tökéletesen elrontott magyar filmcím is erre utalhat, mint a Mi párdarabja.
Az eredeti cím ugyanis Men, azaz Férfiak, és minden más fordítás teljesen indokolatlan, hiszen ez a film tényleg a férfiakról szól, illetve arról, hogy egy nő, a főszereplő Harper (Jessie Buckley) milyen traumákat szedett össze egy végletesen diszfunkcionális párkapcsolatban egy férfitól: ezek elevenednek meg a nő magányos elvonulásán egy isten háta mögötti, idillinek tűnő, de persze elég baljós erdei házikóban, különös, groteszk, morbid, horrorisztikus, elemelt és metaforikus módon. Ez az „elemelt és metaforikus” az, ami miatt felmerülhet bárkiben a pogányrítusügyi diploma kérdése, pedig valószínűleg nincs többről szó, mint hogy Garland nem akart pontosan megfejthető és egyértelműen lefordítható – más szóval: szájbarágós – szimbólumokat a filmjébe írni, inkább hátborzongató hangulatokból, érdekes ötletekből, remek vizuális megoldásokból és fekete humorból akart atmoszférát létrehozni. (Ami egyúttal azt is jelenti, hogy ha netán mégis az egyértelmű lefordíthatóság lett volna a szándéka, nos, akkor nem járt sikerrel. A hátborzongató hangulatok terén cserébe nagyon is.) Mindenesetre félénken, de ennyit talán ki lehet mondani: az Ők arról szól, hogy nincs mélyebb pokol, mint amikor az 
okoz felfoghatatlan fájdalmat, akinek a legjobban kellene szeretnie. És hogy a fájdalmakat mindig tudják tetézni a társadalomba kódolt érzéketlen, ostoba vagy bántó viselkedéstípusok.
Az Ők mindemellett két színész jutalomjátéka. A Csernobil óta szerencsére egyre több és többféle filmben feltűnő Jessie Buckley szuggesztivitásával ezúttal is rá tud venni minden nézőt, hogy ugyanúgy kiugorjon a szíve, hol a rémülettől, hol a bánattól, mint neki, Rory Kinnear (a Bond-filmek Tannerje) pedig ezer arcát tudja megmutatni, olyan skálát felrajzolva, hogy egymaga elmenne egy színésziskola minden tanárának.
Csak engedjük el a várakozást, hogy majd egyértelmű üzenetet kapunk a filmtől. Akkor sokkal jobban fog tetszeni.
100 perc, brit
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!