Háromezer év vágyakozás
2022.09.08. (Three Thousand Years of Longing) Dr. Alithea Binnie (Tilda Swinton) elégedett magányos, emberektől elszigetelődött életével. Azonban a tudományt és logikát mindennél többre tartó nő élete fenekestül felfordul, mikor egy isztambuli útja során összesodorja a sors egy dzsinnel (Idris Elba). A mágikus lény mindenképp szeretné teljesíteni a nő három kívánságát, de Alithea ebbe nem akar belemenni, hisz számos monda megörökítette már, milyen balul sül el általában, ha valaki varázslat útján szeretne elérni valamit. Hogy a nőt meggyőzze ennek ellenkezőjéről, a dzsinn történeteket mesél neki hosszú és izgalmas élete különböző állomásairól. Végül Alithea kötélnek áll, ám kívánsága nem csak a dzsinnt, de még őt magát is meglepi.
KRITIKA
George Miller, mielőtt visszatért volna a Mad Max-univerzumba, kiengedte a Dzsinnt a palackból, aki nem nagyon szereti korunk zajosságát.
Csákvári Géza
A „van három kívánságod”-meséket gyerekként imádtam, mindig elképzeltem, mennyiféle jót tudnék tenni a világgal – na jó, inkább a környezetemmel. Aztán, ahogy felnőttem, az efféle történetek sokkal inkább a vicckategóriába mentek át, jelesül, hogyan lehet valaki annyira hülye, hogy olyanokat kíván, hogy a saját sorsának legyen az elrontója. Ha nem tudnám, hogy George Miller írta a forgatókönyvet a saját lányával, és nem neveztek volna meg irodalmi alapokat A.S. Bayett tollából, akkor azt hittem volna, hogy egyszerűen a fabulák viligát figurázták ki. A mű középpontjában Alithea (Tilda Swinton), a befásult, kissé vénkisasszony egyetemi tanár áll, aki pont arról tart előadásokat, hogy varázslat nem létezik. Hát persze, hogy pont ő fog ki egy isztambuli bazárban egy sérült üvegpalackot – pedig barátilag még le is akarják őt beszélni róla –, amelyben egy igazi Dzsinn (Idris Elba) lapul. Mielőtt kiengedné a szellemet a palackból, többször hallucinál, ami a helyzetkomikumot erősíti. Aztán a hotelszobában, miközben megtisztítaná az üvegcsét, eltöri azt, és egyszer csak előjön a mitológiai lény a szokásos „kívánj hármat”-ajánlattal. De mivel Alitheát nem ejtették a fejére, visszavág, hogy tudomása szerint minden efféle történet rosszul ér véget, így inkább nem kíván semmit. Hogy a patthelyzetet oldják, Alithea kikérdezi a Dzsinnt a sorsáról. Hogy miért nem él valahol boldogan, amíg meg nem hal – mint a mesékben. Kiderül, hogy a mesebeli lény sorsa sem egyszerű, azzal, hogy a kívánók elestek, az ő sorsa is mindig rosszabbnál rosszabbra fordult. Egyrészt sokszor elárulták, máskor elfordultak tőle, de legtöbbször hiába akart jót, tényleg mindig csak rosszul sült el a sorszszerű küldetés, hogy teljesítenie kell, amit a szerencsés ember kíván.
Ezt a problémafelvetést George Miller elegánsan megfejeli a lehetetlen szituációval: Alitheának, aki soha semmiféle földi halandó iránt nem érzett igazi gyengéd érzelmeket, egyszer csak megnyílik a szíve a Dzsinn irányába. Ami eddig csak 
jópofa élcelődés volt a mesék világával kapcsolatban – hiába megyünk végig a mesetörténeten –, most egy csapásra behozza az egzisztencialista kérdéseket. Például hogy lehet-e szerelmes egymásba egy halandó és egy mitológiai lény? Ha igen, akkor tudnak-e otthont teremteni? Mivel egy Dzsinn korábban – fénykorában – egy kevésbé fejlett korban élt, mit jelent az ő ereje a modern civilizációban? És folytathatnánk… A Háromezer év vágyakozás, bár elsősorban szórakoztatni akar, valójában egy igen eszes tanulmány arról, hogyan lehet közös nevezőre hozni a kulturális hagyományokat, egy már lassan elfeledett múlt szimbólumrendszerét korunk racionálisan kiábrándult téziseivel. A válasz természetesen csupaszív.
108 perc, ausztrál-amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!