Magasságok és mélységek
2022.09.22. 2013 májusának végén egy ország figyeli aggódva a híreket, amikor a Mount Everest első magyar meghódítója, Erőss Zsolt (Trill Zsolt) a társával együtt eltűnik a Himalájában. Bár mindenki más még reménykedik, felesége, Sterczer Hilda (Pál Emőke) élő adásában jelenti be, hogy felesleges az újabb mentőexpedíciók szervezése. A következő hetekben a média szisztematikusan próbálja megtörni a nő keménységét. Első egész estés filmjében Csoma Sándor, számos nemzetközi hírű kisfilm rendezője, a megtörtént eseményeket Erőss Zsolt felesége szemszögéből ábrázolja.
KRITIKA
A mindent felemésztő, de végül teljes megtisztulást hozó gyász krónikája Csoma Sándor első egész estés nagyjátékfilmje.
Csákvári Géza
Mindannyiunkat előbb-utóbb elér egy-egy közvetlen hozzátartozó elvesztése, és kénytelenek vagyunk elgondolkodni a halálról, mint elkerülhetetlen és személyiségformáló eseményről. Ha úgy tetszik, ez egyrészt afféle felnőtté válás pillanata, hiszen, ha valamelyik szülőnket veszítjük el, megszűnik a védelmező mező, amely minket megóvott a világ kegyetlenségétől. A szerelem mellett a halál olyan élmény, amit nem lehet kikerülni, és valamilyen szinten minden élő és érző organizmus tud hozzá kapcsolódni. Csoma Sándor pedig most Erőss Zsoltról, a székely hegymászóról (aki első magyarként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát) forgatott filmet, és a legérzékenyebb ponton fogta meg a történetet. Hiszen Erőssről sok mindent el lehet mondani: szenvedélyes volt, a hegymászás volt a mindene, és noha szerető családapa is volt, a saját szenvedélyét sosem feledte el, lévén, az éltette.
A legtöbb embert nem hajt efféle erő. Pláne olyan, amely végül az életébe kerülhet. Csoma választása, hogy a Magasságok és mélységeket nem csak egy rendkívüli ember portréjaként képzelte el, pazar ötlet volt. Sokkal többet ad a filmje, hogy a cselekményt a hegymászó halálára és az azt követő időszakra összpontosította, protagonistának pedig Erőss özvegyét, Sterczer Idát (Pál Emőke lenyűgöző megformálásában) tette meg. Hiszen így nemcsak úgy tud hatni a nézőre, hogy igen, egy nemzet elveszített egy remek embert – sokak szemében egy hőst –, hanem sokkal több szinten működő humanista filmet tett le az asztalra. Meg tudja mutatni, milyen az, ha egy feleség úgy próbálja meg feldolgozni a veszteséget, hogy nem akar tudomást venni az érzelmeiről, és elnyomja azokat. Biztos sokan így szembesülnek a halállal, hogy elfordulnak, és próbálnak úgy élni, hogy „az élet megy tovább”, ahogy Ida teszi, azonban ott van a kislánya, aki nem ennyire kemény és markáns személyiség, lévén, hogy egy gyermek, aki őszintén megéli az érzelmeit, és éppen ezért szüksége van a védelemre és a megértésre. Idának azonban a világgal szemben kell helytállnia, a bulvársajtóval, a boltban hallható véleményekkel szemben 
kell rendíthetetlennek lennie, és sokáig nem tudja megengedni magának, hogy átengedje magán a fájdalmat. Ám ezt nem tudja ő sem a végtelenségig hajtani, mert azt kockáztatja, hogy a saját gyermekét is elveszíti.
Nagyon sok szinten működő dráma Csoma Sándor rendezése. Egyszerre emel kalapot a humanista filmkészítés hagyományai, a klasszikus biográfiai művek és a szerzői történetmesélés előtt. Úgy hatásos, hogy messze elkerüli a pátoszt, ám mesterien adagolja az érzelmeket, és felteszi az égető kérdéseket az egyén szabadsága és a társadalmi kötelezettségek kapcsán. Pedig az egész film tényleg csak arról szól, hogy ha meghal egy ember, akkor az milyen folyamatokat generál lelki és agyi szinten. Közhely, de most fokozottan igaz: a kevesebb több. Jelen esetben sokkal-sokkal több.
98 perc, magyar
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!