Ecc, pecc, ki lehetsz?
2022.09.29. (See How They Run) London, az 1950-es években. A West Enden egy nagy sikerű színdarab filmváltozatát készítik elő, egészen addig, mígnem a hollywoodi rendező gyilkosság áldozatává válik. A sokat látott Stoppard felügyelő és a bizonyítási vágytól fűtött újonc, Stalker közrendőr kapják az ügyet, ám csakhamar egy olyan fejtörővel szembesülnek a fénylően mocskos színházvilág kulisszái között, ami tulajdon életükre is veszélyt jelent.
KRITIKA
A „kitette”-sztorikat, Agatha Christie hagyatékát nem mélyenszántóan, ám szórakoztatóan elemző igényes bolondság, a műfajtól elvárható sztárparádéval, kockázatok és szerencsére kellemetlen mellékhatások nélkül.
Kovács Gellért
Mert hát a whodunit nagyon is divatban van a filmiparban: Kenneth Branagh, ha hagyják neki, aligha tud leállni az AC-adaptációkkal, Rian Johnson pedig a Netflixnek adta el egyetlen résszel franchise-éretté vált társadalomkritikus krimijét: a Tőrbe ejtve folytatása az év talán legjobban várt streamingprodukciója. Így Tom George és az ő klasszikus figurákból álló, kosztümös karakterkészlete abszolút befogadó közegben keresi az ’50-es évekbeli, arrogáns amerikai filmrendező, Leo Kopernick (Adrien Brody) gyilkosát. Kutatja a tettest, de azt is nyomozza, miért jó az olvasóknak-nézőknek az a majd’ egy évszázados trend, miszerint gyanús alakokat összehívnak egy szobába, hogy aztán egy ilyen-olyan stílusú, zseniális detektív levezesse, miért az a bűnös, akiről a szerző sikerrel elterelte a figyelmünket. Mark Chappell forgatókönyvének alapja-kulcsa Agatha Christie 1952-ben bemutatott Egérfogója, amelyet a mai napig is játszanak Londonban (is). Az Ecc, pecc, ki lehetsz? abban a színházban játszódik, ahol telt házzal fut a darab, s egy jubileumi buli után valóra válik a fiktív bűnügyi történet. Annyiban mindenképp, hogy gyilkosság történik. És bárki lehet a tettes.
A film szimpatikus találmánya, hogy rendkívül találékonyan, de kicsit sem erőltetetten keveri a fikciót a valósággal – csak azért, hogy a „bennfenteskedés” okán még erősebb lehessen a metahatás. Megjelenik benne a színész-rendező Richard Attenborough (Harris Dickinson szaftos, mégis tiszteletteljes, kiváló alakításában) s még számos egykor élő figura. Az egy pillanatig sem kérdéses, hogy, bár szatirikus a hangnem, az Ecc, pecc, ki lehetsz? legalább annyira hommage is, mint kvázi paródia. Leborul a bűnügyi történetek királynője s mindenki más előtt, aki a zsánerben nagyot alkotott. Kitalált szereplői is ismerősek: Sam Rockwell viharvert Stoppard nyomozója picit Maigret, valamennyire Poirot, de legalább ennyire hasonlít egy megtört angol 
munkásemberre is. Segédje, a beszédes nevű Stalker (Saoirse Ronan komikának legalább annyira imádnivaló, mint drámai színésznek) a hagyományosan túlbuzgó „másodlagos” rendőr – de ha jól írják meg a jellemét, jelentősége túlnőhet klisés felépítésén. Itt túlnő. Csakúgy, mint a többiek: valamennyire mindenki érdekes. No nem túlságosan, viszont annyira igen, hogy elhiggyük, az archetípusok nemcsak papíron, hanem a filmben is élnek és lélegeznek.
És ez a lélegzés az, amelytől a néző jó kedvvel fejti meg most, századszorra is a tipikus rejtélyt. Amelynél látott már eredetibbet, megjegyezhetőbbet, meghökkentőbbet (igaz ez még akkor is, ha a megfejtés dramaturgiailag is igyekszik túlmutatni önmagán, s műfajtörténeti összefoglalóként hatni), ám a remek ízlés olyan biztonságot ad, amely kedvéért tán sokadszorra is hajlandóak vagyunk beleülni ugyanabba a patinás hintaszékbe.
98 perc, amerikai
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó cikkek:
Szólj hozzá!