A Gyűrűk Ura: A gyűrű szövetsége

By Echte on 05 October 2022 in Aktuális, Filmkritikák0 Comments

2022.10.06. (The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring) Frodó (Elijah Wood), az ifjú hobbit egy gyűrűt kap Bilbótól, amiről kiderül, hogy az Egy Gyűrű, mellyel a Sötétség Ura rabszolgasorba taszíthatja Középfölde népeit. Gandalf (Ian McKellen) Völgyzugolyba küldi Frodót, ahol a tündék legbölcsebb vezetője, Elrond dönt a gyűrű sorsáról. Nincs más lehetőség, a gyűrűt el kell pusztítani Mordorban, a Végzet-katlanban. A szabadnépek tanácsán megújul a Szövetség, és Gandalf vezetésével Frodó és társai, a dúnadán Aragorn (Viggo Mortensen), a tünde Legolas (Orlando Bloom), Gimli, a törp (John Rhys-Davies), és Boromir, az emberek képviseletében, nekivágnak a reménytelen küldetésnek. A jövő attól függ, hogyan alakul a szövetség sorsa.

KRITIKA

A Star Wars és a Harry Potter után itt van az ezredforduló harmadik filmes vállalása. Fanatikus híveinket és laikus testvéreinket kérjük, a jegypénztáraknál gyülekezzenek misére! És bízzanak a Rendező Úrban, hogy a harmadik részre feltárja a gyűrűt övező kaland értelmét.

Kriston László

Az új-zélandi Peter Jackson a Mennyei teremtményekkel már bebizonyította, hogy lehengerlően tud mesélni a képzeletbeli világokról. Most az emberi fantázia határait feszegető író-mágus, J.R.R. Tolkien megaregényének filmes gigaváltozatában kamatoztatja ebbéli képességeit. Kisujjában van az atmoszférateremtés. A film elején olyan ihletett könnyedséggel vezet be Tolkien világába, és szövi képekbe a mese fonalát, mintha a mitológikus, természetfeletti történeteket mindig is azért alkotta volna meg az emberiség, hogy azok mozgóképekben keljenek életre. Megkapóan ábrázolja a földi paradicsomot, Középfölde meghitt emberi világát is. Hogy aztán belevessen bennünket a borzalmak sűrűjébe.
Adva van az „Egy Gyűrű”, amelyet a Végzet hegyén a megtestesült gonosz készített. Ez mágikus tulajdonságokat kölcsönöz viselőjének, de mivel önálló akarata van, visszavágyik gazdájához, és sosem hódol be teljesen bármely más teremtménynek. Tehát veszélyesen csillogó kis jószág. A rendezőnek sikerült elkapnia a beteges hatalomvágyat, amely boldog-boldogtalant arra sarkall, hogy megkaparintsa a gyűrűt. Ez az az érzés, ami már ismerős lehet a vérre éhes vámpír, a lelkeket megvásároló ördög és a kapzsi aranyásó tekintetéből. De az első rész a gyűrűvel megszerezhető hatalom jelentőségének kibontására még nem vállalkozik. Amikor Frodó (Elijah Wood) felhúzza ujjára a gyűrűt, és valamiféle asztrális, azaz a fizikai élet és a túlvilág közti, felfokozott, képlékeny, áramló dimenzióba kerül, akkor kapunk valami fogalmat erről a hatalomról. De ez még csak jelzésértékű. Jelentősége érthetetlen marad.
Itt van a kutya elásva. Egy picit zavaró, hogy nincs kibontva semmi: az első részben csak az új filmes vallás templomának alapjait helyezték el. Elég, ha a gyűrű köré épülő monomániát érzékeled. Képviselve van ugyan némi humor (shakespeare-i élcek az emberi balgaság fölött), a tündék birodalma, mint afféle mennyei szanatórium és a tündék, mint a nőiség csodálatos kifejeződései szintén a történet gyengéd, szelíd színfoltjait képezik. De azzal, hogy Jackson ragaszkodik a regény totális, háromepizódos adaptálásához, a néző szívének megérintését kockáztatja az első résznél. A meghatódás, a katarzis csak Gandalf, a jóságos varázsló halálakor következik be. Ezt leszámítva a szörnyek vérfagyasztó dolby surround szörcsögése és a Végzet hegye díszletébe belesűrített pokolbéli borzalom uralja a vásznat.
A film érzelmileg monokróm – egyfajta színcsoporttal megfestett – monumentális filmfreskó. Olyan, mint egy magasztos mise. Nem azért veszel részt rajta, hogy szórakozz. Azért, hogy meghatódj, megilletődj, és emelkedett gondolatok legyenek rajtad úrrá. Márpedig a kaland minden egyes fordulatánál van rá lehetőséged, hogy elgondolkozz gonoszság és jóság kérdésein.
A látványvilág alighanem felülmúl minden várakozást. Minden képkockája izzik a monumentalitástól. Ami érvényesül: az emberfeletti kaland. Amit emberfeletti dolog lehet végignézni: a Tolkien-fanatikusok biztosan könnyen veszik a kanyarokat, de a laikus érdeklődőknek kissé erős lehet a dózis.
A vészterhes korszak minden lidércével, sejtelmével, magával az ősfélelemmel megáldott történetet stílszerűen régimódi, shakespeare-i színjátszás kelti életre, mondván, nagy dráma súlyosabb színészi játékot igényel. Üdítő kivétel Ian McKellen (Gandalf) természetes stílusa, Viggo Mortensen tartása, Ian Holm néhány őszinte pillanata. Talán még Elijah Woodot sem érheti kritika, végre kinőtt a kölyökszerepekből, bár attól még messze van, hogy kiforrott színészként ünnepeljük. Cate Blanchett és Liv Tyler még csak talányos – de rendkívül ígéretes – karakterkezdetek, felskiccelt vázlatok.
Az egyes epizódok csak együtt nyerik el teljes jelentésüket. A gyűrű szövetsége úgynevezett cliffhangerrel végződik, a történet nyitva marad, nincs lezárás. Sebaj, kitartás! Az értékelés is a teljes széria minőségét előlegezi meg. Decemberben – reméljük – közelebb kerülünk az igazsághoz.